Gazdaság

Párizsi gyors, prágai expressz

Az európai politikai pályaudvaron a párizsi gyors befutott a jobboldali sínpárra, de úgy, hogy lemaradt róla a szélsőjobboldali Le Pen pártja. A prágai expressz a baloldali vágányra érkezett, s fontos tapasztalatot hozott: az európaiság része, hogy a jobb- és balközép egymásra nyitott, de zárt a szélsőségek felé.

Néhány évvel ezelőtt a magyar jobboldal a lengyel jobbszárny (azóta távolba tűnt) választási győzelmét a “varsói gyors” befutásával ünnepelte. Azóta él nálunk ez a vonathasonlat.

Engedelmeskedem hát e szokásnak. Ezen a hét végén két vonat is befutott a nagy európai politikai pályaudvarokra. Itt van mindjárt a párizsi gyors, amelynek áramvonalas mozdonyát a parlamentáris jobboldal, a jobbközép vezeti. A gaulleista köztársasági elnök, Chirac mögé szervezett pártszövetség abszolút többséghez jutott, a nemzetgyűlés 577 mandátumából 375 kerül a kezébe. A szocialistákat a megelőző, elnökválasztási vereség megrendítette. Így most kénytelenek megelégedni mintegy 85 mandátummal.

SZÉLSŐSÉGEK NÉLKÜL. A párizsi gyors tehát jobbközép sínpárra futott. A mai helyzetnek két fontos jellemvonása van. Egyrészt, az elnöki és a kormányfői pozíció is a jobbközép kezébe került, így véget ért a jobb- és balközép kényszerű “együttkormányzásának” (cohabitation) hosszú korszaka. A másik: erről a vonatról eltűntek a szélsőséges jobboldal, Le Pen emberei, akik egyetlen mandátumot sem szereztek. Ezzel elmúlt az a sokkhatás, amely az elnökválasztás első menete után végigsöpört Európán. (Le Pen mindenesetre annyira még megőrizte józanságát, hogy nem ordítozik csalásról, hanem csöndben maradt.)

Számunkra a párizsi gyors befutásának a két ország össze sem hasonlítható helyzete ellenére is van némi finom áthallása: hogyan viselkedik egy civilizált középjobb, ha választania kell a balra nyitás és a jobboldali szélsőség elfogadása között.

A prágai expressz érkezése persze már a párhuzamok, azonosságok és ellentétek valóságos kincsestárával ajándékoz meg bennünket. Ami az azonosságot illeti, az annyiban döntő, hogy Csehországban is a szociáldemokraták (CSSD) győztek, noha 70 mandátumuk néggyel kevesebb, mint amennyit 1998-ban szereztek. A jobbközép polgári párt (ODS) 58 mandátumhoz jutott, öttel kevesebbhez, mint 1998-ban. A Szabadság Unió és a kereszténydemokraták Koalíció nevű szövetsége 31 mandátumot szerzett, ez nyolccal kevesebb, mint amennyijük az előző parlamentben volt. Havel köztársasági elnök már hétfőn fogadta Vladimír Spidlát, a szociáldemokraták új vezetőjét, s megbízta a kormányalakítással. Úgy tűnik, Spidla a jobbközépen álló Koalíció embereivel kezdi meg a tárgyalásokat. Ebben az esetben a 200 tagú parlamentben 101 mandátumra, tehát csak hajszálnyi többségre számíthat.

A prágai expressz a baloldali sínpárra futott be, de az azonosság itt véget ér. Mindenekelőtt: nyitott a jobbközép Koalícióval mint szövetségessel felállítandó kormány lehetősége, ami nálunk elképzelhetetlen.

KIKOSARAZOTT KOMMUNISTÁK. Ez annál is inkább hatalmas különbség, mert a cseh kommunista párthoz áramlottak mindazok a szavazatok, amelyeket a többi párt elveszített. Így az 41 mandátummal Csehország harmadik pártja lett. Ez gyökeresen más pozíció, mint a magyar Munkáspárté. Ennek ellenére a cseh szocialisták soraiban fel sem merült egy “baloldali blokk” létesítése, noha annak matematikailag szilárd többsége lenne a parlamentben. Ráadásul: Csehországban nincs valamennyire is említésre méltó neofasiszta párt. Nacionalista hangok persze voltak a választási kampányban, de ezek az ország helyzeténél fogva a fennálló helyzet megtartására (általában a benesi dekrétumok elvi érvényben tartására) összpontosítottak, és – ha nem is azonos erővel – a két legnagyobb pártnál egyaránt felbukkantak.

Ebből adódik a legfontosabb különbség: Prágában ismeretlen a magyar helyzetet jellemző konfrontáció a jobb- és balközép között. (Eddig például a szociáldemokrata vezetésű kisebbségi kabinet a polgári párttal kötött paktum alapján tudott kormányozni.) A jobb- és balközép viszonyát tekintve a cseh helyzet a magyarnál sokkalta inkább hasonlít a nyugat-európaihoz.

Végül: egy nem elhanyagolható stíluskülönbség. Azt várják, hogy ha megalakul a szociáldemokraták és a Koalíció kormánya, a polgári párt pedig ellenzékbe kerül, akkor hírneves vezére, Klaus volt miniszterelnök (aki eddig a paktum értelmében a parlament elnöke volt) lemond pártja vezetéséről. Mégpedig anélkül, hogy parlamenten kívüli “polgári köröket” szervezne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik