Gazdaság

Kooperálni kell

Saját fejlesztését másokkal megosztotta, s így jutott forráshoz az Innoterm Kft.


Kooperálni kell 1
Edőcs Ottó. Megértette az EU szempontjait.

Edőcs Ottó, az Innoterm Kft. alapítója, egy régi találmány új alkalmazási lehetőségének kifejlesztésébe kezdett a rendszer-váltás idején. A Nicola Tesla által több mint kilencven éve felfedezett számos forradalmi elv egyikére épülő, de a gyakorlatban korábban nem használt módszerrel áramfejlesztő minierőművet tervezett. Az ötlet lényege, hogy az ipari üzemekben nagy mennyiségben rendelkezésre álló úgynevezett telített gőzt hasznosítani lehet villamosenergia-termelésre is, viszont a hagyomá-nyos áramtermelő turbinák nem alkalmasak ezen energia befogására. Ezt a feladatot oldották meg sikerrel Edőcs Ottó és munkatársai.

Tizenkét évvel ezelőtt – amikor a találmány még a rajzasztalon is csak kezdetleges állapotban volt – sem banki, sem kockázati tőke finanszírozást nem tudtak előteremteni. Így pályázható lehetőségek után kutattak, s az első 10 millió forintot az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) pályázatán nyerték el. Ebből sikerült egy működő modellt is építeni.

Négy évvel később Brüsszelben próbálkozott az Innoterm. Az EU-INCO Copernicus programjában el is nyertek újabb 50 millió forintot, amelyből már nagy méretben megépítették a szerkezetet, s egy saját generátort is kifejlesztettek hozzá. Az elmúlt öt évben a cég tíz, zömmel saját elképzelésen alapuló pályázatot nyújtott be. Ezek közül négyet meg is nyertek; a fennmaradó hat még elbírálási szakaszban van.




Támpontok a Brüsszelbe beadandó K+F pályázatokhoz 
•Azonosulni kell a brüsszeli célokkal (unió-szerte hasznosítható tudás, fenntartható fejlődés elősegítése, esélyegyenlőség javítása)
•Több ország vállalkozásaiból konzorciumot kell alakítani
•A felhívások alapos tanulmányozása és részletes, átgondolt pénzügyi- és munkatervezés szükséges
•A merész, kreatív gondolkodást díjazzák a döntéshozók
•A kutatási terület eredményeit alaposan meg kell ismerni (szakfolyóiratok, internet)
•Az ötletgazda mellé “ötletmenedzser” is szükséges, ha a feltaláló nem rátermett vezető
•A pályázati angolt, annak szakkifejezéseit, fordulatait, rövidítéseit ismerni kell
•Szükséges egy kis csapat, sokszor az iratok beszerzése is teljes embert kíván
•Nyertes, s bonyolultabb megítélésű pályázat esetén brüsszeli tárgyalásra kell számítani  

TIPPEK. A Brüsszelben benyújtandó pályázatok kapcsán (elsősorban a K+F, a környezetvédelem, a megújuló energiák, internet és hasonlók területén) Edőcs Ottó mindenekelőtt két nagyon fontos szempontot emel ki. Az egyik, hogy feltétlenül több nemzetközi partnert kell bevonni a fejlesztésbe, s valóban kooperálni is kell velük. Át kell adni, meg kell osztani a tudást más európai kutatókkal is – e nélkül nincs igazi esély a nyerésre. Ezért a cég két magyar partnervállalat mellé már az első pályázatán is bevont olasz, orosz és holland konzorciumi társakat.

Kiemelendő szempont, hogy a brüsszeli illetékesek akkor adnak pénzt egy projektre, ha az öszszecseng a kiírásban részle-tezett célokkal. Azaz: a tudásnak unió-szerte hasznosíthatónak kell lennie, hozzá kell járulnia a fenntartható fejlődéshez, sőt, legyenek (legalább áttételesen, elvontan) társadalmi esélyegyenlőségi dimenziói is. Ez az Innoterm mini erőműve esetén az volt, hogy a projekt segítse az autonóm energiaellátó rendszerek fejlődését.

További alapvető szempont, hogy a célt konkrétan és aprólékosan meg kell határozni, s tartható ütemtervet, kutatási tervet is kell készíteni. Mindemellett a költségeket akkurátusan meg kell tervezni, vagyis az összes folyamatot igen alaposan végig kell gondolni, s mindezt ráadásul nem lehet kizárólag pályázatíró szakemberre (vagy magát akként bemutató “kóklerre”) bízni. Mindennek tetejébe a magyartól szokatlan szemlélettel kell eljárni, azaz az adott kutatási területen a nagyvilág e téren elért eredményeit kitartóan át kell tanulmányozni, hiszen egy már feltalált, a világon másutt létező eljárás, technológia nem remélhet támogatást. Továbbá ahhoz, hogy egy pályázat nyerésre esélyes legyen, a Brüsszelben használt pályázati-szakmai angol nyelvet is ki kell tanulni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik