s ezzel az euró bevezetésének alapját képező stabilitási és növekedési egyezmény kétségkívül fellazult. Politikus megfogalmazásban: igazodott a realitásokhoz. Az uniós pénzügyminiszterek számos kiskaput nyitottak a hiányszintek kiszámításában. Németországnak figyelembe veszik a volt NDK integrálásáért tett erőfeszítéseit, másoknál pedig adott esetben tekintettel lesznek az oktatási, kutatás-fejlesztési, foglalkoztatás-javító és hasonló kiadásokra. Ki mit tud magának kilobbizni Brüsszeltől.
Győzött a tartós költségvetésihiány-problémákkal küszködő Franciaország és Németország politikai akarata, alulmaradt a fegyelmezett büdzséket felmutató kis tagállamok és az Európai Központi Bank fiskális érvelése. A hálót szaggató nagy halak farvizén pedig úgy tűnhet, Magyarország is révbe ér: igaz, csak degresszív módon, ütemesen csökkenő mértékben és öt évre, ám a nyugdíjreform kiadási tételeivel tehermentesül a büdzsé. Elméletileg korábban is teljesíthetőek a konvergencia-kritériumok, akár 2009 is lehetne az euró bevezetésének az éve.
Kérdés azonban, hogy ami jó a Pénzügyminisztériumnak, az jó-e a magyar gazdaságnak is. Minimális a remény ugyanis arra, hogy a költségvetési nyomás enyhülését a választások előtti évben szerkezeti átalakításokra használná ki a kormány. Az pedig, hogy egy Brüsszel által legalizált lehetőség nyílt a deficit nagyságának csökkentésére, nem változtat azon, hogy az év első hónapjainak statisztikái szerint az idén is módosítani kell a tervezett hiányszinten. (Ami meg a tavalyit illeti: úgy látszik, továbbra sem sikerült átvenni az uniós statisztikai módszereket – a hazai és az EU-s deficitadatok között 0,3 százalékpontos eltérés van.)
Mint tudjuk, a piacokat elsősorban nem a hiányszint abszolút nagysága érdekli, hanem az, reálisak és tarthatóak-e a gazdaságpolitika célkitűzései. Márpedig sem az uniós engedmények, sem a hazai kozmetikázások nem változtatnak a külső finanszírozási igény mértékén, az államadósság tényleges szintjén. Ez utóbbi pedig változatlan maastrichti kritérium maradt, egyben immár a gazdaságpolitika hitelességének talán a legfontosabb mutatójává vált.
