Ha profi érdekérvényesítő akarsz lenni, jól teszed, ha idejében beiratkozol egy olyan klubba, ahol a politikai-kormányzati elit tölti a szabadidejét – ez a gyakorló lobbisták szerint a leghatékonyabb eszköz. Magyarországon két-három teniszklub, néhány olyan vadásztársaság, horgász- és vitorlásklub működik, amelyeket többnyire a döntéshozó elit látogat. Gyakran hosszú hónapok kitartó munkájának eredménye, hogy egy kívülálló ilyen zárt klubban tagságot szerezzen. Utána még további hónapokat tölt azzal, hogy elvegyül a társaságban, megismerkedik a tagokkal, barátkozik, és persze kitartóan gyakorolja a hobbisportot.
TŰZKÖZELBEN. Ám az elhivatott lobbista hiába került „tűzközelbe”, nem lehet bárkit bármikor bármilyen kéréssel leszólítani: ennek is megvan a protokollja. Kell egyfajta nexus, a köszönő viszonyt meghaladó ismeretség a politikussal, hogy egy „kijáró ember” egyszer csak azt mondhassa: „Államtitkár úr, ha lezuhanyoztál, lenne tíz perced?” Az pedig már az érdekérvényesítő személyes képességén múlik, milyen hatékonysággal tölti ki ezt a néhány percet az ásványvíz mellett. Szakértőnk szerint nem jellemző, hogy képviselő vagy kormánytag ilyenkor elhárítja a beszélgetést, elvégre a döntéshozónak szüksége van a legszélesebb körből származó információkra.
„Minden kormány a működésének vége felé eljut odáig, hogy szabályozni kellene a lobbitevékenységet, mert szeretné átlátni: kik játszanak ezen a pályán, és milyen érdekeket próbálnak érvényesíteni” – állítja Morenth Péter, a Nemzetközi Lobbisták Egyesületének elnöke. Négy éve, 2001 őszén már volt egy kész törvénytervezet, igaz, a lobbisták nem értettek vele egyet. Sérelmezték ugyanis, hogy a hivatásos érdekérvényesítők bejelentkezését az akkori szöveg szerint a döntéshozók elutasíthatták volna. A javaslatot a Dávid Ibolya vezette minisztérium átadta a parlamentnek, de időhiány miatt nem került sorra, a Medgyessy-kormány pedig visszavonta. A mostani tervezet tulajdonképpen a korábbi továbbfejlesztett, kompromisszumos változata.
A törvény a hivatásszerűen folytatott érdekérvényesítést szabályozza: a lobbistát nyilvántartásba veszik, igazolványt kap. Írásbeli kérésére a parlamenti bizottság egy alkalommal meghallgathatja, míg a kormány tagjainak kijelölt képviselője és az önkormányzatok kijelölt testülete számára kötelező, hogy az érdekérvényesítőt egy adott döntés kapcsán egy alkalommal megkérdezze. A lobbisták számára ez utóbbi már győzelem, korábban a törvény ilyen kötelezettséget nem tartalmazott. Az viszont már rendkívül körülményesnek tűnik, hogy a lobbista köteles lesz negyedévente tájékoztatót készíteni arról, milyen közhatalmi döntések kapcsán végzett érdekérvényesítő tevékenységet, milyen céllal, milyen eszközöket alkalmazott, és kivel hány alkalommal vette fel a kapcsolatot. Ezeket a beszámolókat pedig nyilvánosságra kell hozni. Ma még nem látható, hogy e hatalmas információhalmazt valójában miként fogják hasznosítani.
Névtelenséget kérő szakértőnk szerint a parlamenti – különösen a kormánypárti – frakciók szembesülnek időről időre azzal, hogy egyes képviselők néha megpróbálnak lobbiérdeket érvényesíteni egy-egy törvénymódosítás során. Előfordul, hogy a sajátjai között, a szokásos politikai protokollnál sokkal lazábban egy honatya felveti: „Gyerekek, nem lehetne így vagy úgy?” Ha visszakérdeznek: „Miért is?”, és erre nem válaszol, vagy köntörfalaz, akkor párttársai pontosan értik, hogy valamiféle szűkebb érdekkör megbízásából nyomul. Az már a frakció belső erőviszonyaiból következik, hogy milyen esélye van ezzel a magánakcióval. A profi lobbisták mindenesetre úgy készítenek tervet, hogy kipuhatolják, majd részletesen elemzik, mennyire demokratikus a kormánypárti frakció működése, illetve mennyire áll a pártvezetés vagy a miniszterelnök közvetlen felügyelete alatt, kik azok a kulcsemberek, akik a döntésekre befolyással bírnak, s hogyan lehet a közelükbe férkőzni.
Azt pedig egyelőre végképp nem tiltja semmiféle etikai kódex, hogy a képviselő saját vállalkozása és vagyongyarapodása érdekében lobbizzon. Wekler Ferencnek tavaly ősszel távoznia kellett a parlament alelnöki posztjáról, mert nyilvánosságra került: olyan jogszabály-módosítást javasolt, amelynek eredményeképpen mórágyi szőlőbirtokát a híresebb szekszárdi borvidékhez csatolták, ráadásul a családja érdekeltségébe tartozó földekre 271 milliós állami támogatást vett fel. Ám ez annak idején nyilvánvalóan afféle „kirakat-ügy” volt. A bizottság működését jól ismerő szakértőnk szerint számos aktív agrárvállalkozó ül az országgyűlésben, és egy-egy módosító javaslatnál pontosan tudják, hogy abban ki miképpen „érintett”. (Több mint fél évvel a botrány előtt a bizottság tagjai is tisztában voltak azzal, hogy Wekler személyesen érdekelt az adott átminősítésben, de minden további nélkül megszavazták. Más kérdés, hogy végül nem a parlament döntött, hanem a miniszter rendeletben oldotta meg az átminősítést.)
A „ma nekem, holnap neked” elv alapján tehát békésen zajlik a törvénymódosítás – például a szőlőtermesztésről és a borászatról szóló törvényhez számos kormánypárti és ellenzéki módosító javaslat futott be. De amit a személyes érdekeltségről egymás között tudnak a képviselők, az ritkán kerül a nyilvánosság elé. A most készülő lobbitörvény egyik korábbi tervezetének „saláta” részében még szerepelt a képviselők jogállásáról szóló törvényhez egy apró módosítás, miszerint a honatyák az országgyűlési felszólalásuk elején kötelesek bejelenteni, ha az adott tárgyban személyes, vagyoni érdekeltségük van. A passzus utóbb nyomtalanul eltűnt a tervezetből. Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára arról tájékoztatta lapunkat, hogy hasonló rendelkezés szerepel az Európai Parlament házszabályában, s még gondolkodnak azon, miképpen lehet egy ilyen megkötést beépíteni a magyar jogrendbe.
A mostani jogszabálytervezet csak annyiban korlátozza a döntéshozókat, hogy kimondja: nem folytathat érdekérvényesítő tevékenységet országgyűlési képviselő, európai parlamenti képviselő, állami vezető, helyi önkormányzat képviselő-testületének vagy bizottságának tagja, polgármester, a megyei testület elnöke, állami intézmény vezetője, tisztségviselője, bíró, ügyész, köztisztviselő és közalkalmazott, állami vagy többségben önkormányzati tulajdonú gazdálkodó szervezetek vezetője, tisztségviselője és felügyelőbizottságának tagja, a pártok és köztestületek tisztségviselője. A törvény szerint az érdekérvényesítő tevékenység pedig nem más, mint „az érdekérvényesítő által kifejtett minden magatartás, melynek célja közhatalmi döntések befolyásolása”. A tilalom alatt lévőknek márpedig mi más lenne a dolga, ha nem éppen a közhatalmi döntések befolyásolása, vagy éppen maga a döntés. Ám egy másik definíció kimondja: érdekérvényesítő az, aki megbízás alapján, üzletszerűen lobbizik. Azaz: szerződéssel, fizetésért. Ilyen formalizált „mellékállás” soha nem volt jellemző a honatyákra, hiszen ezt a mai törvények szerint is be kellene jelenteniük. Vass László, az Első Magyar Lobbi Szövetség elnöke egyetlen esetre emlékszik: az első ciklus idején lebukott egy képviselő, aki havi 50 ezer forintot kapott egy horgász-szervezettől azért, hogy a törvényalkotás során képviselje az ő érdekeiket. De őt akkoriban mindenki „amatőrnek” minősítette.
KELLENE A KÓDEX. A lobbista szakma képviselői szerint mindenestre a „köztisztaság”, a „korrupció elleni harc” szempontjából nem ártana, ha most már a döntéshozók számára is készülne részletes szakmai protokoll és etikai kódex arról, mi módon kezeljék a lobbi célú megkereséseket – akár a parlamenti bizottságban, akár a minisztériumban, akár a teniszpálya büféjében találkoznak ilyesmivel. Le kellene írni, milyen típusú közeledést kell elhárítaniuk, mit jelent a semlegesség, hogyan kell biztosítani a lobbitevékenységet folytató cégek és szervezetek között az esélyegyenlőséget, miként kell dönteni hasonló értékű információk között. Legfontosabb lenne a közbeszerzési eljárás „puha pontjain” részletekbe menően szabályozni a döntéshozókra vonatkozó normákat. A parlamenti folyosókon, a klubokban felbukkanó „kijáró emberek”, a mindenütt megjelenő haverok és egykori iskolatársak puhító háttérmunkája, az uram-bátyám mutyizás a lobbitörvény ellenére továbbra is tökéletesen átláthatatlan szférája marad a döntéshozásnak.
