Donato Ceglie. Az ökomaffia ellen folyó harc egyik vezetője állandó rákszűrést sürget a különösen szennyezett területeken.
Először fekete lett a tó vize. Aztán pusztulni kezdtek a halak. Végül a hatóságok művelésre alkalmatlannak nyilvánították a földet. A 67 esztendős umbriai gazda – nevezzük Stefano Gallinak – reszkető kézzel mutat végig mérgezett birtokán, miközben elmeséli történetét, amely egy látszólag ragyogó üzlettel indult 1999 tavaszán. Vetőmagot vásárolt a helyi gazdaboltban, de amikor indult volna hazafelé, a parkolóban egy ügynök lépett hozzá, és rábeszélte őt, hogy próbáljon ki egy újfajta műtrágyát. Az ajánlat nagyvonalúnak tűnt: Galli ingyen kap 550 kilogrammot, csupán annyit kell szóban megígérnie, hogy ha elégedett, a jövőben újabb mennyiséget vásárol. Nem tudhatta, hogy az állítólagos műtrágya, amelyet aztán szétterített a zöldségültetvényeken, a búza- és a kukoricatáblákon, valójában súlyosan mérgező ipari hulladék anyag volt. Az első nagyobb esők után döglött halak jelentek meg a vízlevezetők által táplált tó felszínén. “A szemem láttára hal meg a földem” – sóhajt Galli, aki attól fél, hogy a generációk óta a családja tulajdonában lévő birtok teljesen értéktelenné vált.
A károk azonban sajnos sokkal nagyobbak ennél. Olasz vizsgálóbírók a telefonlehallgatások eszközét is bevetve kiderítették, hogy az északi gyárak által a mérgező ipari hulladék elszállítására kiírt pályázatokat számos alkalommal bűnözői csoportok nyerték meg. A szerződésekben vállalták ugyan a megfelelő feldolgozást, ám ehelyett az anyagokat minden kezelés nélkül vagy műtrágyaként adták el gyanútlan gazdáknak, vagy leborították valahol a teherautókról. Umbriában, Olaszország egyik legszebb és legtermékenyebb régiójában mintegy tízezer hektár termőföld vált szennyezetté. A környezetvédelmi minisztérium 1,5 milliárd dollárra becsüli e területek megtisztításának várható költségét.
A három évig tartó nyomozás eredményeként 28 személy ellen készülnek vádat emelni az umbriai szennyezés ügyében. Az első számú gyanúsított Alberto Paggi, a Trevi város közelében működő Ecoverde hulladékfeldolgozó cég tulajdonosa. Ha bűnösnek találják a hulladékkal való üzérkedés vádjában, 8 évig terjedő börtönbüntetés várhat rá. Ügyvédje, Donatella Tesei viszont azt állítja, hogy eddig semmilyen bizonyíték nincs a törvénysértésre.
DOLLÁRMILLIÁRDOK. Az Ecoverde-ügy új fejezet abban a harcban, amelyet a hatóságok a példátlan méretű olaszországi környezeti bűnözés ellen folytatnak. Már több mint egy évtizede tudják, hogyan tevékenykednek a maffiával kapcsolatban álló cégek: nagyon kedvező ajánlatokat tesznek feldolgozóipari vállalatoknak a higany, ólom, akkumulátorsav és más szennyező anyagok elszállítására, aztán a hulladékot kezeletlenül lerakják valahol vidéken. Eddig azonban a gyenge környezetvédelmi jogszabályok és a nagyhatalmú ipari lobbik miatt nem lehetett fellépni ellenük. Az ügyészség és a problémával foglalkozó parlamenti bizottság adatai szerint 22 különböző bűnszövetkezet folytat ilyen tevékenységet, amiből évi mintegy 7 milliárd dollár bevételük származik. Működési költségeik minimálisak – nem kell más, csak egy fantomcég, egy bérelt teherautó és egy sofőr -, viszont egy-egy rakományért 2-10 ezer dollár közti összeget kapnak, attól függően, mennyire mérgező az anyag. “A maffia számára nagy üzlet az illegális hulladékkezelés. Akkora pénz van benne, amennyiből kijön egy kisebb ország teljes költségvetése” – mondja Paolo Russo szenátor, a parlamenti bizottság elnöke.
Az ökomaffiára tavaly sikerült először nagyobb csapást mérni. Egy 2001-ben elfogadott törvény végre bűncselekménynek nyilvánította a hulladékkal való üzérkedést – az addig csak szabálysértésnek számított -, egyben lehetővé tette, hogy lehallgassák a gyanús személyek telefonját. Az új törvény alapján tavaly mintegy 30 embert vettek őrizetbe és helyeztek vád alá, sőt, a folyamatban lévő nyomozások eredményeként az idén még több tucatnyi letartóztatás várható. “Korábban ennek a bűnözői csoportnak a tagjai nem hitték, hogy tetteiknek valaha is büntetőjogi következményeik lesznek. Most viszont kénytelenek ráébredni erre” – mondja Antonio Menga őrnagy, annak a 6 éve létrehozott környezetvédelmi rendőrségnek a parancsnoka, amely már számos esetben működött együtt a vizsgálóbírókkal a hulladéküzérek kézre kerítésében.
TÚL KÉSŐ? Kérdés, a megkésett offenzíva vissza tudja-e szorítani a külön iparággá vált ökomaffiát. Ma már a hatóságok is tisztában vannak vele, milyen óriási méreteket öltött az ökobűnözés. Az erdőőrség októberben nyilvánosságra hozott jelentése szerint az umbriai dombságban, a Nápolytól északra fekvő termőföldeken, valamint Bari közelében 705 olyan illegális lerakóhely van – együttes területük csaknem 7 millió négyzetméter -, ahová súlyosan mérgező hulladékokat szállítottak. Az öszszes hulladékfajtát figyelembe véve az illegális lerakóhelyek száma meghaladja a 4 ezret.
Orvosszakértők eközben a színhelyek veszélyességét próbálják felmérni. Március végén országos konferenciát tartanak a campaniai Casertához közeli Santa Maria Capua Veterében, ahol bemutatják az előzetes bizonyítékokat a mérgező hulladékok okozta egészségkárosodásokra. “A Nápoly és Caserta közti területen az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt a leukémiás, hasi és agydaganatos esetek száma, ami minden kétséget kizáróan öszszefügg azzal, hogy az ökomaffia mérgező hulladékokat szállított az itteni illegális lerakóhelyekre” – vádol Carmine Antropoli, a legnagyobb dél-olaszországi kórház, a nápolyi Cardarelli sebésze és rákspecialistája. Szakemberek szerint a nehézfémek és más mérgező anyagok már beszivárogtak a talajvízbe és a termőföldbe. “Szeretnénk elérni, hogy az egészségügyi hatóságok vezessék be itt az állandó rákszűrést” – mondja Donato Ceglie, Santa Maria Capua Vetere vizsgálóbírója, az ökomaffia ellen folyó harc egyik vezetője.
“Amit eddig felfedeztünk, az még csak töredéke az egésznek” – kesereg a Bariban tevékenykedő Renato Nitti vizsgálóbíró, aki tavaly áprilisban 6 üzletembert tartóztatott le több mint 100 ezer tonna hulladék illegális elhelyezéséért. Egészségügyi tisztviselők ennek a hatalmas disznóságnak már csupán a gondolatától is okkal esnek kétségbe. A hulladékfeldolgozó cégeket tömörítő országos szövetség (FISE) szerint évente hozzávetőlegesen 11 millió tonna ipari hulladék “válik köddé”, vagyis enynyinek nincs nyoma a törvényes kezelést és feldolgozást végző vállalatok kimutatásaiban. A teljes mennyiségből mintegy 300 ezer tonna a súlyosan mérgező anyag. “Ez az a fajta kár, aminek csak 20-30 évvel később kezdjük fizetni az árát” – mondja Luciano Tarditi vizsgálóbíró, aki a La Speziához közeli Pitelliben az ország egyik legveszélyesebb lerakóhelyére bukkant rá.
Alvilági módszerek
Az észak-olaszországi gyárak hatalmas mennyiségű ipari hulladékot termelnek, nem kis részben súlyosan mérgező iszapot és hamut. A törvény értelmében ezek az anyagok csak megfelelő kezelés után kerülhetnének a lerakóhelyekre. Bűnszövetkezetek fantomcégeket hoznak létre, amelyek a törvényesen működő társaságok áraihoz képest 90 százalékkal olcsóbban vállalják a hulladékok elszállítását az ipari üzemekből.
A rakományokat bérelt teherautókon raktárakba viszik, ahol hamis dokumentumokat állítanak ki arról, hogy a szóban forgó – a valóságban súlyosan mérgező – anyagok nem veszélyesek. Innentől a hulladékok további útja háromféle lehet.
Az első szerint a hulladék legnagyobb részét a szervezett bűnözői csoportok által ellenőrzött dél-olasz régiókba szállítják, ahol barlangokba, gödrökbe vagy állóvizekbe ömlesztik. A kezeletlen hulladékokat néha olyan lerakóhelyekre viszik, ahol csak veszélytelen anyagokat volna szabad elhelyezni. A második variáció: a bűnözők által irányított cégek műtrágyaként adják el gazdáknak a mérgező ipari hulladékokat. Így vált szennyezetté néhány a legtermékenyebb olasz mezőgazdasági régiók közül, például Umbria és Campania. A mérgező anyagokból a déli tartományok nemzeti parkjaiba is jut. Végül az is előfordul, hogy a toxikus vagy radioaktív hulladékokat hajókra rakják, azután vagy elsüllyesztik, vagy szegény országokba exportálják.
A maffia Észak-Európából és a volt Szovjetunióból is szállít Olaszországba hulladékot, amit részint helyben rak le, részint máshova továbbít. Egyes bűnözői csoportok abból is nagy pénzekre tesznek szert, hogy pályáznak és nyernek az illegális lerakóhelyek megtisztítására kiírt állami tendereken.
Az ökobűnözés elterjedéséért maguk az iparvállalatok is felelősek. 0Az ilyen alacsony ajánlatok nagy kísértést jelentenek. “Ha az ipar csökkenteni akarja a költségeit, egyszerűen becsukja a szemét” – fogalmaz Luciano Morelli, a használt akkumulátorok feldolgozásával foglalkozó, évi félmilliárd dolláros árbevételű milánói Ecobat vezérigazgatója. Corrado Scarpino, a Torinó közelében található Barricalla hulladékkezelő cég elnöke és a FISE alelnöke arra hívja föl a figyelmet, hogy miután az illegális konkurencia elszívja előlük az üzletet, nincs mivel alátámasztaniuk a modern hulladékkezelő létesítmények megtérülési számításait.
CSIKI-CSUKI. A hatóságok megtévesztése végett a bűnszövetkezetek vagy többször is kézről kézre adnak egy szállítmányt, vagy ideiglenesen valóban feldolgozó központokban tárolják a hulladékot, ám a dokumentumok meghamisítása után immár mint veszélytelen anyagot fuvarozzák át azt egy másik helyre. A csiki-csuki játék végén a legtöbb rakomány a ritkábban lakott déli vidékeken köt ki. Mozgásuk felderítése rendkívül fáradságos nyomozói munkát igényel. Egy rendőrtiszt megmutatott a BusinessWeeknek egy ábrát, amely az egyik hulladékipari bűnszervezet felépítését szemléltette: legalább 50 négyzet volt látható rajta vonalakkal öszszekötve. Az illegális cégek “eltűnnek, aztán újra megjelennek, és emiatt rettenetesen nehéz harcolni ellenük” – erősíti meg Russo szenátor.
A helyzetet csak súlyosbítja a maffia könyörtelensége és az igazságszolgáltatási bürokrácia. Jól példázza ezt az, ami a liguriai partvidéken fekvő Pitelliben történt, ahol még a nyolcvanas években kezdődött el az illegális hulladéklerakás. A közeli Ruffinóban élő Roberto Zanelli – ez persze nem a valódi neve – 1995-ben megpróbált információkat szerezni a helyi hatóságoktól az egyik ottani, orrfacsaró bűzt árasztó lerakóhely egészségügyi kockázatairól. Minthogy a kérdéseire nem válaszoltak, Zanelli maga vett talajmintákat, és azok vizsgálata után nyilvánosságra is hozta az eredményt, miszerint a talajban nagy koncentrációban vannak jelen nehézfémek, dioxinok és gyógyszeripari mérgező hulladékanyagok.
Mindezért súlyos árat fizetett. Először csak névtelen fenyegetéseket kapott, aztán ismeretlenek többször rálőttek a házára – ő saját vadászpuskájával viszonozta a tüzet -, végül néhány héttel később olyan súlyosan összeverték, hogy kórházba került. Zanelli még ma is fél a megtorlástól. “Aki kinyitja a száját, azt félreállítják, elnémítják vagy kinyírják” – mondja. A maffia más helyi lakosokkal is hasonlóan bánt el. Aztán 1996-ban beigazolódtak legrosszabb félelmek: a rendőrség közölte, hogy a pitelli telepen hatalmas mennyiségű életveszélyes hulladék került elő a föld alól.
Ügyészek szerint az azóta katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánított Pitelli éveken át a hulladéküzérek egyik fő célállomása volt, és igazi aranybányát jelentett a – valószínűleg a Camorrához kötődő – bandák számára, amelyek bevétele elérte a napi félmillió dollárt. Végül több mint 40 helyi tisztviselő ellen emeltek vádat bűnrészesség gyanújával. Tízet közülük előzetes letartóztatásba is helyeztek, miután a rendőrségi és a vizsgálóbírósági nyomozás kiderítette, hogy hagyták magukat megvesztegetni, továbbá összejátszottak állami hivatalnokokkal és politikusokkal.
BÉNULT BÜROKRÁCIA. Úgy tűnt, a pitelli vizsgálattal kezdetét veszi a keresztes hadjárat a hulladéküzérek ellen. Csakhogy az olasz igazságszolgáltatási rendszer közismert lassúsága okán – amit ez esetben csak tetézett, hogy az ügy menet közben egy másik bírósághoz került át – hét év elteltével még csak meg sem kezdődött a tárgyalás, és a vád alá helyezett 100 ember közül 80-an az elévülési határidő lejárta miatt már nem is vonhatók felelősségre.
Egy egészségügyi tisztviselő elmondta a BusinessWeeknek, miként akadályozta őt munkájában a szervezett bűnözés. Meg van győződve arról, hogy Campania egyes részein 1996 és 1999 között azért nőtt az ötszörösére bizonyos rákos megbetegedések száma, mert a lerakóhelyekre szállított ipari hulladékok mérgező anyagai bekerültek a talajvízbe és a táplálékláncba. A múlt év eleje óta a hatóságok lezártak közel 30, nehézfémekkel és baktériumokkal szennyezett kutat, továbbá elrendelték 6 ezer juh elpusztítását, mivel az állatok teje dioxint tartalmazott. Ám amikor az illető tisztviselő és kollégái megpróbálták felmérni, hogy közegészségügyi szempontból mekkora veszélyt jelentenek a lerakóhelyek, hirtelen más településekre vagy alacsonyabb beosztásokba helyezték át őket, méghozzá annak a figyelmeztetésnek a kíséretében, hogy jobban teszik, ha hallgatnak. Ő maga bizonyos abban, hogy a víz és a talaj szennyezettségének ellenőrzéséért felelős hatóságokat részint megvesztegetéssel, részint megfélemlítéssel rávették a biztonsági normák megváltoztatására – így az ottani szennyezettség foka már nem tűnik veszélyesnek.
A Campaniában két évvel ezelőtt létrehozott, a szennyezett helyek vizsgálatával foglalkozó regionális környezetvédelmi hivatalnál (Arpac) azt állítják, hogy munkájuk hatékony, és abba a maffia csak elhanyagolható mértékben avatkozik bele. “Feltérképeztük a szennyezett térségeket, és megvan az elképzelésünk a teendőkről” – mondja Antonio Tosi, az Arpac igazgatója. Ami a megvesztegetést és a fenyegetéseket illeti, Tosi így nyilatkozott: “Lehetnek elszigetelt esetek, de a beosztottjaim ellenállnak”. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a rákspecialista Antropoli viszont egyaránt azt kifogásolja, hogy nem történtek meg a szükséges járványtani vizsgálatok, amelyek alapján pontosan megállapítható volna a rákos megbetegedések gyors terjedésének oka.
Olykor szinte elviselhetetlen anyagi terheket jelent a környezeti károk orvoslása. Az umbriai Montone falucskában a Franco Carpecci polgármester vezette önkormányzat 200 ezer dollárt, a teljes éves költségvetés egynegyedét volt kénytelen kiadni annak a 80 teherautónyi állítólagos műtrágyának az elszállítására, amit az egyik helyi gazda kapott az Ecoverdétől. A farmer ugyanis nem volt hajlandó fizetni a bűzlő anyag eltávolításáért, így a törvény szerint az önkormányzatnak kellett gondoskodnia arról, hogy az ott élők egészsége ne legyen veszélynek kitéve. Carpecci polgári pert indított a gazda ellen a költségek megtérítéséért. Más termelők – köztük a cikkünk elején említett Galli – ellen ügyészségi vizsgálat indulhat, amiért elfogadták a műtrágyát, és ily módon segítségére voltak az illegális tevékenységet folytatóknak.
MI A MEGOLDÁS? Rendőrök és vizsgálóbírók szerint a törvények és a büntetések szigorításával lehetne elejét venni annak, hogy az umbriai és más hasonló katasztrófák a jövőben megismétlődjenek. Alberto Matteoli környezetvédelmi miniszter ezzel szemben úgy látja, a jelenlegi jogszabályok elég erősek. Mindazonáltal szükségesnek tartana egy olyan rendelkezést, amely szerint az összes hulladék helyben kezelendő, mivel így az anyagokat nem lehetne elszállítani a maffia befolyása alatt álló térségekbe. Matteoli ezenkívül növelni szeretné a szemétégetők számát, hogy kevesebb hulladék kerüljön lerakóhelyekre. A tárca alá tartozó országos hulladékfigyelő szolgálatnál kísérleteket végeznek azzal is, hogy a gyárakból kijutó hulladékszállítmányok azonosítására csipeket alkalmaznak a könnyen hamisítható írásos dokumentumok helyett.
Hiába rosszak az esélyeik, az ökobűnözés elleni harc katonái – vizsgálóbírók, csendőrök, rendőrök – nem tehetnek mást, mint hogy folytatják elkeseredett küzdelmüket. Környezetvédő aktivisták vészes következményeket jósolnak. “Egy országnak, amely nem tudja kezelni a mérgező hulladékok illegális elhelyezését, nincs jövője sem a maga, sem a befektetők szempontjából” – mondja Enrico Fontana, a római Legambiente környezetvédő csoport országos titkára. Úgy tűnik, Olaszországban egyelőre nehezen fogják ezt az üzenetet.
