Mikor tekinthetünk sikeresnek egy szervezetfejlesztési projektet?
A szervezetfejlesztés az ügyféllel való egyeztetés pillanatától egészen az utánkövetésig, értékelésig tart. Ilyen formán a fejlesztési folyamat sikere vagy sikertelensége a folyamat egészét érinti. A Neosys filozófiája szerint a legfontosabb sikertényező a tanulási készség fejlődésében mérhető leginkább. Magasabb színvonalon és tudatosan épít-e a cég a team munka erejére, a rendszergondolkodás és a szervezet egészéért érzett felelősség megjelenik-e minden szinten, van-e problémaérzékenység a vezetőkben, modell szerepet vállal-e a menedzsment mindezen tényezők hiteles képviseletében? Amennyiben ezekre a kérdésekre pozitív válasz adható a fejlesztési project sikeres. Kicsit radikálisabban fogalmazva: sohasem pusztán az Ügyfél elégedettsége a siker mértékegysége, hanem elsősorban a szervezet tudatosabb szintű működése. Ha e kettő egybeesik (ami nem minden esetben van így, hiszen a tanulás nem mindig mentes a nehézségektől), akkor ez nagyon jó. Ha pusztán egy elégedett Ügyféllel találkozunk, aki sikeresen kikerült minden kihívást, ami a saját tanulásával összefügg, de „kipipálta” a programot, a project sikertelen.
Ha kudarccal zárul a projekt, mi a leggyakoribb hibatényező?
Talán meglepően hangzik, de sikertelen project ott, ahol valódi megrendelői igény van, és megfelelő fejlesztői tudás a másik oldalon, nem lehetséges. Ezzel persze azt is állítom, hogy ha az Ügyfél kikerüli azokat a témákat, amelyek kellemetlenek számára, a fejlesztést úgy tekinti, mint egy külsődleges programot, amelyben nincs semmilyen szerepe, érintettsége és felelőssége, akkor a fejlesztés eleve kudarcra ítélt. A tanácsadónak persze ugyanolyan felelőssége van, hiszen meg kell találnia azt a finom mértéket, amelyben a fejlesztői folyamat tanulási témái az Ügyfél befogadói kapacitásához mérten jelennek meg és dolgozódnak fel. A tanácsadó felelőssége, hogy ne féltse a program sikerét az esetleges nehézségektől, és bízzon megfelelő módon a szervezet megküzdési képességében, probléma-feldolgozási tudásában, a folyamatok erejében és ne akarjon mindent tudó szakértői szerepben tetszelegni. Sem rossz értelemben vett óvóbácsikra és nénikre, sem vízfejű óriásokra nincs szükség, akik vagy túlvédik, vagy folyamatosan megmondják a tutit és így kontrollálják a szervezetet. Mindkettő tanácsadói magatartás kudarcra ítélt hosszú távon.
