Kis híján egy teljes hétig hallgatott a hágai kormány a holland Ahold szupermarket-lánc botrányának február 24-i kirobbanása után. Az illetékesek úgy tettek, mintha továbbra is ragaszkodni akarnának ahhoz az állásponthoz, amelyet Európa a tavalyi amerikai könyvviteli csalássorozat idején hangoztatott, és szajkóz makacsul azóta is: ez nálunk nem történhet meg. Mindezek után Hans Hoogervorst pénzügyminiszter pénteken szemrebbenés nélkül úgy nyilatkozott, hogy “teljes mértékben sokkolta” a történet, amit beosztottai hétfő reggel ismertettek vele. Öt napon keresztül mindenesetre meglehetősen jól titkolta a lelkiállapotát.
Van Der Hoeven sikerei csúcsán. Három hónapja még megúszta.
SZIGORÍTÁSOK. Igaz, akkor aztán reagált minden olyan bírálatra, amely Hágát érte. A The Wall Street Journal Europe például előző napi száma címoldalán még azt írta, hogy az Ahold-csoport lelepleződése alighanem évekre visszamenőleg az öreg kontinens legnagyobb könyvelési botránya, ám a jelek szerint “mégsem érdemes arra számítani, hogy a cég anyaországa, Hollandia különösebben foglalkozna az ügygyel”. Hoogervorst bejelentette: szigorítják az értékpapír-piaci szabályozást, méghozzá úgy, hogy az cseppet se legyen gyengébb a világ más országainak gyakorlatánál. A holland pénzpiaci felügyelet például új jogosítványokat kap. Míg ma csupán olyan ügyekre van – korlátozott – rálátása, mint például a bennfentes kereskedelem, 2004-től a tervek szerint közvetlenül ellenőrizheti a könyvviteli szabályok betartását és a pénzügyi jelentések helytállóságát. A vállalatvezetési gyakorlatot szabályozó törvények szintén változnak: a részvényesek várhatóan már az idén nagyobb beleszólást nyernek a cégek döntéshozatalába.
Mi is történt az Aholdnál? A csoport – amely az amerikai Wal-Mart és a francia Carrefour után a világ harmadik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi cége – 2001-ben és 2002-ben legalább 500 millió dollárral “túlkönyvelte” amerikai leányvállalatának, a szállodákat, éttermeket, kórházakat és iskolákat ellátó US Foodservice-nek a nyereségét. (A cég honlapja szerint 2001-ben összesen 983,9 millió dolláros, 2002 első három negyedévében pedig 418,7 millió dolláros nettó eredményt könyvelt el az Ahold.) A valósnál lényegesen nagyobb profit kimutatásával vélhetően az volt a céljuk, hogy ezzel elősegítsék a társaság részvényének árfolyam-emelkedését. A Deloitte & Touche könyvvizsgáló cég által lefülelt módszer pedig még csak nem is volt különösebben kreatív. A társaság egyszerűen hónapokkal előrehozva és jócskán “fölfelé kerekítve” tüntette fel a könyveiben azokat a promóciós kedvezményeket, amelyeket annak fejében kapott a beszállítóitól, hogy egy bizonyos mennyiséget értékesít az árujukból. Sőt előfordult, hogy a US Foodservice ezeket az árkedvezményeket a valóságban sosem realizálta, azok mégis felbukkantak a nyereségtételek között. Ráadásul a világ 27 országában jelenlévő Ahold egyidejűleg argentínai érdekeltségénél, a Disco nevű élelmiszer-kereskedelmi hálózatnál is könyvelési szabálytalanságokra lelt. Ezen felül bejelentette, hogy skandináviai, portugáliai és argentínai leányvállalatainál egyöntetűen csökkenteni kényszerül a korábban jelzett forgalmi adatokat, azokat ugyanis az elmúlt időszakban “nem megfelelően konszolidálta”.
Sokak szerint mindez még csak a jéghegy csúcsa. A tavalyi amerikai tapasztalatok az érintetteket megtanították arra, hogy ha egy cégnél napvilágra kerül valami disznóság, az azt követő vizsgálatok elkerülhetetlenül még nagyobbakat is találnak. Ez már azonban nem Cees van der Hoeven vezérigazgató vagy Michael Meurs pénzügyi igazgató gondja lesz, kettejüket ugyanis a botrány kirobbanásakor azonnal menesztették. Igaz, kicsit talán későn. Amikor ugyanis 2002 végén már tapinthatóvá vált az aggódó részvényesek elégedetlensége, Van der Hoeven felajánlotta lemondását, ám a cég felügyelőbizottsága azt magabiztosan visszautasította. Most viszont már vele bukott Tim Lee beszerzési, valamint Mark Kaiser marketingigazgató is, és még további fejek is a porba hullhatnak.
HÍZÓKÚRA. Megvan persze a magyarázat arra, hogyan is úszhatta meg még három hónappal ezelőtt Van der Hoeven. Miután 1993-ban vezérigazgatóként a 115 évvel ezelőtt alapított Ahold élére állt, folytatta a cég 1977-ben elindított egyesült államokbeli – és globális – terjeszkedését. Működése közel tíz esztendeje alatt mintegy 50 vállalatot vásárolt fel világszerte, ami a csoportnak több mint 19 milliárd eurójába került. A “hízókúra” sikeres volt: Van der Hoeven irányításával az Ahold 23 negyedéven keresztül mutatott fel kétszámjegyű, átlagosan 15 százalékos árbevétel-növekedést. A csoport éves forgalma az 1996-os 16,6 milliárd euróról 2002-ig 73 milliárdra nőtt. Csakhogy önmagát – és részvényeseit – tévesztette meg, amikor a felvásárolt cégek profitját “szerves növekedésként” tartotta számon, az értékesített, majd visszalízingelt javak utáni tőkebevételt nyereségként tüntette föl, sokmilliárdos adósságáról pedig egyszerűen nem tett említést a pénzügyi egyenlegében.
A mostani botrány pedig véget is vethet a globális birodalmi álmoknak. Február 24-én, a könyvelési csalások lelepleződésének napján az amszterdami tőzsdén – 63 százalékos zuhanással – 9,71 euróról 3,59 euróra “értéktelenedett” az Ahold-részvények árfolyama, hogy a következő napon újabb 9, egy nappal később pedig 14 százaléknyit süllyedjen tovább; és ez még mindig nem a lejtő alja. A Standard & Poor’s és a Moody’s eközben egyaránt bóvli szintre minősítette le a cég hitelbesorolását. Még szerencse, hogy az Ahold a bejelentés előtti hétvégén 3,1 milliárd eurónyi kölcsönt biztosított be magának a Goldman Sachs, a J.P. Morgan, a Rabobank, az ING és az ABN Amro bankokkal folytatott tárgyalásain. Az idei évet, amelynek során 1,5 milliárd eurónyi adósságot kell törlesztenie, így akár át is vészelheti. A jövőre esedékes 250 millió eurós, de még inkább a 2005-ben lejáró 2,9 milliárd eurós tartozás visszafizetése viszont már komoly gondot okozhat. Ez pedig oda vezethet, hogy az Ahold kénytelen lesz piacra dobni egyes érdekeltségeit – még ha Henny de Ruiter ügyvezető vezérigazgató egyelőre hallani sem akar erről. Érthető: egy kikényszerített eladássorozat nyilván csak töredékét hozná a konyhára a leányvállalatok valódi értékének, különösen a mai nyomott piaci körülmények között. Jellemző, hogy a Merrill Lynch bankház a botrány előtti 23 milliárd euróról máris 15,2 milliárdra mérsékelte a csoport általa becsült összértékét. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy aligha kétséges, az Ahold amerikai érdekeltségei iránt nyilvánulna meg a legjelentősebb érdeklődés, csakhogy azok jelenlegi tulajdonosuknak is éppen a legnagyobb profitot ígérő leányvállalatai.
INTŐ JELEK. Az Ahold-ügy a harsogó szalagcímek ellenére vélhetően nem az “európai Enron” – a következményei legalábbis aligha lesznek olyan messzehatóak. Ám az öreg kontinens leszámolhat azzal az illúzióval, hogy vállalati botrányok csak az Egyesült Államokban lehetségesek. Intő jelek eddig is akadtak. Elég csak a francia Vivendi vagy a svéd ABB körüli tisztázatlanságokra, vagy akár a német EM.TV kínos történetére gondolni. Sőt, Hollandiában is lett volna miből levonni a tanulságokat. Elvégre a KPNQwest távközlési vállalat szabálytalan számviteli gyakorlata vagy a World Online internetszolgáltató elnökének törvénytelen részvényügyletei nyomán máig vizsgálódnak a hatóságok. Most kiderült: ezek a botrányok mégsem voltak elszigetelt esetek.
