Gazdaság

Napenergia a Holdról – Drága, de megéri

Napelemeket helyezne el a Holdon a University of Houston egyik fizikusa, s az ott összegyűjtött energiát mikrohullámok útján juttatná a Földre.#<# A kutató szerint így az egész emberiség energiaigényeit fedezni lehetne "egészen addig, amíg a Nap süt és a Hold fölöttünk van". Napenergia a Holdról – Drága, de megéri 1A terv azon a tényen alapul, hogy a Holdon a napsugarak ereje jóval nagyobb, mint a Földön. A napból érkező részecskék ráadásul felváltva bombázzák az égitest “keleti” és “nyugati” odalát, így a két féltekén felállított napcellák megállás nélkül működhetnének. A befogott sugarakat a napelemek mikrohullámokká alakítanák, majd azokat nagyteljesítményű adókkal a Földre sugároznák, hogy aztán itt újra elektromos áramot nyerjenek belőlük. A földi antennák hatékony vételét műholdak és a világűrben elhelyezett tükrök segítenék.

A nagyszabású vállalkozás a fizikus becslései szerint akár húsz éven belül megvalósulhat, de több százmilliárd dollárba kerülne. Csak az előkészületek költségét 15 milliárd dollárra teszi, és úgy véli, további 135 milliárdra van szükség ahhoz, hogy a beruházást el lehessen kezdeni. A befektetés azonban megéri, mert a holdenergia gyakorlatilag függetleníti az emberiséget a használt – kőolajból, szénből, gázból és hasadóanyagokból álló – földi energiaforrásoktól.

A költségeket pedig számottevően csökkentheti, hogy a napelemek gyártásához szükséges anyagok jó része, például a szilícium, a Holdon is kibányászható. A napelemeket ezért nem drága űrutaztatással szállítanák a Holdra, hanem űrbázisokon, vagy egy holdállomásokon gyártanák le.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik