Tovább tart az az időszak, amikor a választások elvesztésére “a szélsőjobb felé nyitással” és a “vezérelv” felújításával reagáló politikai erők akciózása köti le a magyar közvélemény figyelmét. Ez egyben azt is jelenti: tovább tart az a periódus, amikor a közvélemény nem képes figyelni többé a bennünket körülvevő világ valóban fontos eseményeire.
A független magyar bíróság a Budapestet megbénító törvénytelen szélsőjobboldali tüntetés egyik főszervezőjét néhány szabálytalan parkolás taksájával felérő pénzbírsággal sújtotta. Azután a már-már tragikomikus vita odáig fajult, hogy az előbb hallgató, majd utóbb dodonai nyilatkozatot kibocsátó köztársasági elnök pártok feletti státusának hitelességét is veszélybe sodorta. (A Financial Times egyetlen sorban intézi el az ügy lényegét: “Nem lenne itt az ideje, hogy a magyar ellenzéki pártok szembenézzenek a valósággal?”)
Közben a nagyvilágban ugyanezekben a napokban éleződött ki egy olyan küzdelem, amelyben a nemzetközi politika legnagyobb erői csaptak össze. A vitában ott is (persze egészen más színvonalon) megmérettetik egy bíróság. És ott is vitatják hatalom és erkölcs, hatalom és jog kapcsolatát, de ott legitim politikai erők mérkőzését nem züllesztik szánalmas utcai üvöltözéssé.
HIÁBAVALÓ REMÉNYEK. A bíróság, amelyről szó van, a Hágában létrehozott Nemzetközi Büntetőbíróság (angol nevének rövidítésével: ICC). Felállítását már 67 ország fogadta el és ratifikálta, köztük az Európai Unió valamennyi tagállama. Az Economist az előzményekről: “Amerika szövetségesei azt remélték, hogy Washington felismeri az ICC szerepét a jog uralmának általános megerősítésében, és legalább eltűri a bíróságot. A héten ez a stratégia szilánkokra tört.”
Az Egyesült Államok ugyanis nem hajlandó elfogadni, hogy e bíróság elé állítsák a nemzetközi békefenntartó missziók amerikai katonáit és tisztviselőit is, amennyiben azok háborús vagy emberiség elleni bűnöket követnek el. Azzal fenyegetőzött, hogy megvétózza a boszniai békefenntartó erők július 3-án lejárt mandátumának meghosszabbítását, ha állampolgárait nem vonják ki az ICC hatásköréből. A boszniai missziót csak kétszeri meghosszabbítással lehetett (pillanatnyilag július 15-ig) ideiglenesen megmenteni. Ha Európa és az Egyesült Államok nem tud megegyezésre jutni ebben a vitában, akkor július végén nemcsak a boszniai, hanem a dél-libanoni ENSZ-misszió is összeomlik. Végső soron a világ különböző részein (Ciprustól Kuvaitig) több mint 18 békefenntartó küldetés fenntartása válik lehetetlenné.
KONZERVATÍV ELŐRETÖRÉS. Az amerikai magatartás első magyarázatát az a tény adja, hogy a terrorizmus elleni harc logikája megerősítette az amerikai értelemben “szélsőjobboldalinak” (valójában kemény konzervatívnak) tekinthető erők befolyását. Condoleezza Rice asszony, az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a Foreign Affairs című befolyásos folyóiratban így érvelt: “A hadsereg halálos eszköz, s annak is kell maradnia. A hadsereg nem civil rendőri erő, nem politikai döntőbíró, és semmiképpen sem arra való, hogy segítse egy civil társadalom újjáépítését.” Ennek a magatartásnak van racionális magva. Az amerikaiak azzal érvelnek, hogy a 67 ratifikáló között nem szerepel az Egyesült Államok mint egyetlen szuperhatalom. Nem szerepel Oroszország, amely újra “globális játékossá” válhat, továbbá Kína meg India, amelyek idővel ilyenné válhatnak. Nem szerepel Izrael sem, amelynek 1948 óta nem volt egyetlen igazán békés pillanata. Számukra az erő használata vagy a mindennapi élet része, vagy egy szüntelenül jelen lévő lehetőség. Ezért nem akarják, hogy katonai döntéseiket egy nemzetközi (értelemszerűen “külföldiekből” álló) bíróság utólag minősítse.
A másik hasonlóképpen eldöntetlen vitakérdés alapja az, hogy az ilyen nemzetközi bíróságok eddig csak katonai megoldás után működhettek. Nürnberghez a második világháborús náci vereségre volt szükség, s Milosevicset is csak egy katonai vereség után tudták bíróság elé állítani. Ez az ICC nagy dilemmája. A nemzeti érdekek fölénye egy univerzális erkölcs felett. De ott legalább hiteles érdekek hiteles érvekkel vitatkoznak erről.
