Gazdaság

Üzemanyag nélkül



Üzemanyag nélkül 1
Modell és energiaforrása. Föld körüli utat terveznek vele.

Az amerikai Helios projekt sikere bebizonyította, hogy lehetséges csak napenergiával működő repülőgépet építeni; igaz, a Helios – amely nemrég egy balesetben megsem-misült – legénység szállítására alkalmatlan volt. A svájci Bertrand Piccard és a brit Brian Jones azonban most olyan napelemes repülő tervezésén fáradozik, amelynek fedélzetén több személy is – legalább a két pilóta – utazhat.

Piccard és Jones 1999-ben a világon elsőként kerülték meg megállás nélkül a Földet hőlégballonjukkal, és hasonló világcsúcs felállítására törekszenek nemrég megálmodott napelemes repülőjükkel is. A Solar Impulse nevű kísérlet keretében megépülő gép szárnyfesztávolsága, akárcsak a Heliosé, legalább hatvan méteres lenne, és tömege, a pilótákkal együtt, az egy tonnát is meghaladná. Ekkora tömeg felemeléshez már jelentős hajtóerőre van szükség, amit tervezők a szárnyakat borító napcellákkal termelnének meg; ezek kiválasztásakor a napelemek tömege és teljesítményük között kell ésszerű kompromisszumot találniuk. A ma létező legkönnyebb, filmszerű napelemek teljesítménye ugyanis még elmarad a kristályos szilíciumcellákétól, amelyek viszont az üveghez hasonlóan nehezek.

A hosszú napokig tartó napelemes repülés legnagyobb akadálya, hogy a cellák éjjel, fény hiányában működésképtelenek. A nappal befogott energiát ezért tárolni kell. Mivel azonban a ma használatos akkumulátorok tömege a becslések szerint e gépének legalább a felét tenné ki, valószínű, hogy a napelemeket üzemanyagcellával kombinálják majd. A napelemek így világosban a víz elektrolitikus bontásával hidrogént és oxigént állítanának elő, mely gázok aztán éjjel, az üzemanyagcellában egyesülve termelnének energiát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik