Illó olaj

Sir Philip Watts ezúttal is hű volt önmagához. A Royal Dutch/Shell elnökét 2001-es kinevezése óta rendre azért bírálják a befektetők, mert szinte sosem áll a rendelkezé-sükre, amikor tájékoztatásra volna szükségük. Nos, a holland-brit társaság január 9-én azzal a hírrel lepte meg a részvényeseket, hogy bizonyítottként számon tartott olaj- és gázkészleteinek 20 százalékát vissza kell minősítenie a “nem bizonyított”, sőt nem kis részben a még annál is kevesebbet érő, “kitermelésre esélyes” kategóriába. Sir Philip pedig ez alkalommal sem volt jelen. Sőt, az igazgatóság egyetlen tagja sem. A bejelentést a beosztottaikra hagyták. A részvényesek természetesen fölhá-borodtak a “lélegzetelállító arrogancián” – az egyik nagybe-fektető legalábbis ekként értékelte a vezetés viselkedését a Financial Timesnak nyilatkozva -, amire nem volt más magyarázat, mint hogy a társaság elnöke ki akart bújni a rossz hír közlésének kellemetlen feladata alól.

MARADHAT. Nem kizárt persze, hogy Sir Philip Watts a felelősséget sem akarta vállalni. A most visszaminősített olaj- és gáztartalékok ugyanis 1996-2002 között kerültek be “bizonyított” megjelöléssel a Royal Dutch/Shell könyveibe, márpedig 1996-tól egészen 2001-ig ő irányította a társaság kutatási és kitermelési divízióját. Egyelőre nem merült föl az elnök személyes felelősségének, így a menesztésének a kérdése sem, sokan éppen ezért úgy vélik, a Shell a posztján hagyja Sir Philipet 18 hónap múlva esedékes nyugdíjba vonulásáig. A keze azonban meg lesz kötve. Ha a következő másfél évben bármilyen stratégiai ügyletet szeretne nyélbe ütni, fölöttébb kétséges, hogy a befektetők támogatni fogják, ahhoz ugyanis mára eljátszotta előttük a hitelét.

Sir Philip Watts Shell-elnök. A befektetők aligha tapsolnak neki.

Valójában persze a vezetőség nem feltétlenül szolgált rá arra, hogy lapátra kerüljön. A könyvekben szereplő szénhidrogén-készletek mostani felülvizsgálata nem érinti a társaság pénzügyi mutatóit – a Shellnél végrehajtott korrekció nem egy Enron- vagy WorldCom-szintű csalássorozat következménye. Mi több, előbb-utóbb a most “nem bizonyítottá” vált olaj- és gázmennyiség nagy részét ki fogják termelni, legföljebb jóval később és jóval drágábban, mint eddig tervezték. “Ez nem botrány vagy törvénysértés, nincs hatással a cash-flow-ra, így nem kellene hatással lennie a vállalat értékére sem” – ad optimista megközelítést Neil Perry, a UBS bank olajpiaci elemzője. Lynn Turner, az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) volt vezető könyvvizsgálója viszont korántsem ilyen megbocsátó. “A bizonyított készletek 20 százalékos átminősítése horribilis hibára utal. Egy olyan társaság esetében, mint a Shell, egy ilyen volumenű tévedés a bizonyított készleteket illetően nem egyszerű elnézés. Ez a SEC előírásainak szándékosan téves alkalmazása” – mondott ítéletet az olajóriás fölött Turner a The Wall Street Journal kérdésére válaszolva.

NINCS BIZONYÍTÉK. Logikusnak tűnik az érvelése. Az eddig bizonyítottként kezelt készletek szóban forgó 20 százaléka ugyanis nem kevesebb mint 3,9 milliárd barrelnyi olajnak felel meg, azaz az eddigi 19,4 milliárd barrelnyi legmagasabb minősítésű tartalék 15,5 milliárdra olvadt. Ebből 2,7 milliárd barrel a kőolaj – ez több mint egy hónapig biztosítaná a világ teljes fogyasztását -, a földgáz pedig 1,2 milliárd barrelnyi olajjal egyenértékű mennyiség. Ha csupán az olajrészt veszszük, annak értéke még a mostaninál jóval mérsékeltebb, 25 dolláros barrelenként árnál is mintegy 67,5 milliárd dollárra rúg. Csoda-e, ha a Standard & Poor’s hitelminősítő azonnal “feltételessé” tette a Shell AAA besorolását, a társaság részvényeinek árfolyama pedig már a bejelentés másnapján több mint 7 százalékot zuhant. A riadt befektetők az elmúlt évek könyvelési botrányait felidézve attól tartanak: jöhet ennél rosszabb hír is. A SEC azonban minden idők legnagyobb mértékű visszaminősítése ellenére egyelőre nem rendelkezik semmi olyan bizonyítékkal, amely törvénytelenségre utalna.

Ez persze az olajipar esetében nem is egyszerű. Léteznek ugyan standardok az olajtartalékok besorolására – mindenekelőtt a SEC saját “bizonyított készletek” definíciója -, jogilag kötelező útmutató azonban nincs. Egy társaság olaj- és gáztartalékát ugyanis korántsem csak az alapján minősítik bizonyítottnak, hogy különböző geológiai és egyéb mérnöki módszerekkel meghatározzák, mennyi kőolajat és földgázt rejt a föld mélye a tulajdonában lévő mezőkön. Miként azt a SEC definíciója is leírja, a fenti módszerek alkalmazásával azt kell “ésszerű bizonyossággal” (ez a megfogalmazás máris teret ad némi szabad értelmezésre) megállapítani, hogy a feltárt készletek mekkora hányadát lehet a rákövetkező években kitermelni “az adott időszak gazdasági és működési feltételei” mellett. Azaz a készletek felbecsülésekor az éppen aktuális világpiaci olajár-tendenciákat és kitermelési költségeket is figyelembe kell venni. A végső szó kimondásakor azonban csak a kalkulálható árváltozásokkal kell számolni, a jövőben esetleg bekövetkező olajpiaci kataklizmák számításba vételét még a SEC sem követeli meg.

Nos, a Shell nem utolsósorban ott hibázott, hogy a bizonytalan piaci ígéreteket is készpénznek vette. Így történhetett meg például, hogy a Nyugat-Ausztrália partjainál az úgynevezett Gorgon-projekt keretében felszínre hozni kívánt földgázt már 1997-ben a bizonyított készletei között tüntette föl, akkor, amikor még meg sem született a végleges döntés a mező kitermeléséről. Derűlátását a társaság arra alapozta, hogy több ázsiai ország is jelezte, vevő lenne az ausztráliai gázra. Csakhogy az ázsiai gazdasági válság nyomán elolvadt az oly magabiztosan kalkulált kereslet. A Shell mégsem törölte a könyveiből Gorgon-tételt. A projektnek a Shell mellett egyébiránt résztvevője az amerikai ExxonMobil és a ChevronTexaco is, amelyek egyike sem vette bele könyveibe az ausztráliai gázkészletet. Aligha véletlen egybeesés ezek után, hogy a Shell saját bevallása szerint a most bejelentett átminősítés 90 százaléka éppen a cég ausztráliai, illetve nigériai mezőit érinti.

GYENGE MUTATÓK. A Shell lázas igyekezete, hogy nagyobb készleteket mutasson föl, mint amekkorákkal valójában rendelkezik, persze érthető. Egy olajtársaság tőkepiaci értékét ugyanis döntően ezek a mutatók határozzák meg, Sir Philip Watts pedig az elmúlt időszakban nem dicsekedhetett különösebben jó eredményekkel az új mezők feltárása terén. A Shell az elmúlt években legalább 60 százalékos arányban a már kitermelés alatt álló mezők tartalékának följebb kalibrálásával növelte a könyveiben a készleteit – és csupán a maradék volt az új feltárás -, de tavaly már ez sem volt elég a felszínre hozott mennyiség ellensúlyozására. Az előzetes adatok szerint csupán a kitermelt olaj és gáz 70-90 százalékát tudta a cég új készletekkel “pótolni”. A vetélytársak esetében ez a ráta jobbára meghaladja a 100 százalékot. Ráadásul a mostani átminősítés már ezt a 70-90 százalékot is megkérdőjelezi, hiszen az 1997 és 2002 közötti időszak egészére eddig kalkulált 105 százalékkal szemben elemzők szerint a Shell legföljebb a kitermelt mennyiség 57 százaléka helyett talált új készleteket. Ez persze a kutatási és kitermelési költségekre vonatkozó számításokat is a feje tetejére állítja: a már eleve nem olcsó, barrelenkénti eddigi 4,27 dolláros árról most bebizonyosodott, hogy az valójában 7,90 dollár.

A vetélytársak – az ExxonMobiltól a British Petroleumig – egyelőre váltig állítják, hogy náluk nem történtek olyan készlet-túlkönyvelések, mint a Shellnél. Az óvatosság ellenére az ágazat egésze számíthat arra, hogy mostantól a SEC és más hatóságok valamennyiük tevékenységét szigorúbban figyelik majd. Akár az sem elképzelhetetlen, hogy a jövőben független, külső ítésznek kell majd megállapítania, mekkora készlettel is rendelkezik egy-egy olajvállalat. Ez a gyakorlat már bevált: az elmúlt években éppen a nagy nyugati társaságok sürgetésére kényszerítették erre a megbízhatatlannak ítélt oroszországi olajcégeket. A büszke Shell, a ChevronTexaco, a Total vagy a British Petroleum akkor aligha gondolta, hogy hamarosan nekik is ugyanez a megaláztatás juthat osztályrészül.