Kettős kötés

Budapest-térképpel lepte meg egyik tanítványát Vígh Péter iskolaigazgató a múlt év karácsonyán. Ám a kilencéves kínai kisfiú, miután hibátlan magyarsággal köszönetet mondott az ajándékért, anynyit azért megjegyzett: „Hiszen ezen nincsenek is rajta a tömegközlekedési járatok.” A harmadik osztályos kisdiák üzletember szüleivel a kilencvenes évek végén érkezett Budapestre, és kedvenc időtöltése Magyarország éghajlati, domborzati viszonyainak a tanulmányozása. Környezetismeret óra után a szünetben sem fut ki az udvarra, percekig áll a térkép előtt. Ezért is gondolta a XV. kerületben működő Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola igazgatója, hogy ily módon szerez neki örömet. Végül Vígh Péter azzal vigasztalta meg, menjen be a BKV központjába, ott akár több tucat, a tömegközlekedési járatok útvonalát is tartalmazó térképet kap.

Diákok az újpalotai iskolában. Két identitásra tesznek szert.

OTTHON. A Budapest és Magyarország iránti „szerelemmel” a fenti történetben szereplő kínai kisfiú nem áll egyedül: a hazánkban élő kínai kolónia gyerek tagjai túlnyomórészt valóban otthon érzik itt magukat. Többségük itt született, itt járt óvodába, természetes számukra, hogy magyarul beszélnek. Sőt, sokan jobban tudnak magyarul, mint kínaiul, mert az üzletben elfoglalt szülők helyett egész héten bébiszitter vigyáz rájuk. „Ezért is volt óriási szükség a kínai-magyar iskola megnyitására, mert a családjuk már attól tartott, hogy elveszítik az identitásukat, és soha nem ismerkednek meg több ezer éves anyanyelvi kultúrájukkal, hagyományaikkal” – mondja az igazgató, aki korábban 29 éven át az orosz-magyar két tanítási nyelvű Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumot irányította.

A direktori szobában halk távol-keleti zene szól. Vígh Péter rögtön magyarázattal szolgál. Szenvedélyesen kutatja a kínai-tibeti kultúrát, nemrégiben Kínában járt, s ott készített videofilmjéhez keres aláfestő zenét. Az újpalotai iskola alig néhány hónapja működik, 2004 őszén volt az ünnepélyes tanévnyitó. Az alapítás ötlete, úgy tudni, a fővárosi kínai közösség tagjaitól származik. Ám hűen a partner iránti feltétlen tisztelet és kölcsönös udvariasság kínaiakra oly jellemző szellemiségének, nem kezdtek erőltetett lobbizásba. Ellenkezőleg, a hivatalos politikára bízták a történéseket. Az áttörést Medgyessy Péter volt kormányfő Pekingben tett 2003. augusztusi látogatása hozta meg, amikor is ígéretet tett az intézmény létrehozására. Az elhatározást tett követte, és a kulcsszerep az Oktatási Minisztériumnak jutott. Budapest önkormányzata 50 évre ingyenes használatba adta az egykori újpalotai nyomdaipari szakmunkásképző épületét, amit a szaktárca a kínai-magyar iskola rendelkezésére bocsátott. A minisztérium állja a működtetés évi mintegy 70 millió forintos költségét is. Az oktatás ingyenes, csak a könyvekért, az étkezésért, valamint az iskolabuszért kell fizetni.

Kínai tornaóra Budapesten. Kung-fuzni is tanulnak.

Miért esett a XV. kerületre a választás? Nos, itt működik az AsiaCenter és a China Mart is, és a Magyarországon itt dolgozó kínai kereskedők jelentős része ebben a kerületben telepedett le. Azoknak a kínai családoknak, amelyeknek a gyerekei a városrész óvodáiba jártak, természetes volt, hogy az általános iskolai tanulmányaikat itt kezdik.

