Becslések szerint a görög lakosság 70 százaléka vett részt abban az egynapos vásárlói bojkottban, amelyet az euró bevezetése óta bekövetkezett – és a közvélemény által az új pénz megjelenésével összekapcsolt – áremelkedések elleni tiltakozásul szerveztek. A “görögtűz” fellángolását indokolhatja, hogy az év eleje óta az árucikkek és szolgáltatások megmagyarázhatatlanul széles körének szökött fel meredeken az ára. Az éttermek és a fodrászok például 20-50 százalékkal kérnek többet ma a vendégektől, mint korábban.
SZÓRVÁNYOSAN. Nem elszigetelt jelenségről van szó. Az Európai Unió legnagyobb fogyasztóvédelmi szervezete, a brüsszeli központú BEUC jelentése arról tanúskodik, hogy a 12 tagú eurózóna szinte minden országában szórványos áremelkedések kísérték az euró bevezetését. Franciaországban a szupermarketek zöme árat emelt, Spanyolországban a lottózás, Írországban az orvosi vizit, Olaszországban és Hollandiában a parkolójegyek drágultak, hogy csak néhány jellemző példát említsünk. Az olasz kormány a megugró infláció fékentartására még szeptemberben hatósági árellenőrzést készül bevezetni a vendéglátóiparban és a nagyáruházakban.
Az “árrobbanásért” Bax Willemeen, a BEUC szakértője szerint javarészt azok a kiskereskedők és szolgáltatók tehetők felelőssé, akik a készpénzcserét gátlástalanul arra használták ki, hogy felemeljék az árakat. Görögországban például egy csésze kávé decemberben még körülbelül 2 eurónak megfelelő összegbe került, márciusban viszont már 3 euró volt az ára. Willemeen a Figyelőnek nyilatkozva ezenkívül a lassuló gazdasági növekedés és a megingott fogyasztói bizalom számlájára írta az inflációs hatást, aminek “tetten érésben” véleménye szerint az átállás pszichológiai szempontból nehéz folyamata is szerepet játszik. A vásárlók zöménél a bevezetés óta eltelt idő még nem volt elég az új árak megjegyzésére, ezért gyakran ott is drágulást érzékelnek, ahol az egyébként nem következett be.
Erre a véleményre hajlott nemrég Gerrit Zalm holland pénzügyminiszter is, aki szerint a közvélemény “drágulásérzete” nem felel meg a valóságnak. A miniszter arra emlékeztette honfitársait, hogy a parkolójegyek ára az elmúlt húsz év során folyamatosan emelkedett, mégsem jutott eszébe senkinek, hogy a guldent hibáztassa érte. Az unió hivatalos statisztikái ugyan megerősítik, hogy a közös pénz megjelenése hatással volt az inflációra, de annak mértékét elenyészőnek tartják. Az Eurostat szerint az euró mindössze 0,2 százalékpontot tett hozzá az inflációhoz, amely az euróövezet egészét tekintve a 2 százalékos érték körül stabilizálódott.
Jean Rodriguez, a frankfurti székhelyű Európai Központi Bank (ECB) szakértője azzal magyarázza a közfelfogás és a hivatalos árindex között megmutatkozó különbséget, hogy általában a hétköznapi fogyasztási cikkek és szolgáltatások drágultak, míg egyebek – így a szoftverek vagy az autók – sok helyen olcsóbbak lettek. “Ha a kávé ára megváltozik, az hamar szemet szúr annak, aki rendszeresen fogyasztja” – mutat rá Rodriguez.
Az eurózónán belüli árstabilitásért felelős ECB már-már mantraként ismételgeti, hogy nincs ok az aggodalomra, és az euró bevezetése érdemben nem duzzasztotta az inflációt. A banknál hangsúlyozzák, hogy mindezt nem ők állítják, hanem az adatok mutatják, amelyek mellesleg nem Frankfurttól, hanem a tagországoktól származnak. Az egyik valószínű magyarázatot az ECB minden áron nyugalmat sugalló retorikájára maga Tommaso Padoa-Schioppa, az igazgatótanács tagja adta meg, amikor egy olasz lapnak írt cikkében figyelmeztetett: “Ha túl sokat beszélünk az inflációról, a végén még kicsúszik az ellenőrzés alól.”
REMÉNYKEDNEK. Még a kritikus fogyasztóvédők közül is sokan bizakodnak, hogy a drágulás csupán rövid távú jelenség lesz, és hosszabb távon kidomborodnak az egységes valutában rejlő előnyök, amelyek éppen az ellenkező irányba hatnak. Az EU fogyasztóvédelmi csúcsszervezeténél úgy vélik, a történtekből érdemes az eurózóna jövendőbeli tagjai számára is hasznosítható tanulságokat leszűrni. Bax Willemeen szerint az egyik megszívlelendő lecke, hogy a hozzászoktatás végett a szűk másfél-két hónapnál hosszabb ideig kellett volna tartania annak az időszaknak, amikor egyszerre két fizetőeszköz – a régi nemzeti valuták és az euró – volt forgalomban. A BEUC mindenesetre kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál, hogy a reménybeli eurózóna-tagok számára szervezzenek szemináriumot az átállás tanulságairól. Így talán meg lehet majd előzni, hogy az új tagállamokban is a mostanihoz hasonló jelenségek kísérjék az euró bevezetését.
