Most, a lapzárta szorításának perceiben úgy tűnik, hogy felesleges a kérdőjel a cím végén. Hiszen hétfőn Ivanov orosz külügyminiszter (sejtésem szerint Putyin elnök csendes döntése nyomán) közölte: a Biztonsági Tanácsban Moszkva megvétózza az Irakhoz intézett amerikai-brit ultimátumot, amely március 17-e után megnyitná az utat a háború előtt. (Ugyancsak hétfőn Chirac francia elnök is kilátásba helyezte Párizs vétóját.) A kérdőjelet mégis otthagytam. Olyan gyors az események sodrása és oly hirtelen az orosz diplomácia radikalizálódása, hogy minden óvatosság indokolt.
ELŐNYKERESÉS. Putyin minden jel szerint nem könnyen jutott el a vétóhoz. Neki is meg volt a maga keservesen nehéz dilemmája. Kezdetben volt az amerikai-orosz nászút, amelyben a gesztusok és pohárköszöntők mögött mindkét fél azt vizsgálta, mennyire használhatja ki a másikat. Orosz szemmel nézve Moszkva nem keveset kapott. Egyrészt Washington belement abba, hogy a csecsen háború legitim és a csecsenek terroristák. Másrészt kinyílt a NATO kapuja, a NATO-Orosz Tanács megalakulásával Oroszország döntési lehetőségekhez jutott.
Következett a második szakasz, amikor Putyin már megkapta az amerikaiaktól, amire reálisan számíthatott, miközben Bush háborús vonala tovább erősödött. Ez ellen, mintegy válaszként a kontinentális Európa két meghatározó hatalma, Franciaország és Németország közös frontot szervezett. Moszkva ekkor gondolkodóba esett.
Mit kaphat egy politikai fordulatért Európától? 1. Az EU kiállhat amellett, hogy Oroszországot felvegyék a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO). 2. A leendő EU-tagok által körülvett kalinyingrádi enklávé helyzetét (közlekedés a külvilággal) Moszkva érdekeihez igazíthatja. 3.Végül, egy pályamódosítás beleillik Putyin általános stratégiai fővonalába. Annak lényege ugyanis: integráció a nyugati világhoz. Ez geopolitikai okokból nem jelenthet mást, mint elsősorban európai irányú integrációs folyamatot.
Az orosz magatartás átértékelésének első jele Primakov – ex-miniszterelnök, KGB főnök, arab specialista és Szaddam személyes ismerőse – látogatása volt Bagdadban néhány héttel ezelőtt. Csak közvetett információk érkeztek a megbeszélés tartalmáról. Eszerint Primakov biztatta volna Szaddamot, hogy teljesítse a követeléseket. Így időt nyer és nehezítheti Bush számára az egyoldalú tűzparancs kiadását.(Puszta kombináció volt vagy sem, ez történt, a várható eredménynyel.) Ennek a szakasznak a végén, március első napjaiban még mindig az volt az általános vélemény, hogy a Biztonsági Tanács vitájában az oroszok legfeljebb tartózkodni fognak, de a vétót nem használják.
Ezt követte a sorrendben utolsó, az eredeti szándék szerint március 17-éig tartó periódus. Washington és London ugyanis egy ultimátumnak beillő javaslatot nyújtott be, amelynek megszavazása azt jelentené, hogy a BT jóváhagyja a támadás tervét, azaz Bush megkapja az áhított ENSZ-jóváhagyást. Ez a BT ülés a lapzártánk és a Figyelő megjelenése közötti időszakban ült, vagy (a vétó-bejelentés utáni amerikai zavar miatt csak) ült volna össze. Most, a pillanatnyi várakozás helyzetében az a kockázatos, hogy továbbra is változatlanul nyitott a háború lehetősége.
Igaz, az oroszok eljutottak a nászúttól a vétó bejelentéséig. (New York Times: “Fél évszázada ez volt a leghangosabb ťnemŤ, amelyet átkiáltottak az óceánon.”) Az első, mintegy “csípőből” adott amerikai reagálás Washingtonból azonban még úgy hangzott: bármi történjék addig, ők március 14-én, pénteken 72 órás ultimátumot intéznek Irakhoz, majd l8-án megindítják a támadást. Utána mintha gondolkodóba estek volna, de nem tudni, hogy ezek a gondolatok hová vezetnek…
EGYMÁSRA TALÁLÁS. Háborúval, vagy anélkül: a tét óriási. Kettős (orosz és francia) vétó esetén először fordul elő, hogy egy NATO-tagállam együtt vétóz Washington ellen azzal a Moszkvával, amelynek megfékezésére az Atlanti Szövetséget eredetileg létrehozták. Bush reakciója egy ilyen diplomáciai kudarc után aligha lehet a visszahúzódás. Inkább az, hogy (akár ENSZ-jóváhagyás nélkül is) kiadja a tűzparancsot.
Hogy egy ilyen háborúért tekintélyben, szövetségesi kapcsolatokban és a jövő őszi elnökválasztáson milyen árat kell fizetnie, az rengeteg, ma még ismeretlen tényezőtől függ. Csak egy biztos: az ár nagyon magas lesz.
