Leszek Miller lengyel miniszterelnök a voksolás előtt még egyszer utoljára megpróbált politikustársai lelkére beszélni. “A lengyel állampolgárok és az ország sorsa iránt érzett felelősség tudatában kérek mindenkit, hogy támogassa a reformcsomagot” – nyitotta meg a kormány gazdasági megszorító csomagtervéről szóló múlt heti parlamenti szavazást. Majd ultimátumként hozzátette: ha véletlenül mégsem találnának nyitott fülekre szavai, akkor bizony előrehozott választásokat kellene tartani. 
Lengyel Bányászok. Sötét jövő.
Saját pártját a szociáldemokrata vezér a reformcsomag eredetileg tervezett racionalizálási célkitűzéseinek mérséklésével, illetve későbbre halasztásával tudta megnyerni. Csakhogy a ma Lengyelország legnépszerűbb pártjaiként – és a jövőre esedékes választások nagy esélyeseiként – számon tartott liberális Állampolgári Platform (PO), illetve a jobbközép Jog és Igazság (PI) pártja éppen azt sérelmezte, hogy a reformcsomag politikai költségeit már nem a mostani, hanem a következő kormány fizeti majd meg. Az észérvek azonban végül győztek a politikai érzelmek felett, azaz a Jerzy Hausner miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter nevéhez fűződő reformcsomag bevonul a lengyel gazdaságpolitika történetébe.
Miért volt olyan sürgető a kormányzati megszorítás? Nos, a lengyel gazdaságpolitikának egyrészt a tartós gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése, másrészt a Gazdasági és Pénzügyi Unióhoz (EMU) való mihamarabbi csatlakozás a két fő célja. Ám míg az élénkülés – részben a világgazdasági konjunktúra nyomán fellendülő exportnak, részben az ipari teljesítmény javulásának köszönhetően – beindulni látszik, s 2004-re 4,5 százalékos, 2005-re pedig már 4,9 százalékos növekedést prognosztizálnak a gazdaságkutatók, addig az ország fiskális egyensúlya egyre bizonytalanabb. Így viszont a szigorú maastrichti kritériumrendszerhez kötött EMU-tagság időpontja folyamatosan egyre kijjebb tolódik. A kezdeti 2006-os ambíciók helyett ma már az euró 2009-es vagy 2010-es bevezetése a jóval reálisabb – és talán realizálhatóbb – elképzelés. 
VÉSZHARANG. Mint ismeretes, az Európai Unió szabályai szerint azokban az országokban, amelyek csatlakozni akarnak az euróövez-ethez, a GDP-hez mérten a költség-vetési deficit nem lehet nagyobb 3 százaléknál, az államadósság pedig 60 százaléknál, és az árak emelkedése legföljebb 1,5 százalékponttal haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációjú tagország átlagát. E feltételek közül Lengyelország már ma is teljesíti az inflációra vonatkozó kritériumot, hiszen a következő években a pénzromlás mértéke nem haladja majd meg a 2,5-3,0 százalékot. A monetáris politika célja ma már nem az erőltetett dezinfláció, hanem az, hogy az inflációt az eurózónáénál némileg magasabb szinten stabilizálják. Mindez azonban elképzelhetetlen fiskális fegyelem nélkül, ami az elmúlt időszakban nem volt jellemző Lengyelországra. A költségvetés hiánya az elmúlt két évben folyamatosan meghaladta a 3 százalékot, de ami ennél is súlyosabb, a korábban annyira kedvező államadóssági ismét rohamosan romlik. A konjunktúra beindulása oldotta ugyan valamelyest a feszültséget, a bevételek azonban nem nőnek olyan mértékben, hogy ellensúlyozzák a kiadásokat. A vészharangot tehát, politikai népszerűség ide vagy oda, meg kellett kongatni.
A Hausner-csomag érdeme, hogy már a kezdetek kezdetén leszögezi: a bevételi oldalhoz a kormány semmiképpen nem kíván hozzányúlni, sőt az elkövetkező három évre tervezett társasági adócsökkentési programot következetesen végrehajtja. A szigorítások elsősorban az államigazgatást érintik, ahol számos vezetői pozíció, politikai státusz szűnik meg, de még a mobiltelefonok és a szolgálati gépkocsik használatát is korlátozzák. A másik célterület a nyugdíjrendszer. A reformcsomag a nyugdíjak befagyasztását, illetve az indexálás módjának megváltoztatását vetíti előre: nem minden évben kerülne sor nyudíjkorrekcióra, hanem csupán akkor, ha az addig kumulált infláció mértéke meghaladja az 5 százalékot. A program ezenkívül drasztikus átalakításokat tervez a költségvetésből óriási összegeket felemésztő – ezért “fekete lyuknak” elkeresztelt – három problémás ágazatban, nevezetesen a szénbányászatban, a vasútnál, valamint az egészségügyben. Az így elért megtakarítások 2004-ben még csak 1 milliárd zlotyt (60 milliárd forint) tesznek ki, 2005-2006-ban viszont már ennek a hétszeresére rúghat az összeg. A Miller-kormány 2004 és 2007 között összesen mintegy 30 milliárd zlotys megtakarítást szeretne elérni. 
Jerzy Hausner gazdasági miniszter a büdzsé bevételi oldalához nem nyúlna hozzá.
A parlament által végül ilyen formában elfogadott programra a pénzpiacok kedvezőtlenül reagáltak, a zloty azonnal meggyengült az euróval szemben. Az elemzők pedig kimondták az ítéletet: a reformcsomag újfent csak azt bizonyítja, hogy a jelenlegi politikai vezetésből hiányzik az akarat a valódi reformokra. A Hausner-csomag leginkább kritizált eleme az, hogy a valóban drasztikus változtatásokat a többé-kevésbé távoli jövőbe tolja ki, az idén csupán látszatintézkedések bevezetésére vállalkozik. A gazdasági minisztert és csapatát a politikai csatározások arra kényszerítették, hogy számos ponton engedjen az eredetileg elképzelt megszorításokból. “Még ha a program az eredeti formájában valósult volna meg, akkor sem lehetnénk biztosak abban, hogy az államadósság jövőre nem haladja meg a 60 százalékos korlátot” – adott hangot elégedetlenségének Leszek Balcerowicz jegybankelnök, egy korábbi, sikeresnek bizonyult reformcsomag névadója.
NINCS GARANCIA. A fiskális egyensúly megteremtését mások nem csupán az alkotmányos előírások, de makrogazdasági szempontból is sürgetőnek tartják, hiszen ez olyan bizonytalansági tényező, amely a növekedést is veszélyezteti. “Nincs garancia arra, hogy az államadósság csökkentését a reformokkal sikerül majd elérni, ez azonban nem jelentheti azt, hogy nem kell megtenni azokat a lépéseket, amelyek segíthetnek ebben” – védte meg mindazonáltal programját Hausner. Ő maga is elismeri a reform hiányosságait, de kitart annak végrehajtása mellett, mondván: egy tökéletlen program is jobb, mint a tétlenség.
