STILTON
Anglia legjobb sajtjának tartják ezt a tehéntejből készült, henger alakú, fehéres színű, általában kékpenészt tartalmazó sajtot. Egyedül neki sikerült honfitársai közül meghódítania a világot és ezzel picit el is bizonytalanítot-ta a nemzetközi ínyenceket, akik amíg meg nem ízlelik,általában szívesen vallják, hogy a szigetország konyhája és ízvilága teljes egészében csapnivaló. De a sajt karakteres íze és tetszetős külleme még a gourmet-k sznobjait is meggyőzi. Azért a hazafias örömbe egy csipetnyi üröm is vegyül, hiszen a stilton gyökerei valójában francia eredetűek. Az angol sajtkészítés alapjait ugyanis a normandiai fennhatósággal együtt ideérkező cisztercita rend vetette meg a XI. században. Így kerültek át az “óhazából” a penicillium roqueforti spórái is, melyek a blue stilton kékes erezetéért és krémes konzisztenciájáért felelősek, és amelyek híján a sajt másik változata, az enyhébb ízű white stilton omlósabb, morzsolhatóbb állagúvá válik. Nevét a Londont és Yorkot összekötő út menti hasonnevű kisvárosról kapta, bár nemcsak itt, hanem ezenkívül még három másik megyében is készítik. És ha már az előállításnál tartunk, akkor arról, hogy ez mennyire körülményes, igen árulkodó annak a sajtkészítőnek a vallomása, aki szerint a stiltonnal több gond van, mint egy csecsemővel, leszámítva, hogy a sajt legalább nem csap zajt. Ami igaz, az igaz, de e sok törődést igénylő sajtfejedelem nem is párosítható akármivel, csakis egy-egy pohárka testes portói borral.
SUSHI
Ahogy Angliában járva lépten-nyomon pubokba botlunk, úgy Japánban sushi bárokkal találkozunk majdnem minden utcasarkon. Betérve egy ilyen nyugodt, már-már familiáris üzletbe, mindig láthatunk néhány ücsörgő, falatozgató törzsvendéget, amint kedvenc fogásainak lassú, élvezetes elfogyasztása közben ráérősen diskurál partnerével. Hiszen a sushit nem lehet kapkodva enni. Minden egyes szelet elfogyasztása után frissítő, vékony gyömbérszelet és egy kevéske tormás paszta következik, mintegy az ízek megtisztításaként, hogy aztán az újabb falat ismét ugyanolyan intenzív módon hasson. Ez az oda-vissza játék, az ízlelőbimbók ingerlésének és pihentetésének ritmikus váltogatása – igen, szerintem a gasztronómia csupa-csupa szublimált erotika – a sushi mindegyik fajtájában közös. Ám ezen túl számtalan variációja létezik. Az egyik legelterjedtebb a maki, amikor a különféle tengeri herkentyűkkel, gyümölcsökkel, vagy akár tojással töltött rizstekercset leheletvékony, pirított tengeri moszatköpenybe, noriba csavarják, majd 6-8 kisebb szeletbe vágják. De népszerű még a nigiri is, amelynek mindegyik darabját külön, kézzel állítják össze; valamint az oshi, amelynél a rizst formákba teszik, aztán marinált hallal borítják be és falatnyi, négyszögletű darabokra osztva szervírozzák.
SZÓJASZÓSZ
A világ egyik legrégebb óta használt ízesítője az ázsiai konyha leleménye. Japánban és Kínában a VI. században, a buddhizmus elterjedésével jelentkezett az igény olyan új ízesítőkre, melyek nem tartalmaznak húst, ám mégis intenzív hatásuk van. Feltehetőleg Kínában zen buddhista papok készítették először ezt a borostyánsárga, szójabab és búza, vagy árpa keverékéből álló, élesztővel, vízzel és sóval összedolgozott, majd több hónapon keresztül erjesztett szószt. Két alapváltozata létezik: a világos színű sósabb, s elsősorban ízesítésre használatos, míg a sötétebb variáció ennél jóval sűrűbb és csípősebb, s aromája miatt leginkább főzni szoktak vele.
