Motiváltak vagyunk arra, hogy igazoljuk cselekvéseinket, véleményünket; a vezetőktől ezt el is várják. Ha valamit teszünk, megpróbáljuk magunkat és másokat meggyőzni arról, hogy cselekedetünk ésszerű volt. A pszichoanalízis ezt a magyarázatkeresést racionalizációnak nevezi. Ennek célja, hogy elrejtse az érzelmeket ténylegesen mozgósító motívumokat. Érzelmi állapotunkat, feszültségünket indokoltnak tüntetjük fel. Félünk például, hogy az új főnökünk nem tart igényt munkánkra, ettől feszültek leszünk, amit a túl sok munkával vagy éppen a beosztottak hanyagságával magyarázunk. A jelenség lényege, hogy nem tudjuk, vagy nem akarjuk tudni rossz érzéseink valódi okát. Ez a kognitív disszonancia: feszültség, ami akkor lép fel, ha két, egymással összeegyeztethetetlen gondolatunk, véleményünk támad. A kognitív disszonancia meglehetősen kellemetlen érzéseket kelt bennünk, ezért csökkentésére törekszünk. Álljon itt egy vezérigazgató esete. 
LOVAS ZSUZSA vezetési tanácsadó
A cég régóta keresett értékesítési igazgatót. Végül felvettek egy jelöltet, aki meg is felelt a kritériumoknak, bár jövedelemigényét a vezérigazgató kicsit magasnak tartotta. A munkaszerződés megkötése után a vezérigazgató egy fogadáson találkozott egy kereskedelmi vezetővel, aki éppen állást keresett. Kiderült róla, hogy jó szakember, és kevesebbet is kér. A vezér kognitív disszonanciát élt át. Ha arra gondolt, hogy túl drágán alkalmazta az új vezetőt, akkor dühös lett, elbizonytalanodott döntése helyességében, ez pedig feszültségérzéssel járt. A menedzserszerződés felbontása viszont komoly anyagi terhet rótt volna a vállalatra. Milyen lehetősége maradt a disszonancia csökkentésére? Az egyetlen mód, hogy megbecsülte az értékesítési igazgató képességeit, tapasztalatát. Végül már úgy érezte, hogy jól járt a cég egy ilyen nagyszerű szakember alkalmazásával. Az új igazgató pedig érezte a bizalmat, amire jó és eredményes munkával válaszolt. Happy end.
A disszonanciacsökkentő viselkedés lehet racionális vagy irracionális. Előfordul, hogy megakadályozza a tények tudomásul vételét, vagy a megoldások megtalálását. Másfelől, a disszonanciacsökkentő viselkedés az én védelmét szolgálja. Segítségével továbbra is fenn lehet tartani a pozitív énképet. Persze ha valaki ideje nagy részét azzal tölti, hogy énjét védelmezze, akkor sosem fog fejlődni. Tanulnunk kell tehát tévedéseinkből. De hogyan? Úgy, hogy megértjük saját védekezéseinket, elviseljük tévedéseinket. Attól, hogy időnként tévedünk, még nem vagyunk tehetségtelen emberek, rossz vezetők. Sőt!
Munkahelyi problémája van?
Kérdezze meg szakértőnket a www.fn.hu/szakerto címen. Tanácsadó rovatunk a Figyelőnettel együttműködésben készül.
