Gazdaság

Injekció

A Sanofi az Aventis felvásárlása után is elkötelezett Magyarország iránt.





A Sanofi-Aventis vezetője
Jó polgárként


A Sanofi tavaly jelentette be az Aventis felvásárlását. Miben látja ennek az óriáscégnek az egyediségét a folyamatos konszolidációt átélő világpiacon? – kérdeztük Jean Francois Dehecq elnök-vezérigazgatót.



Injekció 5
Jean Francois Dehecq: a Chinoin sikertörténet számunkra.

– A fúzió után az egyesült cég Európa vezető, és a világ harmadik legnagyobb vállalata lett. Évente 4 milliárd eurót költünk kutatás-fejlesztésre, közel 100 országban 95 ezer alkalmazottat foglalkoztatunk. A portfóliónk a világon az egyik legjobb, mivel több lábon állunk. Nagy erőket összpontosítunk az innovatív gyógyszergyártásra, de jók a pozícióink a piacra már bevezetett és a helyi készítmények, illetve az oltóanyaggyártás terén is.

– Hol találhatják meg a helyüket a magyarországi érdekeltségek ebben a kiterjedt szervezetben?

– Többek között erről tájékoztattam a miniszterelnököt. A Chinoin sikertörténet számunkra, 2300 főt foglalkoztunk Magyarországon, és összességében a magyar gyógyszerpiac mintegy 10 százalékát mi adjuk. Minden fő terméktípusban jelen vagyunk, az olcsóbbakban is, így az átlagot tekintve is az olcsóbb gyártók közé tartozunk. A Sanofi-Aventis vállalati felépítése lehetővé teszi, hogy a Chinoinban folyó kutatások szervesen tagozódjanak a nemzetközi hálózatba. Emellett a gyártásban is erősek a magyar üzemek pozíciói.

– Milyen konkrét beruházási tervekkel érkezett?

– Jelentős beruházásokat végzünk és tervezünk. A Chinoinnál most bejelentett K+F bővítés mellett a gyártásban is előrelépünk. A közeljövőben a gyógyszerve-gyészetre koncentrálunk, és a fejlesztések után ebben a szegmensben az exportunk várhatóan eléri majd a 80 százalékot. A veresegyházi üzem bővítését júniusra befejezzük, és a termelés fele már innen is exportra megy majd. Eddigi beruházásaink összesített értéke mintegy 400 millió euró, amiből erre az évre 30-40 millió jut. Mi abban is különbözünk számos versenytársunktól, hogy „jó polgárok” vagyunk. Beruházunk, magasan képzett szakembereknek teremtünk munkalehetőséget, valódi, integrált kutatási programokat hozunk ide, nagy exportőrök és adófizetők vagyunk.

Régi ismerősként fogadta Európa legnagyobb gyógyszeripari cége, a Sanofi-Aventis elnök-vezérigazgatóját a minap a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc még sportminiszter korából ismeri a nálunk nem először járó Jean Francois Dehecqet, hiszen a cég veresegyházi fejlesztésének 2003. végi bejelentésekor ő képviselte a helyszí-

nen a kormányt. Az elnök-vezérigazgató most az üzem bővítését bemutató fotókkal örvendeztette meg. A képnézegetéssel egybekötött, Rácz Jenő egészségügyi miniszterrel közösen szervezett tárgyalás még az előzetesen rögzített legkésőbbi befejezési időpont után is javában folyt, amit a Sanofi-Aventis itteni érdekeltségénél utóbb „nagyon jó hírként” értékeltek.

Az akkor még Aventis nélküli Sanofi 1991-től szállt be a Chinoin Rt.-be, ahová 2006-ig két lépcsőben összesen 400 millió eurót fektet be. Az újpesti egység így – az elkerülhetetlen karcsúsítás után – meg tudott maradni a cégóriáson belüli egyik kutató-fejlesztő bázisnak, amelyet most további 15 millió euró befektetésével bővítenek. Az elkötelezettség nem új keletű, hiszen Dehecq már korábban jelezte: Magyarország a terveik szerint azon kevés európai államok sorában maradhat, ahol a gyógyszeripari alapkutatások mellett a kémiai gyártást, a tablettagyártást és az injekció előállítását is egy helyen lehet végezni. Az első kettőt Újpesten képzelték el, a tablettagyártás Veresegyházon, az ampulla- és injekciókészítés pedig a miskolci Csanyikvölgyben folyik.

Az elmúlt években a Chinoin laborjaiban két új hatóanyagot fejlesztettek ki, ezek egyelőre az úgynevezett preklinikai kutatási fázisban, vagyis még a piaci bevezetés előtt tartanak. Ez egyébként jó eredmény, tekintve, hogy 2002-ben például a világpiac felét adó Egyesült Államokban csak 21 új gyógyszert regisztráltak, feleannyit, mint 1996-ban, miközben a cégek ugyanezen idő alatt a duplájára emelték kutatás-fejlesztési kiadásaikat. A Sanofi-Aventis, és kü-

lönösen a céget „életművének” tekintő Dehecq magyarországi elkötelezettsége része annak a „keresztes hadjáratnak” is, amely szeretné megtartani a szebb napokat látott, ám Amerikával szemben folyamatosan gyengülő európai gyógyszeripar világpiaci pozícióit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik