Mint a messiást, úgy várták Miskolc környékén Monica Pirovanót és Eugenio Marzoratit. A helyi remények szerint a DAM Steel Rt. olasz tulajdonosát – a Cogne Acciai Speciali s.r.l.-t – képviselő üzletembereknek ugyanis a társaság hétfői közgyűlésén egyértelművé kellett tenniük, hogy Diósgyőrben újraindulhat-e a hetekkel ezelőtt leállított, közvetett módon több ezer embernek munkát adó acélmű, vagy megkezdődik a nagy múltú cég életének utolsó szakasza, a csődeljárás, esetleg mindjárt a felszámolás.
ELŐKELŐ IDEGENEK. A Cogne-csoport végül a DAM hitelezőinek kifizetése és az acélmű továbbműködtetése mellett foglalt állást. Abban azonban már a hivatalos bejelentés előtt mindenki egyetértett: bármi is legyen az olasz tulajdonosok döntése, az országos átlagnál lényegesen nehezebb gazdasági, szociális és foglalkoztatási helyzetben lévő borsodi régió számára a DAM körül lassan körvonalazódó új helyzet semmiképpen sem lesz megnyugtató. Emellett Miskolcon abban is csaknem teljes az egyetértés, hogy a megyeszékhely és környékének jövőjét immár nem az acéliparnak kell meghatároznia.
Helyi bajok
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a munkanélküliség már most is lényegesen meghaladja az országos átlagot. A helyi munkaügyi központ az elmúlt év végén 53 ezer munkanélkülit tartott nyilván a megyében, a munkanélküliségi ráta 19,4 százalékos volt. Miskolc közvetlen közelében ennél valamivel jobb a helyzet, itt a munkanélküliek száma nem éri el a 14 ezret. A munkaügyi központ számára nagy gond, hogy egyre több az “idős”, az átképzési programokba kevéssé bevonható állástalan. Megoldhatatlannak látszó feladat továbbá, hogy a munkanélkülivé válók jelentős része a hagyományos kohász szakmák valamelyikét űzte. Az öntőket, kohászokat, olvasztárokat a finomabb, kézügyességet igénylő szakmákra szerintük nem lehet átképezni. Ezekre az emberekre a Miskolcon és térségében is erősödő szolgáltató iparnak és a bevásárlóközpontoknak sincs szükségük. A most betelepülő cégek jobbára a fiatal, rugalmas munkaerő után érdeklődnek.
A miskolci foglalkoztatási piac zsugorodása a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara adataiban is megmutatkozik. Bihall Tamás elnök szerint a megyének hatalmas lemaradást kell ledolgoznia, ha fel akar zárkózni az ország fejlettebb régióihoz. A közlekedési infrastruktúra sok éve nyomasztó elmaradottsága azzal, hogy az M3-M30-as autópálya 2004-re eléri Miskolcot, részben megoldódik. A vállalkozások működéséhez szükséges pénzintézeti, tanácsadói, biztosítói infrastruktúra fejlettsége pedig már most is eléri a kívánatos szintet. Ennek ellenére a megye vállalkozásait leíró számok riasztóak.
Míg a fővárosban ezer lakosra 150-160 vállalkozás jut, addig az észak-magyarországi régióban ez a szám nem éri el a 80-at sem. A kamara kimutatásai szerint ráadásul a megyében nyilvántartott 40 ezer vállalkozás több mint a fele kényszervállalkozás. A valóban prosperálók száma nem éri el a 20 ezret sem. A képet tovább rontja, hogy a helyi gazdasági társaságok száma nem növekszik, sőt, a tönkremenő cégek helyébe gyakran nem is állnak újak. A “ritka madarak” közé tartozik a Bosch, amely az idén kéziszerszám üzletágát telepíti a városba. Zöldmezős beruházás keretében új üzemet és egy kutató-fejlesztő bázist hoz létre. Az őszre tervezett induláskor a társaság 500-1000 főt foglalkoztat majd, két év múlva pedig már 2500 munkahely lesz a vállalatnál.
Bihall Tamás fontosnak tartja, hogy Miskolc vonzóvá tudjon válni a befektetők számára. A Boschnál például azt mondják, azért választották a borsodi megyeszékhelyet, mert értékesnek tartják a régió szakmai adottságait. A helyi egyetem pedig tovább növeli a város vonzerejét.
Ennek ellenére a kamarai elnök szerint Miskolcnak és környezetének még sokat kell változnia ahhoz, hogy az eddig letelepedett cégeknek valóban legyenek követőik. A szükséges átalakulás alapjait a megye és a város már egyaránt letette, amikor elkészítette fejlesztési koncepcióját. A jelenlegi, illetve néhány évvel ezelőtti állapotokat leíró, több száz oldalas dokumentumokat azonban rendkívül nehéz lenne az üzleti tervek nyelvére lefordítani. Az elkészült anyagok nem adnak alkalmazható cselekvési stratégiát az olyan válsághelyzetekben, mint amilyen a DAM Steel tönk szélére kerülése. A városnak ráadásul az előbbre jutáshoz meg kell teremtenie a jogi és a pénzügyi feltételeket is.
A gyakorlatban is alkalmazható koncepciók hiánya ellenére Bihall Tamás biztos benne, hogy a város jövőjét nem szabad a kohászatra alapozni, ám azt is nagy luxusnak tartaná, ha az ágazatról egy hirtelen döntéssel végképp lemondanának. Ha ugyanis a kohászat működtethető rentábilisan is, akkor igenis meg kell találni a módot a megtartására. Ezzel együtt a szakember úgy véli, a borsodi megyeszékhelyen foglalkozni kellene az acélipari hagyományok hasznosítására megfelelő terepet kínáló gépipar fejlődési kereteinek megteremtésével is. Így például a Peugeot Szlovákiában letelepülő üzemének Miskolcon annak ellenére nagyon örültek volna, hogy a kormányzat szerint a francia befektetők elvesztését ki lehet heverni.
Persze az aktívabb állami fellépést sürgetők sem azt várják, hogy a kormányzat a korábbi gyakorlatnak megfelelően “vagonszám hordja a pénzt” a diósgyőri acélműbe. Csupán annyi állami szerepvállalást szeretnének, amennyit a környező országok acélipara kap stabilitásának megteremtésére. A helyzetet és a lehetőségeket Tardy Pál, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés műszaki igazgatója igyekszik reálisan értékelni. Úgy véli: a magyar acélipart kényszerpályára állította, hogy az elmúlt másfél évtizedben egyetlen kormánynak sem volt használható elképzelése az ágazat struktúraváltására. Ennek egyik következménye, hogy miközben a cseh és lengyel kormány évekig tartó, kemény tárgyalások után elfogadtatta az EU illetékeseivel saját acéliparának szerkezetátalakítási koncepcióját és ily módon legalizálta a további állami támogatást, addig magyar részről lemondtak erről a lehetőségről. Sőt, a kormányzat késve és az ágazat igényeit jelentősen redukálva csak a közelmúltban juttatta el Brüsszelbe a 2002 júniusában az USA és az EU mintájára bevezetett védővámok további alkalmazására vonatkozó kérelmet.
ELSZÁMÍTVA. Nem hivatalos adatok szerint a DAM Steel-nek 2001-ben 2,5 milliárd forint, tavaly pedig 3,6 milliárd forint veszteséget kellett elkönyvelnie. Az egyre idegesebb hitelezőknek így a múlt év végén már több mint 3 milliárd forinttal tartoztak. Ágotai József, a Diósgyőri Vasas Szakszervezet elnöke szerint az a legnagyobb probléma, hogy miközben a tulajdonosok megindították a termékszerkezet átalakítását és végrehajtottak néhány valóban szükséges fejlesztést, azt hitték: egy-másfél év alatt egy piac nélküli, lényegében nulláról induló céget nyereségessé lehet tenni. Tévedtek.
Káli Sándor, Miskolc polgármestere szintén úgy véli: az olasz befektetők elszámították magukat. Információi szerint a Cogne-csoport mintegy 7 milliárd forintot fektetett be a DAM Steel Rt.-be, a cég illetékesei azonban most mégis a termelés finanszírozhatatlanságáról beszélnek. A városatya nem ért egyet azokkal a véleményekkel, amelyek szerint hazánkban, vagy akár a borsodi régióban ma már nincs helye a kohászatnak. Mint mondja, egy olyan országban, amely acélszükséglete 60 százalékát importból szerzi be, a honi iparnak még vannak lehetőségei. Olyannyira, hogy elképzelhetőnek tartja újabb külföldi befektetők felbukkanását is az ágazatban. Tolnay Lajos, a Magyar Alumínium (MAL) Rt. és egyúttal az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) elnöke azonban úgy véli, ha megindulna a cég felszámolása, akkor új szakmai befektetők nélkül a DAMszámára az igazi gond, a hozzáadott érték növelése, a piac visszaszerzése már nem lehetséges. Ezzel együtt Tolnay szerint vitathatatlan, hogy a diósgyőri acélműre a magyar piacon szükség lenne. Már csak azért is, mert termékei eltűnése az import acéláruk árának emelkedésével járna.
ÁTHATÁS. A piacvédelem hiánya Ózdon is komoly problémákat okozott. A Finomhengermű Munkás Kft. a hengerelhető alapanyag, az úgynevezett nyolcvanas buga, tehát a 80 milliméter magas és széles, valamint 12 méter hosszú acélrudak hiánya miatt kénytelen volt leállítani termelését. Az 1991-ben a dolgozók befizetéseivel megalakult, majd 2001-ben adósságai felvásárlása után ukrán többségi tulajdonba került Munkás Kft. az ózdi ipari park legnagyobb cége. “Ha a kft. megszűnne, 450 dolgozója kerülne az utcára” – mondja Kormos Imre, az Ózdi Ipari Park vezetője. A leállás többet is érzékenyen érintene az ipari park területén működő szolgáltató társaságokat is érzékenyen érintené.
A német Max Aicher GmbH tulajdonában lévő Ózdi Acélművek Kft. (ÓAM) is kénytelen volt rövid ideig leállítani termelését. A diósgyőri acélműhöz hasonlóan elektroacél-gyártással foglalkozó ÓAM-nak is áramár-vitái voltak az Émász Rt.-vel, csakúgy, mint a DAM-nak. A szolgáltató a milliárd forintos nagyságrendű rendezetlen villanyszámla miatt megszüntette az ÓAM áramellátását. Az acélmű végül német tulajdonosa segítségével áramszükséglete felének megvásárlásáról egy német energiaszolgáltatóval állapodott meg.
