Egy férfi és egy nő. Két építész teljesen különböző háttérrel. Saját bevallásuk szerint a megismerkedéskor semmiféle üzleti megfontolás nem vezérelte őket. Egy baráti társaságban, gulyásleves kanalazgatása mellett hosszasan elbeszélgettek, majd hónapokig nem is találkoztak. A röpke diskurzus alatt mégis olyan valóságos szellemi közösséget fedeztek fel egymásban, ahonnan már csak egy lépés volt annak felismerése, hogy a művészi tevékenység melléktermékeként jelentkező napi terheket együtt talán jobban viselnék.
SZAKOSODÁS. A Zoboki, Demeter és Társaik Építésziroda névadó tulajdonosai – Zoboki Gábor és Demeter Nóra – az 1997-es alapítást követően választhattak: vagy részt vesznek az akkor virágkorát élő “bizniszépítészetben”, vagy igényes “mindenesként” csak az ars poeticájukkal összeegyeztethető feladatokat vállalják el. Az idő őket igazolta, hiszen az utóbbi években a tervező irodák nagymérvű szakosodása tapasztalható, annak ellenére, hogy ez a kis országok behatárolt piacai esetében meglehetősen kockázatos stratégia. “Szembesülnünk kellene végre azzal, hogy nem mi csináljuk, hanem csak követni tudjuk a világtendenciákat” – fogalmaz egyértelműen Zoboki Gábor, aki a “párosból” a hagyományosabb építészpályát képviseli olyan mesterekkel, mint az East West Centert vagy a Hyattet jegyző Zalaváry Lajos, illetve a Herendi Manufaktúrát tervező Turányi Gábor. “A bizniszépítészet manapság csak néhány nagy iroda számára kifizetődő – teszi hozzá -, amit mi nem engedhetünk meg magunknak. Ennélfogva épp úgy elvállalunk egy száz négyzetméteres luxuslakás átalakítást, mint egy ötvenezer négyzetméteres kultúrcentrum felépítését az új Nemzeti tőszomszédságában.”
A középméretű tervező “műhelyek” toplistájának éllovasai között jegyzett cég egyfajta folytonosságot képvisel a szakma hektikusan változó világában, ami azért is fontos, mert az úgynevezett középgeneráció 1988-tól kirajzott a nagy tervezőirodákból. Zoboki szerint mára áthidalhatatlanul nagy lett a korkülönbség a műegyetemi professzorok és a végzős építészgárda között. Ez utóbbiak vitathatatlan előnye, hogy egy külföldi megrendelés esetén mindazt tudják már, amit a saját tanáraik versenyhelyzet híján nem tudtak. A nyelvtudás, a jó fellépés – a szakember tapasztalata szerint – manapság még sokszor képes helyettesíteni a hibátlan szakmai múltat.
DEMETER NÓRA 38 éves, San Franciscóban született és az 1990-es hazatelepülést megelőzően a Berkeley-n szerzett építészdiplomát 1988-ban. Második diplomáját egy itthon elnyert Fulbright ösztöndíj után a Yale-en abszolválta. 1994-ben a neves Fitzroy Robinson cég rábízta magyarországi irodájának vezetését. Amikor a brit cég kivonult erről a piacról, 1998-ban belépett Zoboki Gábor tervezőirodájához, amelynek azóta is tulajdonos- és ügyvezető társa.
Szakmai és emberi beállítottságához a szeceszszió és a régi épületek felújítása áll közelebb. Tengerentúli kapcsolatait a szakma egésze érdekében is kamatoztatta, amikor 2001-ben az Amerikai Építészszövetség égisze alatt kongresszust szervezett Budapesten, felvonultatva a hazai munkák legjavát.
A cégben egyik fő reszortja az “ügyfélkapcsolatok” gondozása, amelyhez elég sokszor szükségeltetik női beleérző képessége. A magánéletében is független Demeter Nóra nem igazán kockáztató típusú üzletember – legnagyobb “kalandtúrái” azok az utazások, ahol az Amerikából hozott alapélményeit európai benyomásokkal gazdagítja. Szabadidejének nagy részét magyar és nemzetközi képző- és iparművészetnek szenteli.
ZOBOKI GÁBOR 40 éves, a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomával az akkori lehetőségek közül a Közti állami építészirodát választotta, ahol a szakma kiválóságai – például Zalaváry Lajos és Turányi Gábor – mellett több jelentős középület létrehozásában működött közre. Később a budapesti expóra magyar pavilonnal aspiráló Buvátihoz igazolt át, ezt az állomást egy független műterem megalakítása követte. Ebben az időszakban nyújtott be tervet a Károly körutat csúfító úgynevezett városházi üzletsor kiváltására, amely a mai napig nem valósult meg.
A róla elnevezett céget 1996-ban alapította 1 millió forintos alaptőkével, amely az elkövetkező évek aprólékos munkájának köszönhetően rangos – tavaly félmilliárd forintos forgalmat lebonyolító – középméretű vállalkozássá fejlődött.
A magánéletében is a függetlenséget preferáló alkotóművész a gyakorlatiasabb intézkedéseket igénylő feladatokat előszeretettel bízza cégtársára, közös hobbijuk viszont az utazás, e túrákat azonban önkéntelenül is szakmai tanulmányúttá alakítják. Szabadidejében az Iparművészeti Egyetem kórusát vezeti, és szenvedélyesen rajong a komolyzene iránt.
A munkaszervezési stílusváltásban jeleskedő – egyébként az adminisztrációs jellegű feladatokat manapság is ellátó és az ügyfelekkel tárgyaló – ügyvezető hölgy szerint ebben az országban egyelőre a kicsi dolgok sikerülnek jobban. A sikeres munkák általában a rehabilitációra és a belsőépítészetre korlátozódnak. Mindazonáltal a tapasztalatok azt igazolják, hogy ma már nem csak művészeti koncepció szintjén nemzetközi színvonalú az építészetünk, hanem például a kivitelező kapacitás megszervezésében is. “Ebben persze szerepe van annak is – teszi hozzá a cégtárs -, hogy megjelent egy új szereplő a hazai építési piacon, s ez az ingatlanfejlesztő.” Van mindennek árnyoldala is: rendre születnek “rossz” házak, s ez egyértelműen a tervezőkre nehezedő példátlan piaci nyomásnak tudható be. Miként az építészpáros férfitagja fogalmaz: “Már látszik, hogy Budapest is némileg túlépítkezett”.
Az irodán belüli feladatok pszichológiai alkat szerint oszlanak meg: míg Nóra a felújításokat kedveli jobban, Gábor az új épületekkel foglalkozik szívesebben, mondván, az több szabadságot biztosít számára. Az 1997., 1998. és 2001-es Év lakóháza elismerést is “begyűjtő” cég hölgytagja saját bevallása szerint jobban tűri az alkalmazkodást és az aprólékos babra munkát. Ettől függetlenül új házat építeni ma is olcsóbb, hiszen a felújítások számos előre nem látható meglepetést tartogathatnak. Ahogy Zoboki Gábor fogalmaz: “Nehezen tudnám magamról elképzelni, hogy puttók trombitáján keresztül oldom meg egy barokk épület modern kori szellőztetését”.
MODERN ÉS RÉGI. Az egyébként sokak által a magánéletben is összeboronált építészpáros a szakma legnagyobb problémáját abban látja, hogy a “céhet” képviselő civil szervezetek az utóbbi időkben túl sokat politizálnak. Ezen próbáltak valamelyest enyhíteni, amikor bő egy évvel ezelőtt az Amerikai Építészszövetség égisze alatt egy kongresszust szerveztek Budapesten. Abban a városban, amely szerintük többnyire sikeresen ellenáll a durva beavatkozásoknak. A XIX. században kialakult struktúra ugyanis mind a bevásárlóközpontok agresszív tömbjeit, mind a viharosan terjedő lakóparkokat a város peremvidékeire száműzi. Zoboki Gábor ugyanakkor el tud képzelni olyan budapesti városképet is, amelyet gazdagít egy-egy toronyház – ennek ellenére magánéletükben teljességgel hozzák azt az általános trendet, ami alól a legformabontóbb építészek sem tudják kivonni magukat. Magyarán mindketten régi építésű lakásban élnek, ahol békés szimbiózisban keverednek egymással a modern és régi tárgyak. Első számú házirendjük, hogy ezekbe a “szentélyekbe” nem viszik haza a céges problémákat – cserében a családtagok tiszteletben tartják a munkájukba “feledkezett” építészek rendhagyó időbeosztását.
A jelenleg futó legnagyobb projektben, a Nemzeti melletti épületegyüttes – a Modern Magyar Művészeti Múzeum, a Nemzeti Filharmónia és a Hagyományok Háza – megvalósításával bőséges feladat hárul a cégnévben szemérmesen “és Társaik” kitétellel illetett alkotóközösségre (a saját nevelésű új generációból talán Turi Zoltán neve a legismertebb a laikusok előtt). Gábor és Nóra, mint mondják, a jövőben sem gyógyítható betegségben szenvednek, ez pedig a szakmai maximalizmusuk.
