Egyensúlyi gondok a magyar gazdaságban – Fordulat kell!

Miközben 2000 első felében a negyedéves GDP-növekedés még 5 százalék körül alakult, addig 2002 első felében ez az érték 3 százalékra mérséklődött. A növekedés lassulása természetes folyamat, mivel a hazai gazdaságra pénzügyi és reálértelemben egyaránt nagyfokú nyitottság jellemző, amelyre két csatornán keresztül is erőteljesen hat a külső konjunktúra lanyhulása. A pangás egyfelől csökkenti az export növekedésének ütemét: 2000-ben a kivitel még közel 22 százalékkal bővült, 2002-ben azonban már csak várhatóan 5 százalékkal nő majd. Másfelől pedig csökken a globális dekonjunktúra által negatívan érintett multinacionális cégek beruházási aktivitása.

KEDVEZŐTLEN VÁLTÁS. A növekedési ütem lassulása mellett a GDP szerkezetében 2002-re hármas kedvezőtlen szerkezeti váltás következett be. Egyrészt változott a külső és belső kereslet hozzájárulása a növekedéshez. Miközben 1999-2000-ben a külső és belső kereslet is dinamikusan növekedett, addig tavaly felemás esztendőben volt részünk. A vállalati beruházások visszaesése miatt a belföldi felhasználás növekedése elapadt, másfelől viszont a külső kereslet GDP-hozzájárulása a pozitív tartományban maradt. Az idén azonban gyökeres fordulat következett be, mert az export és az import növekedési üteme között táguló rés nyomán a külső kereslet is csökkent, a belföldi ellenben gyorsuló ütemben emelkedett.

A növekedés fenntarthatósága szempontjából probléma még, hogy a belföldi kereslet bővülésén belül eltérő a fogyasztás és a beruházások hozzájárulása a GDP-hez: a fogyasztás dinamikusan megugrott, ugyanakkor a beruházások lassuló ütemben növekednek. Ráadásul eltérő a vállalati és a közösségi beruházások dinamikája: miközben az előbbieknél pangás figyelhető meg, az állami invesztíciók 2002-ben – 20 százalékot emelkedve – szárnyalnak.

Az idén a gazdaság külső finanszírozási igénye és a folyó fizetési mérleg hiánya is a kétszeresére növekszik, ami GDP-arányos szintjét tekintve még nem veszélyes, de szerkezetét illetően már káros. E növekedés mögött kizárólag az államháztartás nettó megtakarítói pozíciójának romlása áll. (Valamelyest javít a helyzeten a magánszektor javuló nettó megtakarítói pozíciója, ennek ára azonban az, hogy a vállalati beruházások alaposan visszaestek.) A költségvetés és a külső finanszírozási igények párhuzamos növekedése, valamint a büdzsé keresleti hatásának és a folyó fizetési mérleg hiányának duzzadása az ikerdeficit egyre erőteljesebb megjelenését jelzi.

A múlt évet megelőzően a költségek alapján számított versenyképesség kedvezőbben alakult, mint az ár-versenyképesség. Ez azonban 2001 közepétől módosult, és a nominális, illetve reálbérek rendkívül gyors emelkedése nyomán a költség-versenyképesség meredeken zuhant. A reálbérek és a termelékenység növekedési üteme közötti résben bekövetkezett váltás önmagában is káros, de külön gondot okoz a változás mértéke, illetve időbeli egybeesése a külső kereslet mérséklődésével. Ez természetesen negatívan hat az export, valamint ezen keresztül a gazdasági növekedés mértékére is.

Magyarországon a rugalmas árfolyamra történő áttérés a jövedelempolitika és a fiskális fegyelem számottevő fellazulásával párosult. GDP-arányosan az államháztartás hiánya 2000 és 2002 között 3,5 százalékról 6,5 százalékra, keresleti hatása pedig 0,5 százalékról 3,0 százalékra emelkedik. Eközben a nominális jövedelemkiáramlás erőteljesen gyorsul. Az anticiklikus (azaz a gazdasági visszaesés negatív hatásait mérsékelni hivatott) fiskális politika céljai nem teljesültek: nem sikerült megtörni a növekedési ütem csökkenő trendjét, miközben a külső és belső egyensúlyi problémák felerősödtek. Elkerülhetetlenné vált a monetáris politika szigorítása. A rugalmas árfolyamrendszeren belül a nominális árfolyam alakulása azonnal jelzést küld a gazdasági szereplőknek arról, hogy a piacok mennyire tekintik fenntarthatónak a gazdaságpolitikát. A fenntarthatatlan fiskális és jövedelempolitikai expanzió csak azért nem vezetett eddig a hazai valuta gyengüléséhez, mert közben jelentősen szigorodott a monetáris politika.

SZIGORÍTÁS. Miközben 2001. november óta az Európai Központi Bank (ECB) nem emelte a kamatokat, a magyar jegybank 2001-ben az infláció mérséklődésétől elmaradó ütemben csökkentette az irányadó rátát, tehát valójában szigorítást hajtott végre. A jegybank az idén aztán tovább drágította a forintot, 100 bázisponttal emelve meg az irányadó kamatot. A monetáris kondíciók indexe – amely egyszerre tükrözi a kamatok és az árfolyam változásának hatását – mindezt visszaigazolja: e mutató erőteljesen szigorodó monetáris feltételeket jelez. Mindez rámutat a legfontosabb gazdaságpolitikai problémára: a laza fiskális és jövedelempolitika társulása a szigorú monetáris politikával a lehető legkedvezőtlenebb párosítás, mert egyszerre vezet a hazai valuta további erősödéséhez (a kamatfelár és a portfóliótőke-beáramlás növekedése nyomán), a gazdasági növekedés lassulásához (a magas hitelköltségek miatt), valamint a külső egyensúly romlásához (a belföldi felhasználás és kereslet növekedése miatt). Ez a monetáris-fiskális politikai mix fenntarthatatlan, amit nemzetközi példák is alátámasztanak: elégséges a 2000-2002-es lengyel, a 2000-2001-es cseh, vagy az 1994-1997-es görög helyzetre utalni.

A közeljövőre vonatkozó kilátások romlanak, hiszen felerősödött a nemzetközi konjunktúrával kapcsolatos bizonytalanság. Nem egyértelmű, mikor kap ismét lábra az európai gazdaság. A hazai gazdaságpolitika ráadásul nem számíthat csupán a külföldi konjunktúra egyensúlyt javító pozitív hatásaira. A külső fellendülés beindulása szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a magyar gazdaság ismét a fenntartható növekedés pályájára álljon. Nem elégséges, mert a mérsékelt külső konjunktúra mellett az egyensúly tovább romolhat. A mai egészségtelen szerkezetben a növekedés hosszabb távon nem tartható fenn, a külső konjunktúra ösztönző hatásai a romló versenyképesség mellett csak korlátozottan érvényesülhetnek.

A fentiek indokolttá teszik a gazdaságpolitikai fordulatot, aminek központi eleméül a fiskális és jövedelempolitikai kiigazítást kell állítani. A költségvetési kiigazításnak döntően a kiadásokra kell irányulnia, hiszen a gazdaság versenyképességének fenntartása, valamint az uniós csatlakozás miatti harmonizációs igények nem teszik lehetővé az adóbevételek növelését. A várhatóan csak lassan gyorsuló növekedés pedig az elsődleges bevételek bővítésének szab korlátot. A kiadások esetében három területre lehet koncentrálni. Egyrészt mérsékelni kell az állami beruházások növekedési ütemét, mert ennek 2001-2002-ben megfigyelt mértéke nem fenntartható. Másrészt szigorú keretek közé kell szorítani az elmúlt 1,5 évben elszabadult bérnövekedés mértékét; az áthúzódó hatások miatt így is jelentős lesz a jövedelemkiáramlás ezen a területen. Végül – a dologi és bérjellegű kiadások csökkentése érdekében – elkerülhetetlen az intézményi szerkezet racionalizálása.

KORREKCIÓS IGÉNY. A jövedelempolitikai és fiskális politikai váltás alapozhatja meg a monetáris szigor fokozatos enyhítését, a kamatszintnek az infláció mérséklődésével összhangban lévő csökkentését. A gazdaságpolitikai korrekció aligha kerülhető el, a halogatásból eredő hosszú távú költségek jócskán meghaladnák a kiigazító intézkedések “árát”, amint azt láthatjuk Lengyelország vagy korábban Csehország példáján.

Ha Magyarország a meghirdetett ütemben akar csatlakozni az euróövezethez, akkor 2005-re a maastrichti kritériumrendszernek megfelelő 3 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt kell produkálnia. De az euróövezeti csatlakozás kényszere nélkül is – sőt ebben az esetben még inkább – szükséges a korrekció, annak érdekében, hogy mérséklődjön a gazdaság sérülékenysége, kitettsége a külső pénzügyi sokkoknak.

KÖRKÉRDÉS AZ EGYENSÚLYRÓL

Négy szakembernek ugyanazokat a kérdéseket tettük fel a magyar gazdaság egyensúlyi helyzetével kapcsolatban. Megkeresésünkre Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő Rt. befektetési vezetője, Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír Rt. vezető elemzője, Bartha Attila, a Kopint-Datorg Rt. tudományos főmunkatársa, valamint Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára fejtette ki véleményét.

IKERDEFICIT JELLEMZI-E A MAGYAR GAZDASÁGOT?

Duronelly Péter: “Az államháztartási és a fizetési mérleg romlása csakugyan összefügg egymással. De ikerdeficit igazából akkor lenne, ha kilátás sem volna arra, hogy az egyensúly helyrebillenjen. Itt még szerencsére nem tartunk. Befektetői körökben jó a híre magyar gazdaságpolitikának, a Pénzügyminisztérium és a jegybank kedvező benyomást kelt például azzal, hogy nem teregetik ki – a tájékozottabbak előtt persze ismert – ellentéteiket. A jövőben az óvatos költségvetés mellett igen fontos az üzleti beruházások, a tőkebeáramlás ösztönzése.

A beruházási importot ugyanis nagyrészt a külföldi befektetők finanszírozzák, miközben sajnos a tőkeáramlás terén továbbra is pangás várható a világgazdaságban.”

Török Zoltán: “A befektetők előre tekintenek, a hangsúlyt már nem az idei – kétségkívül romló – egyensúlyi mutatókra, hanem a jövő éviekre helyezik. Drámainak akkor látnák a helyzetet, ha az államháztartás és a fizetési mérleg hiánya együtt meghaladná a GDP 10 százalékát. Ez azonban nem fenyeget.”

Bartha Attila: “Semmiképpen nem beszélhetünk ikerdeficitről. A folyó fizetési mérleg hiánya ugyan számottevően nő az idén, de a vámstatisztika szerinti áruforgalom egyenlege a január-júliusi időszak egészében 450 millió euróval javult.

Az idegenforgalom bevételei megcsappantak, ami inkább az árfolyam-hatással és a potenciális versenyországok (például Bulgária, Románia) idegenforgalmi kínálatának javulásával magyarázható, és aligha tudható be a fiskális túlköltekezésnek. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az államháztartás hiánya riasztó mértékben emelkedik az idén, és a jövő évtől várható fiskális konszolidáció is csak fokozatos lehet.”

Kovács Álmos: “Ha nő a lakossági megtakarítás vagy csökkennek a vállalati beruházások, akkor az államháztartás romló egyenlege ellenére sem nő a folyó fizetési mérleg hiánya.

Ez történt 1991-92-ben is. Jelenleg a folyómérleg deficitje kisebb mértékben duzzad, mint a költségvetési hiány, mivel az üzleti szférában a beruházási tevékenység gyenge. Ha viszont ez utóbbi megélénkül, s így a gazdaság ismét egészséges pályára kerül, akkor a növekvő közköltekezés elkerülhetetlenül ikerdeficithez vezetne.”

FENNTARTHATÓ-E AZ ERŐS FORINT A GYENGE EGYENSÚLYI MUTATÓK MELLETT?

Duronelly Péter: “Ez kamatszint kérdése. Rövid távon elképzelhető egy nagyobb árfolyam-ingadozás (amit el kell kerülni), alapvetően azonban a kamatpolitika elégséges az erős forint tartásához. A kormánynak viszont azt kell üzennie gazdaságpolitikájával, hogy gondot fordít az egyensúly javítására.”

Török Zoltán: “A forint stabilan erős marad, mivel a forró pénzt továbbra is vonzza a különbség a magyar és az európai kamatok között. A monetáris politikában nem várható lazítás, sőt, a hazai pénzt erősíti az unióba lépés kilátása is, ami közép-befektetői kategóriára javíthatja az ország minősítését, és így tovább erősödhet az érdeklődés a magyar állampapírok iránt.”

Bartha Attila: “A tavalyi forinterősödést a piac ítélete egyelőre messzemenően visszaigazolja: 2002-ben már a forint stabilnak mondható, miközben a cseh korona mintegy 5 százalékkal erősödött, a lengyel zloty pedig közel 15 százalékkal gyengült. A külső egyensúlyi mutatók – megítélésem szerint csak átmeneti – romlása a politikai ciklushoz kapcsolódik, s nem aggasztó mértékű. Az árfolyam jelenlegi szintje reális, rövid távon fenntartható, középtávon pedig a forint további erősödése valószínű – sőt, ha a fejlett országokhoz való felzárkózás folytatódik, kívánatos is.”

Kovács Álmos: “Az igazi kérdés az, tud-e alkalmazkodni a gazdaság a már kialakult árfolyamszinthez. A versenyképesség, fajlagos bérköltség alapon mérve, 1995 és 2000 között több mint 50 százalékkal javult, ezért a már lezajlott egyszeri árfolyam-erősödés kezelhető, bár néhány, nagy bérköltség-hányaddal működő ágazatnál komoly versenyképesség-veszteségekkel jár. Az alkalmazkodás azt jelenti, hogy a bruttó bérek csak a termelékenység emelkedésével és a bevételek várható alakulásával összhangban emelkedhetnek. Ezt segíti a jövő évi, önmagában is jelentős reálbér-emelkedést lehetővé tévő adóteher-mérséklés.”

MÁR AUGUSZTUSBAN TELJESÜLT A MAGYAR NEMZETI BANK ÁLTAL A JÖVŐ ÉV VÉGÉRE KITŰZÖTT 4,5 SZÁZALÉKOS INFLÁCIÓS CÉL. DE TELJESÜL-E 2003 DECEMBERÉBEN IS?

Duronelly Péter: “Nem hinném, hogy 2003 végéig sikerül 5 százalék alatt tartani az inflációt. A világpiaci olajárak emelkedhetnek, az élelmiszerárakban az utóbbi hónapokban tapasztalt csökkenés után korrekció várható. A növekvő jövedelemkiáramlás hatására a piaci szolgáltatások árindexe az augusztusi 5,9 százalékról jövőre akár a 8 százalékra is emelkedhet.”

Török Zoltán: “A 4,5 százalék inkább alsó határ, a következő 18 hónapban 4,5-5,0 százalékos inflációt várok.

A pénzromlás további mérséklődését nehezíti, hogy az élelmiszerár-csökkenés a visszájára fordulhat, az idén elhalasztott központi áremelések jövőre visszaüthetnek, a reálkereset-növekedés pedig továbbra is erőteljesen bővítheti a keresletet.”

Bartha Attila: “A jövő év decemberére 4,8 százalékos inflációt várok. Amennyiben azonban az importált infláció a feltételezettnél lényegesen kedvezőbben alakul, a monetáris és a fiskális hatóságok közötti együttműködés zökkenőmentes lesz, továbbá a kormányzatnak sikerül a bérinflációt mérséklő ár- és bérmegállapodást kötnie a munkavállalókkal és a munkaadókkal, akkor a 2,5-4,5 százalékos célsáv felső határa is elérhető.”

Kovács Álmos: “A cél teljesülhet, ha a bérek a makrogazdasági programnak megfelelően alakulnak, és az államháztartási hiány mértéke 4,5 százalékra csökken. A bérkifizetések terén a költségoldali, illetve keresleti nyomás akkor kerülhető el, ha a versenyszférában a bruttó keresetek emelkedése megfelel az Országos Érdekegyeztető Tanácsban ajánlott 3 százalékos mértéknek, s a költségvetési szférában sem gyorsul fel lényegesen a bruttó keresetnövekedés, amely az áthúzódások miatt eleve mintegy 17 százalékra tehető.”