Leisztinger Tamás
Cégünkön, az Arago Befektetési Holding Rt.-n nem érdemes a hagyományos értelemben vett stratégiát számon kérni – válaszolja Leisztinger Tamás, a társaság első embere, a terveit firtató kérdésre. Az persze nem meglepő, hogy a Magyar Hírlap 100 leggazdagabb magyar üzletembert tartalmazó összesítése szerint 30 milliárd forintos vagyonnal rendelkező, a dobogós helyről éppen csak lecsúszó tőzsdei “sztár spekuláns” nem szívesen nyilatkozik várható lépéseiről. A sakkszövetség elnöki tisztét is betöltő vállalkozó nyilván tisztában van azzal, hogy a stratégiai lépéseket nem érdemes kikotyogni.
A Leisztinger-birodalom kialakulása
HB WESTMINSTER I.
Leisztinger és társai egy kft.-n keresztül 1994 őszén alapították meg ezt a jegyhasznosítót. A közel 9800 magánbefektető egymilliárd forintnyi címletértékű jegyet váltott át HBW I. részvényre. ( Az egyik társ nevéhez ma a HBW Express Takarékszövetkezet és a Netbank Rt. köthető.)
HB WESTMINSTER II. A fenti hasznosító tulajdonosai 1995 októberében újabb jegygyűjtést szerveztek. Tizenháromezer kárpótlásijegy-tulajdonos és tíz cég 1,6 milliárd forint fölötti címletértékű jegyet váltott be HBW II. papírokra. Hatmillió forintnyi elsőbbségi részvénnyel a szavazatok fele az alapítókat illette. Ez a cég egy évvel később egyedül Leisztingeré lett, és felvette az Arago nevet. A korábban alapított HBW I.-ből kiszállt a tőzsdeguru.
AQUINCUM RT. Leisztinger 1996-ban egy utolsó jegybe-vonást szervezett. Ennek során 868 millió forint jegyzett tőkével alakult meg az Aquincum Kárpótlásijegy-hasznosító Rt., amely azután a Pannon Váltó Rt.-vel, valamint az Aragóval együtt részt vett a Hunguest Hotels privatizációjában.
P ANNON VÁLTÓ RT. Az Állami Vagyonügynökség által még 1994-ben, 1,75 milliárdos jegyzett tőkével alakított portfóliókezelő és befektető társaság részvényeit 1995 tavaszán kárpótlási jegy ellenében ajánlották fel. A túlértékelt eszközök miatt a társaság az első években veszteséges volt. Az Arago 1996 nyarán jelent meg meghatározó (33 százalékos) részvényesként, így később a társaság szerepet kapott a Hunguest Hotels Rt., a Westpharma Rt. és a BÁV Rt. – Aragóhoz köthető – részvénytranzakcióiban is.
ER AVIS RT. Szintén 1996-ban vásárolta meg Leisztinger a 15 szállóból álló lánc 50,1 százalé-kát, utóbb tulajdonrészét 80,1 százalékra emelte. Sajtóér-tesülések szerint az első csomagért 800 millió forintot és 400 millió forintnyi címletértékű kárpótlási jegyet fizetett. Az 1998-ig tartó, összesen 2,6 milliárdos szállófejlesztést követően a cég 2000-ben a Hunguest Hotelsnek engedte át bérleti díj fejében a megmaradt 10 hoteljének üzemeltetési jogát.
HUNGUEST HOTELS RT. Pár hónappal az Eravis-tranzakció után, 1996 végén zajlott le a Hunguest magánosítása, amelyen az Arago, az Aquincum és a Pannon Váltó konzorciuma indult, s a hírek szerint 150-200 százalékos árfolyamon szerezte meg a 850 millió forintos jegyzett tőkéjű cég pakettjének felét. Az ügyletet a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriuma is vizsgálta, mert felmerült, hogy a Hunguest megvételéhez saját (azaz szintén Hunguesthez kötődő) vagyonelemeket is felhasználtak.
GYÓGYSZER-KÖZPONTOK. A 450 millió forintos jegyzett tőkéjű szegedi Heliomed Rt. 52 százalékát 65 százalékos, az 524 millió forintos tőkéjű Pharmaco Rt. 87 százalékát pedig 89 százalékos áron vásárolta meg az Arago és a Domestore Kft. E mellett a Zalagyógyszer Rt., a Győri Gyógyszer Rt. és a Nógrád Megyei Coloniapharma Gyógyszer-kereskedelmi Rt. pakettjeit vásárolta fel az Arago. E társaságokat Westpharma néven egyesítette, reorganizálta, majd összességében legalább kétmilliárd forintos nyereséggel értékesítette.
BÁV RT. Az egykori Bizományi Áruház Vállalatban 1998 októberére közel 21 százalékos tulajdonrészt szerzett nyilvános vételi ajánlattal az Arago, ám leánycégein keresztül tovább vásárolt, s az év végére már 50 százalék feletti részesedéssel bírt. Az akkor frissen hatalomra került kormány azonban nem nézte jó szemmel Leisztinger tulajdonszerzését, még “célzott APEH ellenőrzés” is volt az Aragónál. Az állam 1999 tavaszára, a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül, visszavá-sárolta az Arago pakettjét, ekkor a Leisztinger cégeknek csak szolid – becslések szerint így is közel egymilliárdos – nyeresége keletkezett.
Z AL AKERÁMI A RT. A térség legnagyobb burkolólap- és szanitergyártójának irányítását 1999 áprilisában egy kisebbségi részvénycsomaggal vette át az Arago. Az eladósodott cég reorganizációját 26,5 százalékos csomaggal vitte végig a társaság, ám 2002 végétől az orosz tulajdonú ÁÉB vált kényelmetlen tulajdonostárssá; az utóbbi végül az idén sikeres kivásárlási ajánlatot tett, 1600 forintos áron.
PICK RT. A Pick szalámigyár tőzsdei felvá-sárlása nyitánya-ként 2000 áprili-sában a közgyűlésen eltörölték az 5 százalékos tulajdonszerzési korlátozást. Júliusban bejelen-tették: az Arago 32,98 százalé-kos részesedést szerzett. A hatalomátvételt ez esetben is alapos reorganizáció és tőkepót-lás követte. Leisztinger korábbi nyilatkozata szerint mintegy 20 milliárd forintot költött az Arago a Pickre, ugyanakkor 2001-ben és 2002-ben nagyságrendileg 17,4 milliárdnyi osztalékot vett ki onnét, s jelenleg vásárlót keres a még mindig 17 milliárdos saját tőkéjű csoportra. Hírek szerint az állam segítségével a termelők jutnak tulajdonhoz, de felmerült, hogy az Arago esetleg továbbra is irányító pozícióban marad, s csak részvényeinek egy részét értékesíti.
FORRÁS RT. Ez év július végén jelentette be az Arago, hogy (az érdekeltségébe tartozó Artemis Rt.-vel együtt) 1 millió 521 ezer darab Forrás-részvényt vásárolt, s ezzel a szavazatok 30,42 százalékát birtokolja a cégben. A mintegy 1,5 milliárd forint piaci értékű kárpótlási jegy révén így egy összesen 17,4 milliárdos vagyonú (ezen belül 8 milliárdos készpénzállománnyal rendelke-ző) cégben szerzett meghatározó befolyást az Arago.
A tavaly 36,6 milliárdos bevételt hozó, ám komoly gondokkal küzdő Bábolna Rt. ugyanakkor nem kis falat még a bő fél évtized alatt hatalmasra duzzadt Arago birodalom számára sem, hiszen Magyarország legnagyobb baromfifeldolgozójáról van szó. A Bábolna több évtizedes állami tulajdonlásból fakadó hátrányok-kal, veszteséges működéssel és tetemes adósságállománnyal terhelt. Tavaly üzemi szinten 5,5 milliárd, adózás előtt pedig 6,8 milliárdos veszteséget termelt a cég. Igaz, az egykori állami gazdaság jelentős ingatlanva-gyonnal is rendelkezik, ám saját tőkéje 2002-re 2,5 milliárd forintra apadt, részben a ménesbirtok leválasztásának következtében. Az Arago agresszív tulajdonosi politikája mellett a húsipari válsággal is küzdő Pick számára mégis remek kitörési lehetőségnek bizonyulhat a Bábolna bekebelezése, mert a vevőre váró szalámigyár a Bábolnával kiegészülve vonzóbb befektetői célpont. Leisztinger Tamás is megerősíti, hogy a Pick vásárlót, stratégiai partnert keres, ám azt nem árulja el, milyen határidőn belül szeretnék az ügyletet lebonyolítani. A piacon zajló direkt eladásnak az Arago számára kedvezőbb alternatívája lenne a nyáron nyilvánosságra került “vissza-államosítási koncep-ció” (Figyelő, 2003/35. szám). Leisztinger ugyanakkor az ezzel kapcsolatos kérdésre így reagált: “Természe-tesen hallottam a dologról, és jó ötletnek tartanám, ha a Pick beszállítói állami eszközökkel megtámogatva megvásárolnák a húsipari csoportot. Ugyanakkor magánemberként nem túlságosan hiszek ennek az alternatívának a megvalósulásában.”
TISZTA FORRÁSBÓL? A nyáron az Arago egy másik befektetése is vitákat váltott ki: tőkepiaci körökben gyakori beszédtéma az együttesen 17,4 milliárd forint érrtékű cégvagyonnal és értékpapírral rendelkező Forrás Rt. ügye, amelyben hozzávetőleg 1,5 milliárd forint piaci értékű kárpótlási jegy ellenében 30,42 százalékos szavazati joghoz jutott a cég. (Az 5 millió törzsrészvényből 1,52 milliót szerzett meg az Arago és egyik leánycége, míg a további 4 millió, szavazásra nem, csak 5 százalékos osztalékra jogosító részvénycsomag háromnegyedét 23 ezer kisbefektető jegyezte le.) A mintegy 1,5 millió kárpótlási jegyet Leisztinger elmondása szerint a Forrás Rt. jegycserés akciójának utolsó napjaiban, a tőzsdén vásárolta, azaz nem a korábbi jegyhasznosítói időkből maradt papírokkal fizetett.
Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének (TEBÉSZ) elnöke szerint viszont Leisztinger jegyeinek egy része még az elmúlt években vásárolta 400-600 forintos árfolyam között. Ez nem zárja ki, hogy az Arago valóban vásárolhatott is kárpótlási jegyet, ám fontosabb, hogy a Forrás Rt. kidolgozott konstrukciója egyértelműen arra utal: az utolsó jegycserét kimondottan az Arago-csoportra szabták. Ez pedig magában rejti a veszélyét annak, hogy hosszabb távon a kisbefekte-tőket újra kiszorítják a cégből, s az értékes vagyonelemeket a nagyobb beleszólást élvező tulajdonosok (Arago, Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fej-lesztési Rt. – BIF) javára hasznosítják, kimazsolázzák. Dióslaki szerint a tőkepiaci körökben Tamás bácsiként emlegetett Leisztinger igen jó szocialista és szabad demokrata pártkapcsolatokkal bír. Ezt támasztja alá a szakmailag indokolatlanul nagy számban létrehozott osztalékelsőbbségi részvény, amely a Forrás Rt.-ben megteremtette az Arago dominanciát.
A felvázolt forgatókönyvre lehet persze legyinteni, ám felidézve az Arago eddigi történetét, alappal aggódhatnak a kisrész-vényesek a Forrás Rt. jövőjéért. Az 1994-ben alapított HB Westminster kárpótlásijegy-hasznosító társaság alapítói közt találjuk az Arago történetének kulcsfiguráját is. Egy évvel később HB Westminster II. néven még egy ilyen jegyhasznosító állt fel, s a HBW-k tulajdoni szétválásakor ez utóbbit Leisztinger kapta meg; ez a cég lett a mai Arago jogelődje. (A vállalkozás másik fele a HBW Expressz Takarékszövetkezet létrejöttét alapozta meg, s az ma a tulajdonában lévő Netbank Rt. révén már internetes banki szolgáltatásokat is kínál).
Az 1995 őszén, nyilvános részvénykibocsátással alakult HBW II. jegyhasznosító mintegy 13 ezer kisbefektető és 10 cég kárpótlási jegyeit fogadta be. A konstrukció érdekessége, hogy Leisztinger Tamás és társai mindössze 6 millió forint értékű, 50 százalék plusz egy szavazatot biztosító szavazatelsőbbségi részvény birtokosaként egyedül irányíthatták az 1 milliárd 628 millió forintos jegyzett tőkével alakult jegyhasznosítót. Ez a konstrukció Dióslaki szerint nem ügyes üzleti fogás, inkább kifejezetten tisztességtelen üzleti magatartás. A mai milliárdosok közül többen is a 90-es évek privatizációjából teremtették meg vagyonukat, de ezek közül Leisztinger volt az egyetlen aki ezt a többnyire idős, a mai üzleti életben járatlan, kárpótlási jegyével kényszerbefektetővé váló “társai” kárára tette. 
HASZNOSSÁ VÁLT JEGYEK. A kárpótlási jegyeket összegyűjtő vállalkozásokkal – egy piaci szakértő szerint – elsősorban az alapítók jártak jól. A 172 százalékos névértéken beszámított kárpótlási jegyeket elsőször az aktuális piaci szintre értékelték le, majd – jobb esetben – a később felkínált privatizálandó vagyonelemekből vásároltak, s a nyereségből több esetben osztalékot is fizettek. E társaságok a jegy-részvény-cserék alkalmával ugyanakkor nem verték nagydobra, hogy a kárpótlási jegyekért cserébe adott jegyhasznosító részvények hosszabb távon aligha őrzik meg értéküket. Ennél komolyabb probléma volt, hogy a kisbefektetőket e társaságok nyereségéből sok esetben csak korlátozottan részesítették. Mivel pedig a szavazatok többségét az alapítók már a jegyzéskor bebiztosították maguknak, ez teret hagyott különféle kérdéses, s leginkább az alapítók érdekeit szem előtt tartó tranzakcióknak is. (A VWM Lízing ügyben is érintett City Bróker Kft.-hez köthető City Kárpótlási Jegyhasznosító Rt. tevékenységét például a rendőrség is vizsgálta.)
A HBW II. ugyanakkor még a leginkább átlátható ilyen társaságok közé tartozott, olyannyira, hogy jogutódját, az Aragót 1999-ben a tőzsdére is bevezették egy időre. Az Arago 2001 második felében vonult ki a parkettről, s az ekkor tett előnyös vételi ajánlatot is beszámítva, nem jártak kifejezetten rosszul a kisbefektetők. Igazán jól azonban a teljes egészében Leisztinger Tamás érdekeltségébe került, s 1996-ban Aragóra átnevezett jegyhasznosító járt, hiszen a befogadott kárpótlási jegyeket is felhasználta. Ennek segítségével először privatizálta az Eravis szállodaláncot, később pedig a Hunguest Hotels láncot, amely számos nagy értékű ingatlannal rendelkezett.
Az Eravis Szálloda és Vendéglátó Rt. 50,1 százalékához – az akkori sajtóértesülések szerint – mindössze 800 millió forintért és 400 millió forint címletértékű kárpótlási jegyért jutott 1996-ban Leisztinger. Még annak az évnek a végén az Arago konzorciumba tömörülve vásárolta meg a Hunguest Hotels Szállodaipari Rt. 50 százalékát. A 850 millió forintnyi saját tőkéjű Hunguestet az akkori sajtóhírek szerint 600-800 millió forint körüli összegért szerezték meg. Nem könnyű megmondani, reális volt-e az akkor 35 szálló üzemeltetési jogát birtokló cégért fizetett öszszeg, ám az ügylet legfontosabb mozzanata nem ez, hanem egy nehezen követhető tranzakció. Ennek lényege, hogy az Arago vezette konzorcium feltehetően minimális befektetéssel juthatott az említett tulajdonhoz. Egy könyvvizsgálói jelentés szerint ugyanis a Hunguest 1996 decemberében 1,1 milliárd forintnyi kötvényt bocsátott ki, s ennek pénzforrását az Arago-csoport részvényvásárlásaira forgatták vissza.
KISBEFEKTETőK KÁRÁN. A két szállodavállalat irányításának megszerzése azonban csak a kezdete volt annak a hatalmas, immár hét-nyolc éve tartó sakkjátszmának, amelyben Leisztinger többmilliárd forintos vagyonát összegyűjtötte, méghozzá úgy, hogy a parti szabályait többnyire maga a tőzsdeguru diktálta a lépésekhez legfeljebb asszisztáló többi tulajdonostársnak. E filozófia kárvallottjai pedig elsősorban a különböző társaságokból kiszorított kistulajdonosok lettek. A kisbefektetők többnyire tehetetlenül nézték, ahogyan az Arago irányítása alá került cég értéke csökken, s a vállalkozás mind gyengébb eredményt ér el. Ez játszódott le az elmúlt években a Picknél is, amelynek saját tőkéje a hatalmas osztalékok révén mintegy a felére olvadt, s elsősorban a megkérdőjelezhető vagyonkezelési gyakorlat az, ami miatt a Forrás Rt. jövőjét is joggal tekinthetik homályosnak a kisbefektetők.
