Jóllehet, még csak délelőtt tíz óra van, Benny Gaon nem tud másképp beszélni a közel-keleti helyzetről tel-avivi irodájában, mint egy pohár bort kortyolgatva. “Rosszabb, mint ahonnan indultunk. Visszajutottunk 1948-ba” – panaszkodik a Koor Industries óriáscég egykori vezérigazgatója, jelenleg az 1 milliárd dolláros B. Gaon Holdings befektetési társaság első embere. A néhai Jichak Rabin miniszterelnök közeli híveként Gaon azok közé az izraeli vállalatvezetők közé tartozott, akik az üzlet eszközeivel akartak békét teremteni izraeliek és arabok között. Most azonban mélységes csalódás tölti el őt az erőszak eszkalálódása miatt. “Négy évvel ezelőtt ott feszítettem a Világgazdasági Fórumon, beszéltem szaúdi és jordániai üzletembereknek az új közel-keleti piacról. Mára minden elveszett” – mondja kétségbeesetten.
FELLÉLEGZÉS. A legutóbbi, 2000 szeptembere óta tartó palesztin intifáda kezdete előtt még úgy tűnt, Izrael rátalált végre a felvirágzás útjára. Az 1993-as oslói szerződés megadta a kereteket a palesztinokkal kötendő békéhez, s egyben véget vetett Izrael gazdasági elszigeteltségének is, miáltal vállalatai előtt megnyíltak az addig zárt piacok Ázsiában és Európában. Kibontakozásnak indult egy új modell: az állami dominanciájú, alapvetően a hadi és az ipari termelésre berendezkedett gazdaságot átformálták olyan, a középosztály megszilárdulásának kedvező ágazatok, mint az építőipar, az idegenforgalom és az egyre növekvő jelentőségű high-tech szektor.
A kockázatitőke-befektetők hirtelen felfedezték maguknak az izraeli start-up vállalkozásokat. Tel-Aviv a földközi-tengeri térség Szilícium-völgye lett, technológiai mágusok dollármilliókat, sőt olykor milliárdokat kasszíroztak cégeik tőzsdei bevezetéséből. A jegybank még vonzóbbá tette a képet az infláció leszorításával, ami nagyban hozzájárult az évekig tartó gazdasági instabilitás megszüntetéséhez.
Okkal lehetett bízni abban, hogy Izrael meghatározó szereplője lesz egy gyorsan erősödő gazdasági régiónak, amely magasabb életszínvonalat hoz majd nemcsak az izraeliek, de az arabok számára is. Ehelyett a háború és a globális technológiai krach kettős csapása érte Izraelt. Az ország lassan két éve recesszióban van, s kilábalásnak semmi jele. Az ingatlanárak 30-50 százalékkal zuhantak, a jeruzsálemi szállodák kihasználtsága jelenleg – a zsidó húsvét utáni, amúgy hagyományosan forgalmas időszakban – mindössze 7 százalékos, a vendéglők gyakorlatilag üresek. Még súlyosabb helyzetben van a palesztin gazdaság, amelytől a nemzetközi közösség azt remélte, hogy egyre inkább összeolvad majd az izraelivel. Ehhez képest romokban hever, a lakosság fele napi kevesebb mint 2 dollárból tengődik.
Ilyen körülmények között került sor a múlt hónapban Colin Powell amerikai külügyminiszter látogatására. A Bush-kormányzat eddigi legintenzívebb diplomáciai akciójában Powell küldetése az volt, hogy vessen véget a 2000 szeptembere óta 452 izraeli és több mint 1400 palesztin életet követelő erőszaknak. Április 17-én azonban eredménytelenül kellett hazautaznia, miután nem tudta fegyverszüneti megállapodásra rávenni a feleket. Csak annyit mondhatott, hogy az Egyesült Államok továbbra is a tűzszünet biztosítására törekszik, s fontolgatja egy nemzetközi békekonferencia összehívását. Powell egyben a korábban felajánlott 80 millió dolláron túl még további 30 millió dollár amerikai segélyt ígért a palesztin gazdaságot ért károk helyreállítására. Sajnos igen nagy a valószínűsége annak, hogy az erőszak folytatódik, s emiatt az izraeliekben csak tovább nőhet az aggodalom: merre tart gazdaságuk. A hadikiadások a kilencvenes években a GDP 13,5 százalékát tették ki, aztán a ráta 8,5 százalékra csökkent, ám most ismét meredeken emelkedik: az idén a védelmi költségek várhatóan elérik a GDP 9,5 százalékát. Fennáll a veszély, hogy Izrael gazdasága megint egy jótékonysági projektté változik, amelyet az Egyesült Államok segélyei és a világ zsidóságának adományai tartanak fenn. Ez folyt a nyolcvanas években, amikor a fizetőeszköz inkább játékpénznek számított, az infláció három számjegyű volt, a bankrendszer pedig tőkeinfúzióra szorult.
ROMLÓ KILÁTÁSOK. Persze Izrael ma még messze van az ilyen összeomlástól. Igaz, a sékel az elmúlt egy évben 12 százalékot veszített értékéből a dollárhoz képest, de pániknak nincs jele. Mégis napról napra világosabb, hogy az izraeli gazdaság tartóoszlopai vannak veszélyben. A palesztinokkal való konfliktus árt az ország nemzetközi megítélésének, elriasztja a potenciális külföldi befektetőket, ami rontja a GDP 15 százalékát adó high-tech ágazat kilátásait. A háborús kiadások növekedése és a költségvetési bevételek visszaesése azzal járhat, hogy Izrael elveszíti a fiskális és gazdasági fegyelem terén nehezen kiküzdött hírnevét. Szinte bizonyos, hogy emelni kell az adókat, a jegybank pedig attól tart, hogy gyengíteni fogják az infláció fékezésére szóló mandátumát.
Az izraeli üzletemberek egyre riadtabban figyelik a fejleményeket. A high-tech szektorban már van miért félni. A szoftverek és más technológiai termékek exportja az egy évtizednyi szédítő iramú növekedés után tavaly először csökkent, mintegy 10 százalékkal, 10 milliárd dollárra ment vissza. Az ágazat még nem tért magához a high-tech buborék kidurranása után. A csúcsév 2000. volt, amikor a start-up cégek 3,1 milliárd dollár kockázati tőkéhez jutottak. Tobias Fischbein, a Lehman Brothers tel-avivi technológiai elemzője szerint az idei megfelelő összeg maximum 1 milliárd dollár lesz. Tavaly a 3 ezer újonnan alapított vállalkozásból megszűnt 500, s ágazati szakemberek arra számítanak, hogy ebben az évben újabb 100 cég tűnik el.
A Fischbein által vezetett, az izraeli technológiai részvényeket tartalmazó index 2001 kezdete óta 63,5 százalékot zuhant, szemben a Nasdaq ugyanezen időszakban bekövetkezett 29 százalékos csökkenésével. Egészen a legutóbbi időkig az izraeli vállalatok részvényeinek értékvesztése döntően a Nasdaq általános visszaesésével volt magyarázható, mostanában viszont a piaci elemzők már azt látják, hogy a befektetők kezdik külön kezelni az izraeli társaságokat. A három legnagyobb technológiai cég – a Check Point Software Technologies, az Amdocs és a Comverse Technology – piaci kapitalizációja csupán 2002 eleje óta több mint 30 százalékkal gyengült.
Vállalatvezetők saját elmondásuk szerint sok időt töltenek az izraeli “biztonsági helyzet” megtárgyalásával, ahelyett hogy az üzlettel foglalkoznának. Az ügyfelek és a külföldi igazgatósági tagok egy része nem hajlandó az országba utazni megbeszélésekre. Sok cég jobbnak látja, ha Cipruson vagy New Yorkban tartja igazgatósági üléseit. “Nem könnyű stratégiai partnereket találni – mondja Fischbein a Lehman Brotherstől -, ki akar befektetni egy olyan vállalatba, amelyet nem is látott?” Ilyen körülmények között számos izraeli társaság inkább külföldön terjeszkedik, más országokban bővíti tevékenységét. Ez részben arra szolgál, hogy védve legyenek az esetleges otthoni felfordulástól, ugyanakkor tény az is, hogy a 6,5 millió lakosú Izrael önmagában túl kicsiny piac, ahol a termékek kifejlesztésének költségei nem térülnek meg. Azok a korábbi elképzelések pedig, hogy majd kialakul egy, az arab országokat is magában foglaló regionális piac, jelenleg irreálisnak tűnnek. Sokan óriási veszteségként érzékelik ezt. “A regionális piac hiánya nagyon megnehezíti a vállalatok számára azt, hogy globálisan építkezzenek – mutat rá Csemi Peresz, az oslói folyamatban meghatározó szerepet játszó Simon Peresz külügyminiszter fia, aki ügyvezető igazgatóként a tisztán izraeli tőkéből létrehozott befektetési társaságok legnagyobbikát, a Pitango Venture Capitalt irányítja. “Számolni kell azzal, hogy ha ez a mostani válság elmúlik, a vállalkozók elhagyják az országot. Minél jobban késik a regionális piac kiépítése, annál többet veszítünk.”
ÖRDÖGI KÖR. Mindeközben Ariel Saron kormánya költségvetési gondokkal küzd. Szilvan Salom pénzügyminiszter a Business Weeknek elmondta, hogy március eleje óta egymilliárd dollárt fordítottak közvetlenül háborús kiadásokra, s 2000 szeptembere óta mintegy 5 milliárd dollár idegenforgalmi és egyéb üzleti bevételtől estek el. “A befektetők nem jönnek – szögezi le Salom -, itthon pedig az emberek félnek ugyanúgy eljárni az áruházakba és a vendéglőkbe, miként korábban tették, ez pedig növeli a munkanélküliséget és mélyíti a recessziót. Ebből a körből kellene valahogyan kitörnünk.”
A problémákra adott hivatalos válaszok némelyike kétségbeesésről árulkodik. Egy közelmúltbeli kormányzati kampányban például arra buzdították az embereket, hogy kék-fehér, azaz hazai gyártású árukat vásároljanak. “Ezzel csak visszamegyünk a hatvanas évekbe, amikor még a saját autógyártással is megpróbálkoztunk – mondja Ejtan Sesinszki, a jeruzsálemi Héber Egyetem közgazdásza -, a távlati elképzelések teljesen hiányoznak.”
További bajok vannak a pénzügyi stabilitással. A fegyveres konfliktus és a fiskális nyomás miatt a Standard & Poor’s hitelminősítő intézet nemrég stabilról negatívra módosította Izrael kockázati besorolásának kilátását, ami közeli visszaminősítést vetít előre. Hogy a helyzet még roszszabb legyen, nézeteltérés támadt a kormány és David Klein jegybankelnök között. Az ok a jegybanktörvény tervezett módosítása, ami Klein szerint gyengíteni fogja Izrael elkötelezettségét az infláció leszorítása iránt. “Amikor egyre nő a költségvetési hiány, s közben még azt mondják a piacoknak, hogy az árstabilitás nem számít, akkor ezzel a gazdaságpolitika két fundamentuma vész el” – hangoztatja Klein.
A jegybank elnöke a pénzügyminisztérium által valószínűleg rövidesen előterjesztendő adóemelési tervet is ellenzi. “Olyan világban élünk, ahol az országok adórendszerei versenyeznek egymással. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy adózási tekintetben hátrányba kerüljünk.” Klein úgy véli, a kormánynak inkább az állami szektort kellene karcsúsítania, amelynek a GDP-ből való részesedése világviszonylatban az egyik legmagasabb, 54 százalék. Figyelmeztetései ellenére sok üzletember, köztük Eitan Raff, a Bank Leumi elnöke az infláció gyorsulását várja idén. Becslésük szerint a ráta, amely 2000-ben még zéró volt, most felszökhet akár 4 százalékra is.
