Medgyessy, Kuncze és Csehák. A tapolcai koalíciós egyezség csak átrendezést hoz a drákói lépéseken belül a liberálisok által óhajtott átfogó adócsökkentés helyett.
Kritikus, de nem leváltós hangulatú frakcióhétvége – jellemezte Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti képvi-selőcsoportjának vezetője a hét végi, tapolcai találkozót. A frakció – mi mást tehetett volna – beletörő-dött a kellemetlen gazdasági intéz-kedésekbe. A pénzügyminiszter, akit lényegében emiatt támadtak, a helyén maradt, s megőrizte pozícióját a régi ingatlan-ügyek miatt bírált, szintén a kormányfő közeli köréhez számító sportminiszter is, akit Horn Gyula ex-kormányfő védett meg.
A dramaturgia ismerős: az MSZP-sek “kommunikációs hibával” vádolták a pénzügyminiszterüket. Ugyanez a hiba ütközött ki már 1995-ben, a Bokros-csomag idején is, azután egy ideig éltették a csomag névadóját, majd ugyanőt pár hónap múlva “sikerült” elszigetelni és távozásra bírni.
A kommunikációs zökkenő kétségte-len előnye viszont, hogy kijózanítja a politikusokat, akik túlzott illúziókat terjesztettek a gazdaság teljesítő-képességéről. Bár maga a kormányfő is “egyetértett” a PM-es sajtópolitikát helytelenítőkkel, a pénzügyminiszterrel együtt a szóvivő is a helyén maradt, bár a hírek szerint más beosztásban.
Akárhogy kommunikálják is, nincs más hátra, mint az adóemelés. A július közepén bejelentett – és a lapzártánk utáni szerdai kormányülésen pontosított – intézkedéscsomag több mint 500 milliárd forintnyi, a GDP mintegy 2,5 százalékának megfelelő adóbevétel-növelést helyezett kilátásba. Az ugyancsak Tapolcán megszületetett MSZP-SZDSZ-egyezség csak átrendezést hoz a drákói lépéseken belül a liberálisok által óhajtott átfogó adócsökkentés helyett. Igaz, a megállapodás értelmében csakugyan bevezetik a tavaly ősszel törvénybe foglalt személyi jövedelemadó táblát, ellentétben a kormány nyári döntésével, amivel az idei, rigorózusabb sávok és kulcsok fenntartását szorgalmazták, kiváltva Kuncze Gábor SZDSZ-elnök tiltakozását. 
ELLENSÚLYOK. Apró változás az egy héttel ezelőtti információkhoz képest (Figyelő, 2003/36. szám), hogy az egyik oldalon “pár tízmil-liárddal” duzzadnak az adókulcscsökkentés miatt máshol ellensúlyozandó tételek. A hét végén 140-150 milliárdról beszéltek, holott korábban, mint írtuk, nettó 112,5 milliárdos többletről volt szó. Másfelől viszont a jelek szerint ennek ellensúlyozására is sikerült pénzt találni. A bevételkiesés nagyobb részét az általános 25 százalékos áfakulcs változatlanul hagyásával és a jövedéki adó növelésével pótolják (ez a kettő legalább 100-110 milliárddal duzzasztja az államháztartás bevételeit), ezenkívül növelik a szerencsejáték adóját, továbbá a vállalkozások evára jogosító árbevételi határának emelésétől is több befizetést remél a büdzsé.
Az szja terén az SZDSZ követelésére bevezetett mérséklést kisebb részben a központi költségvetés kiadásainak csökkentésével, a központi intézményeknél foganatosítandó 40 milliárd forintnyi lefaragással ellensúlyozzák. Ez a már nyáron elhatározott 141 milliárdos spóroláson felül értendő. A politikusok mostanság szeretik szóbahozni a “takarékos államot”, az ebben az irányban tett intézkedéseiket, valójában azonban fenntartható költségcsökkentést csak az állami intézmények feladatainak átgondolása eredményezhet. A nagy spórolás miatt a költségvetés feszítetté válhat, hiszen a lefaragások már a júliusi tervek szerint is az állami beruházások 25, és a miniszteri hatáskörbe tartozó keretek 22,5 százalékos csökkentését követelik meg, miközben a személyi kiadásoknál rövid távon csak az 1 százalékra taksált természetes létszámfogyás hozhat eredményt.
Az SZDSZ föllépése nyomán mégis csak bevezetett új adótábla – a kulcsokat a mostani 20-30-40-ról 18-26-38 százalékra mérséklik, a sávhatárokat pedig évi 650 ezerről 800 ezer, illetve 1 millió 350 ezerről 1 millió 500 ezer forintra módosítják – némileg korrigálja az adómentessé tett minimálbér nyomán kialakult “szegénypárti” adózást. A módosítás következtében elsősorban az átlagbér kétszerese körül keresők terhei mérséklődnek. Bár, ha a kormányzat által 9 százalékra becsült bruttó fizetésemeléseket is figyelembe vesszük, akkor a magasabb jövedelműek terhei is enyhülhetnek, dacára annak, hogy az egyéni nyugdíjjárulék 25 százalékának megfelelő kedvezményt eltörlik, és 1 százalékkal megemelik a bruttó béreket terhelő munkavállalói járulékokat. Éppen ez utóbbi intézkedések miatt viszont az alacsony jövedelműek a terhek növekedésével néznének szembe, ha az adójóváírásban nem vezetnek be könnyítést. Ám az adójóváírás kompenzációs célú emelésére minden bizonnyal sor kerül, erre utal az említett fejlemény, hogy a személyi jövedelemadónál újabban nagyobb összegű bevételkiesésről beszélnek. 
KORREKCIÓ ODA-VISSZA. Az SZDSZ az új adótáblával egy fordított irányú korrekciót “harcolt ki”, miután tavaly szeptemberben, az MSZP követelése nyomán adómen-tessé tették a minimálbért és így lenullázták a kis jövedelmek személyi jövedelemadóját. A nyáron tervezett változatlan adótáblával a viszonylag magasabb jövedelműekre rótták volna a földuzzadt állami kiadások terhét, és az így növekvő befizetések következmé-nyeként az idei 7,2-ről 8,2 százalékra növelte volna a kormány az szja-nak a GDP-hez viszonyított jövő évi arányát. Most viszont a növekmény mintegy 70 százalékát mégis visszaosztják a magasabb jövedelműeknek – számíthatjuk ki a közölt adatokból.
A másik hatás várhatóan az lesz, hogy alig enyhül a kedvezmények útján történő újraelosztás, a nyújtott adókedvezmények aránya nemigen csökken, ha egyáltalán mérséklődik valamelyest. Tavaly a tábla alapján számított személyi jövedelemadó majd’ negyedét, 24,2 százalékát juttatták vissza különféle kedvezmények címén – ez az arány jelentősen nőtt a megelőző évi 21,8 százalékhoz képest -, miután szeptembertől megemelték az adójóváírást, hogy így a minimálbér adómentessé váljon. Az idén az intézkedés teljes évi hatása miatt a kedvezmények aránya tovább nőhet. Igaz, 2004-ben megszüntetik a nyugdíjjárulék negyedének megfelelő levonást, az adójóváírást nyilvánvalóan tovább emelik, így a mégannyira csökkenő kulcsú adót továbbra is egy viszonylag szűk kör fizeti. A jövedelmeknek egyébként 90 százalékát adóztatják progresszíven, a jövedelemsávok szerint növekvő kulcs alapján. A fennmaradó 10 százalék lineáris adója (forrásadója) a lapzártakor ismert információk szerint 20-ról 25 százalékra ugrik, amivel elsősorban (az 2002-es adatok alapján) az államnak 255 milliárd forinttal “tejelő” és ezzel az ilyen jellegű befizetések csaknem felét adó ingatlan-átruházásokat csapolják meg, másodsorban a tavaly 66 milliárdot kitevő osztalék-befizetéseket, harmadsorban a 35 milliárddal adózó ingatlan bérbeadását.
