Kiss Judit
Hat hónapig ingyen dolgozott a Scala ECE Hungary Kft.-nél Kulifai Gábor szoftver tanácsadó. A fiatal szakember ellenszolgáltatások nélkül úgy vállalta el a főiskolai szakmai gyakorlatot, hogy egyáltalán nem tudta, a szerencse egy éppen megüresedő Scala állással díjazza majd a lépését. “Elég jó híre volt a cégnek ahhoz, hogy mindenképpen elfogadjam a lehetőséget, és érdemes volt belevágni” – mondja az azóta már a harmadik évét a cégnél töltő tanácsadó. A munkatársak és a vezetők egyébként szinte ugyanazt a választ adják arra a kérdésre, miért jó a vállalatirányítási informatikai rendszerek eladásával és testre szabásával foglalkozó társaságnál dolgozni: a munka nagyon változatos és folyamatos a képzés.
A jórészt tanácsadói feladatkör ugyan nem mindenkinek fekszik, de akinek mégis, annak nagyon. “Előfordul, hogy késő délután, akkor kezdünk dolgozni egy ügyfelünknél, amikor mások már hazafelé tartanak, és a munka nagyon sokszínű, hiszen a különféle iparágak képviselőinél kell a Scala szoftveres környe-zetét telepíteni, a munkatársakat pedig a használatra megta-nítani” – utal a munka jellegére Kiss Judit ügyvezető igazgató.
Paraméterek
KISS JUDIT 1962-ben született; közgazdász. A Skála Coop, majd az SC Johnson után került a Sca-lahoz. 2001 márciusa óta az ügy-vezető igazgatói posztot tölti be.
A legjobb munkahelyek
10. helyezettek
10. OMD Hungary Kft.
• Árbevételt nem közölt, 16,00 milliárd forint ügyfélbüdzsét kezelt • 61 alkalmazott • Fejenként 254 ezer forint HR-költség • Fejenként 11 óra tréning •A médiaügynökség sikeresen megtartja és motiválja magasan képzett, mobil fiatalokból álló csapatát. Legfontosabb erősségei: összetartó csapat, kiváló szakembergárda, rugalmasság, innovatív gondolkodás. Az itt dolgozók úgy érzik, a cég teret ad a tehetségeknek, és folyamatos szakmai fejlődésre van lehetőségük.
10. British American Tobacco Hungary
• Árbevétele 2002-ben 41,78 milliárd forint • 968 alkalmazott • Fejenként 477 ezer forint HR-költség • Fejenként 24 óra tréning •A legvonzóbb munka-helyek élmezőnyébe bejutott vállalatok közül a BAT Hungary az egyetlen, amely a felmérés eddigi mindhárom évében a legjobbak között végzett. Köszönheti ezt elsősorban kiemelkedően magas szintű humán rendszereinek, illetve a vállalati kultúra és a szervezeti értékek érvényesülésének.
KIS DOLGOK. A munkatársak kisebb, de személy szerint annál fontosabbnak tartott körül-ményeket említenek, ha az elégedettség okairól faggatják őket. “Nemcsak egy országra, hanem az egész kelet-európai térségre koncentrál a budapesti köz-pont, ami számomra kiváló lehetőséget ad a régió megismerésére” – mondja Damien Dockery projekt menedzser, aki Írországot cserélte Magyarországra. Kulifai Gábornak viszont az okozott meglepetést, hogy az eredeti végzettségétől igen távol álló területeken is engedték bizonyítani, sőt ösztönözték is erre.
Úgy tűnik, a kompenzáció mértéke és rendszere kevésbé fontos kérdés. “Nem mi fizetjük a legjobb béreket a szektorban, ráadá-sul a rendszer sem a ma megszokott mintát követi” – mutat rá Kiss Judit. A Scala ugyanis nem engedi a fizetésen kívüli jutta-tások burjánzását, és tanácsadóinak havi illetményét az átlagosnál kevésbé köti az egyéni teljesítményükhöz. Cserébe a viszonylag magasan tartott alapbér biztonságát kínálja.