Gazdaság

Túl sok bor lesz idén – EU segítséget kértünk

A borágazatban Magyarországon az idén várható túltermelés miatt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa krízislepárlási támogatást kér az Európai Uniótól félmillió hektoliterre - jelentette be László Boglár.

A kormányszóvivő közölte: ez azt jelenti, hogy a pályázó ipari szesz-, illetve egyéb szeszfeldolgozó üzemek felvásárolják a gazdák által felkínált mennyiséget, ezt az állam kifizeti nekik, az állam pedig a tavalyi termelési ár 70 százalékáig támogatást kap az uniótól.

László Boglár hozzátette, hogy Magyarország kezdeményezi az uniónál a szőlőtőkék végleges kivágásának támogatását is, ötezer hektárnyi területen.

A szőlőművelésbe bevont terület összesen 98 ezer hektár Magyarországon. Az uniós gyakorlat szerint a végleges kivágáshoz hektáronként 400 ezertől kétmillió forintig terjedő támogatást kaphatnak az uniótól azok a gazdák, akik felhagynak a szőlőtermesztéssel.

László Boglár elmondta: jelenleg a pincékben mintegy 4,3 millió hektoliter borkészlet van, és a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy 3,5 millió hektoliternél több bort nem lehet értékesíteni éves szinten. A kormányszóvivő elmondta, hogy az idén mintegy 30 százalékkal kevesebb asztali bort adtak el a tavalyi évhez képest, az árak csaknem 13 százalékkal csökkentek.

A tájborok eladott mennyisége nem csökkent, az árak viszont itt is 16-30 százalékkal mérséklődtek. A hegyközségek tanácsa a borpiaci egyensúly helyreállítását, a képződött felesleg “levezetését” reméli kezdeményezésétől. A krízislepárlási lehetőségben érintett félmillió hektoliter borból 400 ezer hektoliter az asztali, 100 ezer pedig a tájborok kategóriájába tartozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik