Gazdaság

Négyre megy

A költségvetés rövid távú érdekeit és az eddigi befektetők védelmét szem előtt tartó árveréssel próbálnak negyedik mobiltársaságot csábítani Magyarországra.

Beismerni, hogy probléma van – az anoinim alkoholisták is ezzel kezdik a terápiát. Így kommentálta egy neves távközlési szakértő azt, hogy 2002-ben a mobiltelefon-cégek sorra bejelentették: a csillagászati összegekért Nyugat-Európában megvásárolt harmadik generációs (3G) szolgáltatási jogosítványok már fele annyit sem érnek, mint amennyit fizettek értük. Pedig az ezredforduló éveiben a mobiltársaságok azt hitték, hogy a gyors adatátvitelre, vagyis multimédia szolgáltatásra alkalmas rendszerekre „ráugranak” az előfizetők. Ezzel szemben a kiadások csaknem a csőd szélére sodorták még a legnagyobb piaci szereplőket is, a hálózatépítést pedig el kellett halasztani. A magyar hatóság most látja elérkezettnek az időt, hogy gyors ütemben, még az idén legalább 22 milliárd forintért, de összességében remélhetőleg jóval többért eladjon négy 3G frekvenciát.


Négyre megy 1

3G-s modell. Új korszak.

IDŐZÍTÉS. „Az engedélyek ismét vonzóak a befektetők számára” – adott hangot az állami oldal reményeinek Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke. Az intézmény nincs könnyű helyzetben, mert a mobiltenderből „szállítania kell” azt a 15,8 milliárd forint bevételt, ami szerepel az idei költségvetésben. Ugyanakkor vigyáznia kell, mert nem „fejheti meg” túlzottan a három piaci szereplőt. „Mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a szolgáltatók már eddig is egymilliárd eurót fektettek be a hálózatokba és hajlandóak további befektetésekre a 3G építésénél is, amennyiben a szabályozók ezt ösztönzik” – mondja Sugár András, a T-Mobile Magyarország Rt. elnök-vezérigazgatója. „Nem kívánjuk elriasztani az eddigi befektetőket” – erősítette meg Pataki Dániel. Ezért négy frekvenciasávot árvereznek el, ebből hármat a jelenlegi szereplők között, egyet pedig fenntartanak egy újabb pályázónak. Mindegyik sávért legalább 5,5 milliárd forintot kérnek, – a három piaci szereplőt minden bizonnyal érdekli ezen az áron az üzlet, hiszen előre közölt szakmai véleményüket az NHH ismerte a tender összeállításakor.


Négyre megy 2

OPCIÓK. A remények azonban sokkal vérmesebbek, mint négyszer 5,5 milliárd forint. Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter „négy-öt komolyan érdeklődő” cégről tud a negyedik magyarországi mobilcég posztjára, ráadásul a jelenlegi hármat is árversenyre szeretnék késztetni. A kérdéses három sáv mindegyike ugyanis egy-egy vonzó lehetőséget rejt. Az egyik nyertes szabadon dönthet majd arról, hogy országos 3G hálózatát milyen ütemben építi ki, miközben a többieknek már 2006 januárjától kötelezően el kell indítani szolgáltatásukat Budapest egy részén – a pesti oldalon a Hungária körúton belül, illetve Bel-Budán. A másik sáv nyertese a meglévő 1800 megahertzes frekvenciából vásárolhat még további szeletet. Ez arra lehet jó, hogy a mai (GSM/DCS, 900/1800-as) szolgáltatásának kapacitását bővítse. A harmadik sáv vonzerejét az adja, hogy nyertesének nem előre meghatározott összeget kell fizetnie érte, hanem – az 5,5 milliárd forinton felül – a 3G szolgáltatásokból befolyó bevétel bizonyos százalékát fizetheti be díjként. A három piaci szereplő (a T-Mobile, a Pannon GSM és a Vodafone) mind a három frekvenciára adhat be ajánlatot. A legtöbb pénzt, illetve a legnagyobb árbevételi arányt kínáló pályázók nyernek.

A negyedik, új szereplőnek fenntartott frekvenciáért az 5,5 milliárdos indulóösszegtől kezdve szabad a vásár. Az értékeléskor négy szempontot mérlegelnek majd, amelyekkel összesen maximum 100 pontot lehet szerezni (lásd külön). Az eredményhirdetést december elsejére ígérik; a tempó szoros, hiszen a szerződéseket még az idén meg kell kötni ahhoz, hogy a várva várt milliárdok első, kötelező részletei 2004-ben befolyjanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik