Köszönjük, Magyarország! – mondta tapsviharban Medgyessy Péter miniszterelnök az önkormányzati választások éjszakáján az MSZP Köztársaság téri székházában.#<# Ezután váratlan gesztussal kilátogatott Újpestre a MEO Galériába, a szabad demokraták helyi fellegvárába, hogy kezet rázhasson Demszky Gáborral, Budapest újjáválasztott főpolgármesterével.
A kampányban kiderült, hogy Medgyessynek a szocialista pártegységnél fontosabb a kormány egysége. Szimbolikusan és valóságosan is nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a piros-kék koalíció egységesen és sikeresen tudja-e teljesíteni a ciklusra kapott fő feladatát: az ország bejuttatását az Európai Unióba. Noha a jobboldal a függetlenként indított Schmitt Pál személyében megtalálta az adott helyzetben előkotorható legszimpatikusabb jelöltet, Demszky ügyesen és hatásosan lovagolta meg a Medgyessy-kormány népszerűségét. Nem véletlenül hangsúlyozta Medgyessy és Demszky egyaránt a szociálliberális kormány által Budapestnek biztosítandó “hátszél” jelentőségét. Most látszik csak, mekkora hibát követett el az Orbán-kormány a már-már mitikussá váló budapesti 4-es metró megépítésének elhalasztásával. Nemcsak az áprilisi választások mentek erre rá, hanem még a XI. kerület is. Bár a zuglói szoros versenyből még bárki győztesen kikerülhet, úgy tűnik, a Fidesz-MPP nem tudott nyerni azokon a területeken, ahol a 4-es metró halad majd. A várhatóan főpolgármester-helyettessé előlépő Gy. Németh Erzsébet csak azon szomorkodhat, hogy önfeláldozó vissza nem lépésével sem sikerült biztosítania a szocialistáknak az abszolút többséget a budapesti közgyűlésben. Ennek fényében vált fontossá a kormányfő számára a koalíciós szálak szorosra szövése – immár nemcsak országos szinten, hanem fővárosi és megyei önkormányzati szinteken is.
MEGYEI ÁTRENDEZŐDÉS. A legnagyobb átrendeződés azonban nem a már korábban is szocialista fellegvárnak számító Budapesten következett be, hanem mindenekelőtt a megyei közgyűlések összetételében. Az 1998-as önkormányzati választásokon megszerzett 16 “fideszes megyéből” mára csak 4 maradt: mostantól Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas és Zala számít polgári fellegvárnak. De a Fidesz szempontjából a politikai tendencia nemcsak 1998-hoz képest, hanem a 2002. tavaszi választások eredményeihez mérten is romlott: az akkor teljes mértékben fideszes területnek számító Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megye is “elesett”, nem beszélve a korábban is vegyes, ám azért jobboldalinak számító megyékről (Pest, Csongrád, Somogy). Úgy tűnik, az Európai Unióhoz egy pirospozsgás Magyarország csatlakozik majd, amelyben paradox módon épp az “osztrák vircsaftból” részesedő nyugati régió jelenti a narancsszínű kivételt.
A megyeszékhelyekért vívott versenyben nagyot alakított az MSZP-színekben induló Botka-család. Az anya, Botka Lajosné Szolnokot, politikussá érlelt fia, Botka László pedig Szegedet hódította el a jobboldaltól, amely egyúttal elvesztette Miskolcot és Szombathelyt, ám sikerült megtartania Kaposvárt, Zalaegerszeget, Kecskemétet és Debrecent.
BLOKKOK. A magyar politika blokkosodása tovább folytatódott. A domináns baloldali és jobboldali pártok között, illetve azok árnyékában szövetségesként meghúzódó SZDSZ és MDF megtanult örülni néhány polgármesteri vagy megyei közgyűlési helynek. Miközben az SZDSZ (ma még) örömmel húzódik a baloldali Nagy Testvér védernyője alá, az ellenzéki oldalra kerülő MDF (ma már) igyekszik kimenekülni az “egy tábor, egy zászló” jelszavát hangoztató, leendő jobboldali uniópárt vonzásából. Könnyebb együttműködni a kormánykoalícióban, mint a süllyedő hajón. A jobboldali pártoknak szembe kell nézniük azzal, hogy a polgári körök és öntevékeny csoportok nem feltétlenül erősítik táborukat, inkább többnyire zavart okoznak a térfelükön. Nem az egységet, hanem a megosztottságokat mélyítik el.
Persze egy demokráciában sem a vereség, sem a győzelem nem lehet abszolút, és ez így van jól. A baloldali győzelem csak kétharmad-Magyarországot érint. A választók egyharmadát kitevő kistelepülések lakói most is épp olyan rendületlenül saját független jelöltjeikre szavaztak, ahogy azt tőlük immár tizenkét éve megszokhattuk. Az aprófalvak választói most sem kerültek a pártpolitika látóterébe. Pedig várhatóan belőlük – a vidéki gazdákból és a mezőgazdasági kényszervállalkozókból – kerülnek majd ki az uniós csatlakozás vesztesei. Egy felelős politikai vezetésnek még az írországi nagy jelentőségű, sikeres referendum eufóriájában sem szabad megfeledkeznie a “politikailag névtelenek” e százezres nagyságrendű csoportjairól, ha nem akarja, hogy azok populista erők támogatóivá váljanak.
