Március 14-én egész Németország szeme a tévéképernyőkre szegeződött, eljött ugyanis a várva várt pillanat: Gerhard Schröder reformtervvel áll elő. A mintegy 80 percbe sűrített Bundestag-beli beszédet nem véletlenül előzte meg felfokozott várakozás. A rohamosan csökkenő népszerűségű kancellár immár ötödik éves pályafutása során először vállalkozott arra, hogy változtasson a dolgok egyre kedvezőtlenebb menetén, és talán kimozdítsa az ország szekerét a kátyúból. A beszéd azonban nem aratott egyértelmű sikert sem a kereszténydemokrata ellenzék, sem a gazdasági elemzők körében. Ráadásul a kormánypártot támogató szakszervezeteket is elgondolkodtatta, megtiszteljék-e a jövőben is bizalmukkal a kancellárt.
Gerhard Schröder. Elképzeléseit a baloldal túl radikálisnak, az ellenzék viszont erélytelennek tartja.
UTOLSÓ PILLANATBAN. Az ország helyzetét látva egyértelmű, hogy a reformfolyamat – akármilyen politikai árat követel is – nem várathat tovább magára. A múlt évi 0,2 százalékos növekedés után a német gazdaság az előrejelzések szerint az idén továbbra is recesszióhoz közeli tempót produkál majd. A tetejébe megállíthatatlanul nő a munkanélküliség, az állástalanok száma immár túllépte a 4,7 milliót. A mielőbbi drasztikus változtatások jelenthetik az egyedüli kiutat. A szociáldemokrata-zöld koalíció azonban ez ideig szívesebben alkalmazta az “egy lépés előre, egy lépés hátra” politikát, és inkább elodázta az egyre tornyosuló – sok esetben már az elődöktől örökölt – problémák megoldását, vagy legföljebb kisebb látszatintézkedésekkel próbálta szőnyeg alá söpörni azokat.
A reformterv bejelentése az utolsó pillanatban érkezett. A német választópolgárok lassan kezdték azt hinni: a tavaly szeptemberben még újraválasztott kancellárra kár volt a bizalmukat vesztegetni, Schröder nem képes a problémák kezelésére. A kérdés mindezek után az, a felvázolt reformok – amelyek alacsony kamatozású kölcsönről, az adóterhek csökkentéséről, illetve a szociális kiadások lefaragásáról szólnak – meggyőzik-e a választókat arról, hogy a kormánykoalíciónak valóban van biztos jövőképe, amely kiutat mutathat a nehéz gazdasági helyzetből.
Berlin a terv értelmében a gazdasági konjunktúrát alacsony kamatozású hitelek biztosításával szeretné élénkíteni, amelyek, úgymond, a kis- és középvállalkozói rétegnek adnának lendületet. A mintegy 15 milliárd eurós hitelcsomagot részben az önkormányzatok használhatnák fel, részben magánlakások építésére lehetne fordítani. Az eredmény azonban kérdéses. “Véleményem szerint a kancellár által javasolt reformok nem vezetnek majd gazdaságélénküléshez” – hűti le a lelkesedést Gustaw Horn, a DIW Gazdaságkutató Intézet kutatója. Amíg ugyanis a lakástámogatási rendszer hosszú távon a beruházások növekedéséhez és az építőipar fellendüléséhez vezet, rövid távon óhatatlanul a háztartások fogyasztásának visszaesésével jár, amit szintén bele kell kalkulálni a gazdasági növekedési előrejelzésekbe.
ADÓCSÖKKENTÉS. Schröder előhúzta fiókjából azt a hosszú idő óta ott porosodó adóreform-tervezetet is, amelyet tavaly a választási év és a sorozatos árvizek miatt tettek félre. A program az adóterheket jövőre 7 milliárd, 2005-ben pedig 18 milliárd euróval tervezi mérsékelni, ami fölöttébb kedvező fogadtatásra talált a gazdasági elemzők körében. S mivel ez utóbbi intézkedést a szociális kiadások mérséklésével kapcsolnák össze, az adócsökkentés a kormánykoalíció elképzelése szerint nem terhelné meg a büdzsé kiadási oldalát. E lépés nem növelné tehát tovább a GDP 3 százalékát meghaladó költségvetési deficitet, amely miatt tavaly már az Európai Bizottság is megrovásban részesítette Berlint. A reformterv persze erre a Németországot megszégyenítő intézkedésre is “kitér”. A programtervezet kimondja, hogy a Gazdasági és Pénzügyi Unió (EMU) működését keretek közé szorító stabilitási és növekedési paktum – annak idején mellesleg éppen Németország nyomására megfogalmazott – szigorú fiskális követelményeit a jövőben nem kellene statisztikai szempontból értelmezni, s az egyezménynek tágabb mozgásteret kellene adnia a tagországoknak.
A Schröder-terv főbb elemei
GAZDASÁGÉLÉNKÍTÉS:
• Nagyobb mozgástér az EMU stabilitási paktumán belül
• Konjunktúraélénkítés mintegy 15 milliárd eurós, kedvező kamatozású hitelprogrammal
• Az adó- és a könyvelési rendszer radikális leegyszerűsítése
MUNKAERŐPIAC:
• A munkanélküli segély 55 év alatt egy évre, a fölött másfél évre korlátozása
• A munkanélküli segély lejárta után biztosított szociális segély folyósításának lerövidítése
• Az elbocsátásokra vonatkozó munkajogi szabályozás egyszerűsítése, rugalmasabbá tétele
EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS:
• Az egészségbiztosítók által levont összeg 13 százalékban történő maximálása
• A betegpénz magánbiztosításból való finanszírozása
VÍVMÁNYOK ALKONYA. A versenyképesség javítását célzó reformok tehát nem várathatnak magukra, sőt nyilvánvalóan meg kell kérdőjelezniük a szociális piacgazdaság németországi modelljének számos vívmányát. A kancellár – a népszerűségvesztés kockázatát vállalva – programjában nem is siklott el a jóléti állam igen bőkezű áldásai felett: Schröder erőteljesen igyekszik lefaragni a szociális kiadásokat. A munkanélküli segélyt – amelynek összege eddig minimum havi 1200 euró, vagyis mintegy 290 ezer forint volt – az 55 év alatti német állampolgárok 32 hónap helyett már csak 12 hónapig kaphatnák, de az ennél idősebbek esetében is csak másfél év lenne a segély folyósításának időtartama. “Senkinek nem engedjük majd a jövőben, hogy a társadalom költségén a lábát lóbálja” – pengetett a közvélemény egy részének nyilván tetsző húrokat a kancellár. A hasonló összegű szociális segély folyósítását szintén korlátoznák. Egyidejűleg a foglalkoztatás merev rendszerének átalakítása is megkezdődne: enyhítenének az elbocsátásokra vonatkozó munkajogi szabályozás szigorúságán. E bürokratikus akadályok eddig sok vállalatot visszatartottak attól, hogy új munkaerőt vegyenek fel.
A mostani reformelképzelések a tervek szerint 2010-ig határoznák meg a német szociál- és gazdaságpolitika irányvonalát. Csakhogy a februári két időszakos tartományi választás elvesztése óta a német felsőházban, a Bundesratban kisebbségbe került kormánypárt mozgástere igen beszűkült. Az ellenzéki kereszténydemokraták azonnal ki is jelentették, hogy mivel számukra nem elég radikális a megfogalmazott program, felsőházi többségükkel élve megakadályozzák annak keresztülvitelét. Sőt a radikálisabb változtatásokat remélő közgazdászok sem elégedettek. Miként a reformprogram nem nyerte el a baloldal – különösen a szakszervezetek – tetszését sem, igaz, e körök a szociális kedvezmények megkurtítását tartják elfogadhatatlannak. Egyes elemzők szerint nem kizárt, hogy az ellenállásukon már az előtt megroppan a nagy reform-nekibuzdulás, hogy egyáltalán elindult volna.
“Ma a reform és a jóléti rendszer megújítása elkerülhetetlen. Az országunkban rejlő erő kiaknázásához azonban mindenki segítségére szükség van” – zárta beszédét a kancellár. Politikai helyzetét tekintve azonban fölöttébb bizonytalan, hogy ezt a támogatást kitől kapja meg sokak által “minimumreform-tervezetnek” titulált programjához.
