Háborús válságban a nemzetközi média

Fején érte a lövés a kétévesforma kisfiút, de még élt. Ahhoz viiszont, hogy életben is maradjon, azonnali agyműtétre volt iszükség. Szandzsaj Gupta, a CNN egészségügyi tudósítója döntött: ott a helyszínen azonnal nekilátott a beavatkozásnak. A hírtelevízió “civilben” idegsebész riportere a tengerészgyalogosok orvosait kísérve járja a frontot, és éppen tanúja volt az iraki fővárostól délre felállított amerikai ellenőrzőponton történteknek. A Bagdad felől érkező taxi a felszólítás ellenére nem állt meg, ezért a katonák tüzet nyitottak rá – az autóban ülők közül ketten azonnal életüket vesztették. A kisfiú az operáció közben halt meg. “Úgy gondoltam, hogy orvosi és morális szempontból ez az egyetlen helyes dolog, amit tehetek. Egy percig sem haboztam. Arra gondoltam, meg kell adnunk ennek a kölyöknek az esélyt, hogy megküzdhessen az életért, és nagyon közel voltunk ahhoz, hogy ez sikerüljön” – idézte föl Gupta utólag, miért vállalkozott a rendkívüli műtétre.

VETÉLYTÁRSAK. Csakhogy a CNN-nek – amely az 1991-es Öböl-háború idején “csinálta meg” önmagát – későn jött ez a nemes cselekedet. Legalábbis abból a szempontból, hogy az iraki hatóságok már a háború második napján kiparancsolták Bagdadból az “amerikai propagandagépezetként működő” hírtelevíziót, amely szerintük “hazugságokat és rémhíreket terjeszt”. Van azonban a CNN-nek nagyobb gondja is annál, mint hogy “csupán” a sivatagi frontról, Irak más városaiból és az Öböl-térség környező országaiból tájékoztathatja nézőit. Annál is inkább, mert a másik három nagy amerikai csatorna – az ABC, a CBS és az NBC – George W. Bush tanácsát megfogadva a katonai akció első napjaiban önként távozott Bagdadból, fő vetélytársát, az úgyszintén 24 órás hírtelevízióként működő Fox Newst pedig már februárban kiebrudalták onnan. A baj éppen az, hogy az első Öböl-háborúval ellentétben ma már léteznek vetélytársak. A globális médiacézár, Rupert Murdoch birtokában lévő Fox News a háború első hetében napközben átlagosan 4 millió, az esti főműsoridőben pedig 5,6 millió amerikait tudott stabilan a képernyő elé ültetni, amivel jócskán rávert a nappal “mindössze” 3,6 millió, míg az esti órákban 4,4 millió nézőt vonzó CNN-re. Utóbbi persze igyekszik azt hangsúlyozni, hogy az első héten az Egyesült Államokban összességében 90 millió emberhez jutott el, míg a Fox csupán 67 millióhoz. Csakhogy a közel másfélszer annyi néző többsége legföljebb néhány percre kapcsolt a CNN-re, míg a Fox hosszabb időre is lekötötte az emberek figyelmét. A Murdoch-tévé elemzők szerint az egyre háborúpártibb Egyesült Államokban éppen azzal győzött, amivel az iraki kiutasítást kiérdemelte: a hozzá képest hagyományosabb megközelítésmódú, objektívebb és kiegyensúlyozottabb vetélytárssal szemben mind tudósításaiban, mind kommentárjaiban nyíltan vállalja amerikai elfogultságát.

A Fox persze hajtja is a nézettséget. Annak növelése érdekében még Geraldo Riverát, beszélgetőshow-ja nem éppen gátlásosságáról ismert volt műsorvezetőjét is Irakba küldte – aki ki is robbantotta a háború eddigi legkínosabb médiabotrányát. A 2001. szeptember 11-i merényletek után Afganisztánt is megjárt Riverát nem a bagdadi rezsim, hanem maga az amerikai hadvezetés “száműzte” a frontországból, miután a meggondolatlan tudósító élő adásban a kamerák előtt hevenyészett térképet rajzolt a sivatag homokjába, pontosan feltüntetve rajta az iraki és hozzájuk viszonyítva az amerikai csapatok helyzetét. Ezzel a “beágyazott” (“embedded”), azaz az amerikai csapatok fedezékében – és a konstrukció bírálói szerint azok közvetett cenzori ellenőrzése alatt – mozgó tudósítók számára felállított legfontosabb szabályt szegte meg: stratégialag érzékeny információt szolgáltatott ki az ellenségnek.

Peter Arnett bagdadban. Az NBC tudósítója a Pentagont haragította magára

MEGBÜNTETETT RIPORTER. Érdekes módon míg Rivera esetében a Pentagon utóbb megenyhült, az NBC és a National Geographic veterán tudósítójának nem bocsátott meg. Pedig Peter Arnettnek mindössze az volt a bűne, hogy interjút adott az iraki televíziónak, amelyben közvetve bírálta Bush elnök eltökéltségét, amellyel mindenáron el akarja mozdítani Szaddam Huszeint a hatalomból, és megállapította, hogy az amerikai-brit villámháború terve az irakiak heves ellenállása miatt kudarcot vallott. Az NBC napirendre tért volna az ügy fölött, utóbb azonban a Pentagon nyomására mégis elbocsátotta e riporterét, majd a példáját a National Geographic is követte. Arnett mindazonáltal szinte egy napig sem maradt munka nélkül. Azonnal állást ajánlott neki a leplezetlenül háborúellenes brit Daily Mirror. Az más kérdés, ez vajon mennyire volt jó döntés. A szigetország közvéleménye ugyanis az amerikaihoz hasonlóan egyelőre mind háborúpártibb – aminek köszönhetően Piers Morgan, a Daily Mirror főszerkesztője szerint a lapot több mint 70 év után először fenyegeti az a veszély, hogy 2 millió alá esik a napi példányszáma. Mindebből tisztán látszik, hogy a nyugati – legalábbis az angolszász – közvélemény egy jelentős része nem a tényekre, hanem a háborús hangulatkeltésre vevő. Ez azonban nem menti föl a katonai akció kezdete óta hibát hibára halmozó helyszíni tudósítókat. A BBC riporterei “minden áldott nap tévednek valamiben” – ismerte el például Mark Damazer, a brit hírtelevízió igazgatóhelyettese a szigetország háborúellenes újságíróinak minapi találkozóján. Igaz, hozzátette, hogy e tévedések mögött nem rejlik semmiféle tudatos torzítási szándék egyik fél javára sem.

Mindezek után a hírszerkesztési hagyományaira oly büszke BBC már az első hét tapasztalataiból okulva utasításba adta, hogy a tudósítói minden alkalommal pontosan jelöljék meg az éppen közölt információ forrását. Így nem fordulhat elő az, ami a katonai akció első hétvégéjén, nevezetesen hogy a riporterek egymás után nem kevesebb mint kilencszer “hitték el” a szövetséges hadvezetésnek Umm Kaszr bevételét, pedig a kikötővárost csupán a rákövetkező hét közepére sikerült stabilan ellenőrzés alá vonni. Az újságírók ellenőrizetlenül “megvették” azt a – mint kiderült: légből kapott – brit katonai szóvivői bejelentést is, miszerint Bászrában fölkelés tört ki a Szaddam-rezsim emberei ellen, de utólag tudósítói túlbuzgóságnak kellett minősíteni annak a hírnek a felröppentését is, hogy a szövetségesek Nadzsaf város közelében vegyifegyver-gyárra bukkantak.

Öldöklő hírverseny folyik a háború ürügyén, és a katonák “uszályában” közlekedő riportereknek sem lehetőségük, sem idejük nincs arra, hogy minden értesülésnek, hivatalosnak tűnő bejelentésnek utánajárjanak. Felvetődik a kérdés, vajon a Pentagon szándékosan eteti-e hamis, propagandacélú információval a sajtót, avagy maga sem tudja, mi történik a hadszíntéren.

Akár így, akár úgy, a nemzetközi közvélemény valódi információra vágyó része egyre kevésbé bízik a hírtelevíziókban és a hagyományos sajtóorgánumokban, helyettük naponta tízmilliók “szavaznak” az internetre. Olyan alig néhány hete született portálok vonzanak több százezer vagy millió érdeklődőt, amelyek “szerkesztői” a nap 24 órájában azzal foglalkoznak, hogy a világháló legeldugottabb zugaiból is összegyűjtsék a lehető legtöbb információt az iraki háborúról. A The Command Post (www.command-post.org) például a hírek szerint a CNN-nél máris kulcshírforrássá vált, de az internetezők naggyá tettek más oldalakat is (ilyen például a www.instapundit.com, a www.dearraed.blogspot.com vagy a www.sgtstryker.com). A webforgalmat figyelemmel kísérő Hitwise nevű cég a háború kitörésekor regisztrált “robbanás” utáni két hétben az internetezők számának további 6 százalékos növekedését jegyezte föl, pedig a nonstop hírtelevíziók nézettségén április elejére már a “kifáradás” jelei mutatkoztak. Az ő közönségük is mintegy a netre terelődött: a BBC World Service 43 különböző nyelvű honlapját március utolsó két hetében összesen 150 millióan keresték föl, több mint kétszer annyian, mint az előző hónap azonos időszakában. Ezen belül az arab nyelvű oldal elérte a napi 15 millió látogatót, s ez egyenesen 150 százalékos növekedés. A CNNArabic.com csak a március 22-23-i hétvégén 78 millió klikkelést “gyűjtött be”.

ARAB ALTERNATÍVA. Az abszolút nyertes azonban a katari Al Dzsazíra televízió, illetve annak internetes oldala (az angol nyelvű honlap címe: http://english.aljazeera.net). A Lycos keresőportálján a háború második hetére az arab hírtévé neve vált a leggyakrabban kért kifejezéssé, olyan favoritokat utasítva maga mögé az ötvenes toplistán, mint a “War on Iraq” (Háború Irakban), illetve a “Prisoners of War” (Hadifoglyok). Az Al Dzsazíra globális előretörése talán a legnagyobb tanulság a nyugati médiának. A New York-i tőzsde kitilthatta ugyan az épületéből a katari tévé tudósítóját – képmutatóan arra hivatkozva persze, hogy a rendelkezésre álló helyek korlátozott száma miatt kényszerült erre a lépésre -, vagy akár a hackerek is megbéníthatták a honlapját, illetve amerikai hazafias és pornóoldalakra téríthették el annak látogatóit, amiért az Al Dzsazíra halott brit katonákról vagy amerikai hadifoglyokról készült felvételeket sugárzott. (Írásunk a cyberhadviselésről a 38-39. oldalon.) Mindez azonban már aligha tántoríthatja el a nyugati média szemléletmódjával szemben alternatívát kínáló, az arab világban feltűnően független hírtelevízió újsütetű híveit. Washington terveket sző egy arab nyelvű “ellen-hírtévé”, az úgynevezett Middle East Television Network mielőbbi elindítására. Erre a célra Bush elnök máris 30 millió dollárt kért a Kongresszustól a 2004-es költségvetésben: a végleges működési költségeket évi 62 millió dollárra becsülik. Ám ezt az elképzelést elemzők még ésszerűtlenebb pénzkidobásként értékelik, mint Jacques Chirac francia államfőnek azt a tervét, hogy Párizs még az idén megindítja a “francia CNN-t”. Míg ugyanis utóbbi csupán azt a kérdést veti fel, lesz-e elegendő franciául értő nézője Chirac hírtévéjének, a Közel-Kelet országainak Amerika-ellenes hangulatát ismerve Bush terve szinte biztos kudarcra van ítélve. Sőt, az Al Dzsazíra-ellenes hangulatkeltés éppen azt mutatja, hogy a nyugati politikusok Washingtontól Londonig mennyire nem értik a térséget. “A Közel-Kelet tévécsatornái mindig is mutattak holttestekről készült felvételeket. Őket e téren nem kötik a nyugatiakhoz hasonló korlátozások. Bármikor bemutatnak halott palesztinokat vagy izraelieket is” – adott magyarázatot a The Guardiannek Nicola Baldwin közel-keleti brit tudósító arra, miért nem tabu a fegyveres konfliktusokhoz hozzáedződött régióban az, aminek a látványa a nyugati nézőket elborzasztja. Legalábbis akkor, ha saját fiaikról, és nem holmi távoli válság arctalan halottairól van szó.

Az Al Dzsazíra számos munkatársa mellesleg korábban éppen a BBC arab hírszolgálatánál tanulta ki a szakmát, és a hírtévé londoni irodavezetője éppen a háború kellős közepén, március 27-én vette át a brit sajtó által az idén az Al Dzsazírának odaítélt Szólásszabadság Díjat. Sőt, az elmúlt napokban rendre kiderült az is, hogy mind Bászrából, mind más fronthelyszínekről a katari tévé helyzetjelentései felelnek meg a valóságnak. Mindezen tények ellenére David Blunkett brit belügyminiszter az Al Dzsazírát a múlt héten azzal vádolta meg, hogy közvetlenül kötődik Bagdadhoz, és csak azért működhet ott, mert a Szaddam-rezsim támogatja. Arról nem érkeztek hírek, Blunkett miként reagált, amikor Irak néhány órával később az Al Dzsazíra stábját is kutasította a fővárosból.