Soros György szerint Nagy-Britannia tőkevonzó képességét kockáztatja, ha nem csatlakozik az eurózónához. A britek azonban egyelőre vonakodnak, több művész részvételével euróellenes kampány folyik. Mikor lesz népszavazás az ügyben?
– Ez Gordon Brown pénzügyminisztertől és Tony Blair kormányfőtől függ. Az mindenesetre nem kérdés, hogy a csatlakozás ügyéről referendumon kell döntést hozni. Azt azért hozzátenném, hogy – noha az Egyesült Királyság nem tagja az eurózónának – a londoni City a lényeget, azaz a pénzáramlást tekintve már most a valutaövezet részének tekinthető. Az övezet pénzügyi tranzakcióinak 30 százalékát ugyanis nálunk intézik, az alkalmazottak 45 százaléka tengerentúli vagy kontinentális intézmények számára dolgozik. A City tehát megkerülhetetlen.
– Jelenleg az euró viszonylag erős a dollárhoz képest. Ez jó vagy rossz hír Nagy-Britannia számára?
– Néhány, az öreg kontinensre exportáló cég számára ez egyértelműen kedvező, az importőrök persze máshogy vélekednek ugyanerről. A szabadságra menő brit polgároknak pedig az a fontos, hogy a pénzük minél többet érjen a többi valutához képest. Nincs tehát egyértelmű válaszom. Attól függ, honnan nézzük.
– Az viszont már nem nézőpont kérdése, hogy a tőkepiacokat jelenleg mély bizalmi válság sújtja. Hol kell keresni a kitörési pontot?
– Tény, hogy számos óriáscég, főleg a távközlési szektor szereplői, komoly problémákkal küszködnek. A WorldCom szerintem hamarosan túljut a jelenlegi mélyponton, mert – a kivizsgálandó mérleghamisítástól eltekintve – jók a cég gazdasági alapjai. Ami az európai szolgáltatókat illeti: kétségtelen, hogy azok a várakozások, amelyek töretlen és dinamikus növekedést vetítettek előre, semmivé foszlottak. Azt gondolom azonban, hogy a mobiltelefónia továbbra is fontos kommunikációs eszköz lesz, és a harmadik generációs, internetezésre is alkalmas verzió a jelenlegi gondok ellenére végül kihúzza az ágazatot az adósságcsapdából.
– Budapestről nézve feltűnő a brit külpolitika elkötelezettsége az Európai Unió bővítése iránt. Az integráció “mélyítésétől”, azaz a föderatív gondolatoktól azonban mintha ódzkodnának. Miért?
– Nagy-Britannia számára valóban nagyon fontos az unió keleti kiterjesztése, amitől a kereskedelem és a befektetési lehetőségek bővülését várjuk. Tény viszont az is, hogy a föderáció nem cseng jól a britek fülében. Nehezen viselik el, hogy sorsukat valahonnan Nagy-Britannián kívülről irányítsák. Még akkor is így van ez, ha kétségtelen: a régiók közötti fejlettségbeli kiegyenlítésben fontos szerepe van a brüsszeli apparátusnak. Ezt azért a többség elismeri, magát az uniós tagságot tehát semmi sem veszélyezteti.
– A magyar csatlakozás útját egyengethetné, ha sikerülne nálunk is meghonosítani a szigetországban jól bevált private-public partnershipet (PPP), azaz a partnerséget állam és magánszféra között. Mi a recept?
– Ahogy mondta, itt partnerségről van szó. Minden projekthez meg kell határozni a legjobb értéket (best value). Ez nem feltétlenül a legalacsonyabb ár, hiszen a jövőbeli szolgáltatás működőképességét, hatékonyságát is bele kell kalkulálnunk. Kórházak, börtönök, utak, vasutak építését lehet ilyenformán menedzselni. Minél több magánforrást sikerül bevonnunk, annál jobb. A cégek számára olyan terveket kell lerakni, amelyek garantálják a nyereségességet. A PPP-programok hosszú távúak, sokszor 25-30 évig tartanak. Eddig 510 ilyen kezdeményezés “futott” az Egyesült Királyságban, mintegy 30 milliárd font értékben. A lelkesedés nem hagyott alább: további 500 van előkészületben.
– A londoni City finanszíroz-e ilyen projekteket?
– Önmagában nem, mivel a City kiterjedése befolyásával ellentétben igen kicsi: csak egy négyzetmérföld. London egésze annál inkább részt vehetne ilyen programokban. Más kérdés, hogy a brit kormány és a londoni polgármester közötti viták az infrastrukturális fejlesztésekről ezt átmenetileg akadályozzák.
