 |
Szeptember elején a második világháború kitörésének 65. évfordulójára emlékezik a világ. Politikusok és hadvezérek, mártírok és diktátorok, áldozatok és tettesek nevétől hangos a média az NSZK-ban. Túl sok a fegyvercsörgés, a csizmatalp, az uniformis a megemlékezésekben: pedig akadt civil kurázsi is a barna pestis idején. Noha élete nagyobbik részét a Spree metropolistól távol töltötte, kevés annyira bátor, „echte” berlini színésznővel dicsekedhetett a XX. században Németország, mint Marlene Dietrich (1901-1992). A Maria Magdalena von Losch néven anyakönyvezett porosz filmcsillagból hollywoodi sztárrá lett díva amerikai állampolgárként Párizsban hunyt el. A művésznőt 12 esztendeje, utolsó kívánságának megfelelően Berlinben helyezték végső nyugalomra. Sírján mindig van friss virág…
 |
Sem ellenségei, sem rajongói nem felejtették el a ‘30-as, ‘40-es évek antifasiszta szexbombáját. A Potsdamer Platzon az izgalmas Filmmuseum falain belül és azon kívül is találkozhatunk M. D. emlékével, hiszen nem is oly’ rég óta egy tér viseli a nevét a német főváros szívében. A közelmúlt egyik legsikeresebb színházi darabja (Judy Winterrel a címszerepben) a „Marlene” is a halhatatlan – hibáktól sem mentes – énekes celluloid világsztár pályáját fürkészi. Annak idején a berlini Renaissance-Theater teltházas darabjára, pár héttel a bemutató után sem volt könnyű sajtójegyet szereznem. A tapssal kísért eddigi mintegy félezer este azzal a reménnyel kecsegtet, hogy 2005-ben megint műsorára tűzi a meseszép magánszínház a brit szerzőnő, Pam Gems zenés darabját. A Marlene ősbemutatója 1997 tavaszán volt, s a londoni Lyric Theatre hónapokig játszotta viharos ünneplés közepette Gems életszagú művét. Ilyen előzmények után nem is kellett nagy bátorság ahhoz, hogy a Marlenét bemutassák a német publikumnak is. Dietmar Pflegerl mégis kemény fába vágta a fejszéjét, hiszen az osztrák rendező Dietrich legszűkebb hazájában, Berlinben állította színpadra a háromszereplős darabot. Abban a világvárosban, amelynek 1930-ban, a hitleristák térnyerése idején fordított hátat „A kék angyal”.
 |
Nem titok, hogy Frau Dietrichnek sokan nem bocsátották meg, hogy anno „elárulta Németországot” és talán még „kémkedett” is hazája ellen a vérzivataros időkben. Miközben az „ellenség katonái előtt riszálta magát”. Legendás mondása – „van még egy bőröndöm Berlinben” – persze azt jelezte, hogy a filmcsillag sohasem szakított végleg szülőföldjével. Zseniális filmekkel ajándékozta meg a világot, egyben a „vannak tisztességes németek is” reménysugarával. Hatvanöt évvel Lengyelország német-orosz megtámadása után is szívbemarkolók Marlene Dietrich dalai, a „Sag mir, wo die Blumen sind”, az „Ich bin die fesche Lola”, a „The Boys in the Backroom” és még vagy egy tucatnyi más sláger.
