Gazdaság

Októbertől változik a munkaügyi szabályozás

Az eddig a minimálbérnél is kevesebb munkanélküli segély helyett az állástalanok a legalacsonyabb kereset 120 százalékát kapják három hónapig – árult el néhány részletet a miniszterelnök által bejelentett lépésekből Csizmár Gábor munkaügyi miniszter. A tervezett összes, a munka világát érintő változás októberben léphet hatályba a kormány tervei szerint.

Átalakul a munkanélküliek járadékrendszere: az eddigi háromnegyed évig igénybe vehető, maximálisan az 50 ezer forintot sem elérő segély helyett három hónapig maximum a minimálbér 120 százalékát kaphatják majd a munkanélküliek, ezt követően fél évig a minimálbér 60 százalékát vehetnék fel járadékként. A kabinet így kívánja mielőbbi elhelyezkedésre ösztönözni őket – közölte Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter hétfőn. Hozzátette: az igen rossz munkaerő-piaci pozíciójú munkanélkülieknél hosszabbítható lesz a járadékos időszak. A járadékot csak azok a munkanélküliek vehetik majd igénybe, akik aktívan részt vesznek az álláskeresésben.

A tervek szerint szélesebb körben használhatják majd a munkavállalók és munkáltatók az alkalmi munkavállalói könyvet. Ez jelenleg is olyan foglalkoztatási forma, amely a többi munkaviszonyhoz képest feleannyi közterhet jelent, regisztrált munkanélküliek foglalkoztatása esetén pedig negyedannyit. A tervek szerint a magánszemélyek és közhasznú szervezetek is lehetőséget kapnak arra, hogy alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztassanak dolgozókat. Ilyen foglalkoztatás esetén szja-kedvezményt is igénybe vehetnek majd a magánszemély-munkáltatók. Az évenkénti 120 nap helyett a magánszemélyeknél és közhasznú szervezeteknél alkalmi munkát vállalók 200 napot dolgozhatnak majd. A mezőgazdasági szezonális idénymunkánál megszüntetik az alkalmi munkavállalói könyvvel végezhető tevékenység havonkénti 15 napos korlátját.

Speciális szabályokat dolgoznak ki az építőiparra, az idegenforgalomra, a vendéglátásra, a nagyarányú feketefoglalkoztatás csökkentése érdekében – közölte a miniszter. Elmondta azt is, hogy a kormány a Büntető törvénykönyv módosításával a feketén foglalkoztató munkáltatóknál bevezeti a büntetőjogi számonkérést is.

A közbeszerzési pályázatokon csak olyan cégek indulhatnak majd, amelyeknél rendezettek a munkaügyi kapcsolatok, így például nem volt illegális, vagy félillegális munkavégzés miatti bírságuk. Ugyanezek a szabályok érvényesülnek majd az állami támogatásoknál is – közölte a miniszter.

Csizmár Gábor elmondta, hogy az intézkedéscsomag részleteiről szerdai ülésén dönt a kormány, és terveik szerint az új szabályozás októbertől lesz hatályos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik