Megékezett hozzánk Po Bronsonnak a Bankvilág vitriolban című “vérbeli bizniszregénye”, amely maró gúnnyal mutatja be az értékpapírokkal házaló brókereket. Róluk szól a mese, s történetük jórészt fikció, s egyúttal az információs társadalom fura világának sajátos szemszögű, visszataszító ábrázolása.
A brókersereg sosem hagyta el a lövészárkokat, és mindig azt tette, amit parancsoltak neki, semmi mást sem csinált, csak pár éven át napi tizenegy órát dolgozott, és szolgálta a cégét – olvassuk. Feladatuk lényege az volt, hogy kockázatos, úgynevezett bóvli részvényeket sózzanak ügyfeleik nyakába, főként saját maguk, valamint cégük üdvére és dicsőségére. Célcsoportjuk mindenekelőtt azok az újgazdagok, akik pénzüket haszonnal akarják tovább gyarapítani. A parkett rabszolgái e szent cél érdekében dolgoznak, telefonálnak, nyüzsögnek látástól vakulásig, mert kvótájukat, ha esik, ha fúj, teljesíteniük kell. Magánéletük nincs, családi körülményeikről nem szól a fáma. Csupán futó szerelmi kapcsolatokban találnak valamelyest kielégülést. Állandó harcban állnak főnökeikkel s kollégáikkal, talpon maradásuk záloga a rideg kíméletlenség. Fűzzük hozzá, hogy mindezek alapján a “rabszolgák” nem érdemelnek elismerést, ám elmarasztalást sem.
De hát kik is e csípős iróniával, vagy inkább fullánkos rosszmájúsággal írt gúnyirat jórészt sajnálatra méltó (fő)szereplői? Az első Sid Geeder a Jelzálogkirály, a szakma mintapéldánya. Szerinte a siker kizárólag azon múlik, mennyit tudnak hazudni, mielőtt furdalni kezdené őket a lelkiismeret. Egyébiránt arról is ábrándozik – hiszen már öreg, 35 éves -, hogy csupán kilenc hónapot kell még kihúznia, és utána 4 millió dollár értékű vállalati részvénnyel nyugalomba vonulhat. Ám ez nem jön be: vagy előbb kirúgják, vagy bolondnak nyilvánítják, vagy pedig elvállal egy következő néhányéves szerződést egy újabb, sohasem megvalósítandó ígérettel. S a többiek: Tarhás Sansome, akinek 20 millió dollárt kellene megkeresnie az ideges piacon, noha ő még a legnagyobb zuhéban is képtelen volna egy esernyőt eladni. Itt van még Lisa Lisa, a rámenős csaj, akinek időnként sikerül egy-egy nagy adag magas kockázatú részvényt rásózni egy ostoba balekra. S azután Ordas Jack, a főnök, aki úgy hazudik, mint a vízfolyás, s úgy dobálózik a szavakkal, mintha értené a lényeget, pedig halvány gőze sincs róla. Feladatát viszont teljesítette, mármint azt, hogy a parancsnoksága alatt gürcölő brókersereg minél szerencsétlenebb, nyomorultabb legyen.
Egy, csak egy legény volt talpon a vidéken, mégpedig Okostojás Igino, aki időben lelécelt, kilépett a buliból, bizonyítván, hogy a mókuskerékből, ha nehezen is, de ki lehet szállni. A gátlástalan zseni nyomtalanul eltűnt, teljes pánikot okozva a cégnél, ahol úgy vélték: átpártolt az ellenséghez, és fontos titkokat árult el. Majd előkerült a sűrű homályból, igaz, csupán azért, hogy meggyőzze barátját, Sidet: ne húzzon ujjat munkaadójával, a nagyhatalmú tő-kés konglomerátummal, amely egy követ fúj az összes kormányszervvel és mamutvállalattal. Erőfeszítéseit siker koronázta: Sid is mindent otthagyva a szökést választotta, mert szégyen a futás, de (néha) hasznos. Ezzel elérkeztünk e talán mulatságos, ám inkább megtévesztő mese boldog (?) végéhez.
Nem hagyhatjuk említés nélkül e rendkívül nehéz eredeti angol szöveg, a számos szleng kifejezés kiváló színvonalú átültetését anyanyelvünkre. Végezetül foglaljuk össze könyvünk nem túlzottan eredeti tanulságát a szerző legkevésbé sem hízelgő vélekedésének némi módosításával. Íme: e fárasztó és nehéz pályán a pénz iránti kóros szenvedély ejtette rabul “hőseinket”, s ez nem vezetett jóra. A recenzens pedig a brókervilág koholt rémségeit tárgyaló könyvről szóló eszmefuttatását egy idevágó idézettel fejezi be. Hunyady Sándor, a kitűnő író (1890-1942) a bibliai parancsolatokat a következővel javasolta kiegészíteni: “Gondosan ápold humorodat, hogy elviselhetővé tedd életedet ezen a megvadult földön!” S ehhez csupán azt tegyük hozzá: a humor, és különösen a gúny éles és ártalmas fegyver is lehet. Ezért sem illendő vele igaztalanul megbántani még a “parkett rabszolgáit” sem. Maradjunk tehát a “gondosan ápolt humornál”.