BEILLESZKEDÉS. Az iskola 8 kínai pedagógusa közül kettő az „anyaországból” érkezett, a többiek Magyarországon élő kínai anyanyelvű tanárok. A tankönyveket, egyéb segédeszközöket, valamint a számítógépeket és televíziókat a Kínai Népköztársaság ajándékozta az iskolának. A tanintézménybe eredetileg körülbelül 120 gyereket vártak, végül 96-ot írattak be. Vélhetően azért, mert a szülők nem akarták a többieket a megszokott környezetből kiszakítani, azaz hagyták, hogy továbbra is abba a magyar tannyelvű iskolába járjanak, ahol már beilleszkedtek. A mintegy tízezres budapesti kínai közösségben félezer általános iskolás korú gyermek él, akiknek a többségét valamely magyar tannyelvű oktatási intézménybe íratták be, hogy tökéletesen elsajátítsák a nyelvet és kultúrát, s ha úgy adódik, az itteni oktatási intézményrendszerben folytathassák a tanulmányaikat.

A beilleszkedés persze azzal együtt sem könnyű, hogy a kínai gyerekek tudnak magyarul. „Régebben megkérdeztem egyik-másik tanítványomat, mivel tölti a szombatot, amire azt válaszolták: a papa meg a mama mellett üldögélek az üzletben” – meséli az igazgató. Ma már Vígh Péter fel sem teszi ezt a kérdést, tudja, hogy ugyanezt a választ kapná. Hiába, az üzletnek mennie kell. A Figyelőnek nyilatkozó egyik kínai kereskedő maga is elismerte, hogy sokat dolgozik, hétvégén is nyitva tart az üzlete, ezért bébiszittert alkalmaz. A kisfiára csak vasárnap délutánonként van ideje. Az iskolába járó gyerekek közül vagy egy tucatra nem is bébiszitter, hanem valamiféle nevelőszülő vigyáz hét közben, s csak szombaton mennek értük az igazi szüleik, hogy hazavigyék őket.

A két tanítási nyelvű iskolában a gyerekek valóban két identitásra tesznek szert: ünnepeik között ott van október elseje, a Kínai Népköztársaság kikiáltásának évfordulója, vagy a kínai holdújév, de ott van március 15-e, valamint a karácsony is. A nevelés és az oktatás egyébként a nemzeti alaptanterv alapján folyik. Erre épül a kínai identitást segítő képzés. Már alsó tagozatban elkezdenek ismerkedni a kínai kultúra és hagyomány értékeivel, a kínai ecsetkezeléssel, rajztechnikával, zenekultúrával és testedzéssel, például a kung-fu alapelemeivel. A legalább 44 ezer írásjelből a nyolcadik osztály végére 2,5 ezret sajátítanak el – a kínai lapok, folyóiratok olvasásához nagyjából ennyinek az ismerete szükséges.

KÖZÉPISKOLÁS FOKON. A fővárosi középiskolákban egyelőre csak elvétve akad kínai diák, a kilencvenes évek elején ugyanis jellemzően az a generáció érkezett Magyarországra, amelynek tagjai akkor még a családalapítás kezdetén jártak. Gyermekeik így legfeljebb 10-14 évesek. Az itt élő kínai üzletemberek egy része egyébként az anyanyelvi kultúra elsajátítása miatt sokáig habozott, hogy ide hozza-e gyerekét. Egy, a Figyelő által megkérdezett kínai üzletasszony is erre való tekintettel hagyta otthon 9 éves lányát az édesanyjánál az egyik dél-kínai tartományban. A kínai-magyar tannyelvű iskola azonban a tervek szerint gimnáziummá fejlődik. A továbbtanulás útja tehát nyitott előttük.

Vannak persze olyanok, akiknek ez kevés. A budapesti kolónia tagjainak egy része eleve még nyugatabbra költözteti a családját: Bécsbe, Párizsba, a Benelux államokba, hogy az ottani iskolarendszer alsó fokáról startolva jó eséllyel kerüljenek be a nyugati egyetemekre.