EGYSÉGBE KOVÁCSOLVA. Kérdés, bekövetkezhet-e ismét az, ami a nyolcvanas években, amikor is a nehéz gazdasági körülmények miatt sok tehetséges izraeli inkább külföldön próbált szerencsét. Egyelőre nem történik ilyesmi, sőt, külföldön élő izraeliek nagy számban térnek haza, hogy tartalékosként szolgáljanak. Az öngyilkos merényletek egységbe kovácsolták az országot. “Ez egy erős ország, egy morális ország, amely valami valóságosat épít. Nem fogja feladni” – mondja Csemi Peresz.
De az eltökéltség mellett ott van a félelem is. Miután odahaza nem látszik érdemesnek befektetni, az izraeliek máshova viszik pénzüket, Torontóba, Budapestre és Prágába. A nagy ingatlanfejlesztő cégek – mint például az Africa-Israel Investments – szintén külföldön építenek bevásárlóközpontokat és lakóházakat, míg a magánszemélyek ugyancsak más országokban vesznek lakásokat bérbeadás céljára. Elemzők becslése szerint az idei első negyedévben félmilliárd dollár hagyta el az országot vagy került devizaszámlára. Újabban sok izraeli vásárol második otthont a közeli Cipruson arra az esetre, ha totális háború törne ki. “Odaküldhetik családjukat, csak fél óra repülővel” – mutat rá a Tel-Avivban ingatlan-tanácsadással foglalkozó Stanley Finkelstein.
Most, amikor szinte naponta történnek merényletek, a legtöbb vállalatvezető úgy látja: Saronnak nincs más választása, mint felszámolni a terrorizmus gyökereit. Másrészt sokan kétlik közülük, hogy a miniszterelnöknek volna olyan hatékony stratégiája, amellyel hosszú távon biztonságosabb környezet teremthető. Mindemellett elegük van az utóbbi évek vad politikai kilengéseiből is, abból, hogy az arab szomszédok iránt tanúsított kormányzati magatartás ide-oda csapong olyan szélsőségek között, mint a Benjamin Netanjahu és Saron képviselte keményvonalas hozzáállás az egyik oldalon, illetve az Ehud Barak-féle kitartó megbékélési igyekezet a másikon.
Benny Gaon egy üzletemberekből és akadémikusokból álló csoportot vezet, amely kiutat igyekszik mutatni ebből a politikai körforgásból. Céljuk az, hogy a legyengült Munkapárt – jelenleg Saron kényelmetlen koalíciós partnere – megerősödjék, s a 2003 őszén esedékes választásokon járható alternatívát tudjon nyújtani. Szeretnék egyszersmind, ha folytatódna a gazdasági liberalizáció, és véget érne a nemzetet sújtó betegség. “Az üzletben óriási haladást értünk el. Miért ne tudnánk ugyanezt megtenni a politikában is?” – teszi fel a kérdést Gaon.
SZEPARÁLNI? Miközben ő és társai megoldást keresnek, a bal- és a jobboldalon egyaránt mind nagyobb támogatásra talál az a nézet, hogy az izraelieket és a palesztinokat szeparálni kellene. A gázai övezet nagy részét már most is egy elektronikus érzékelőkkel ellátott kerítés választja el Izraeltől. A tel-avivi biztonsági kabinet nemrég jóváhagyta, hogy hasonló kerítést építsenek Ciszjordánia egyes részei és Izrael közé, Jeruzsálemet is ideértve.
Palesztin oldalon néhányan úgy hiszik, hogy a fizikai elválasztottság folytán szorosabb gazdasági integráció jönne létre a szomszédos országokkal, Jordániával és Szíriával. Utóbbiakban az életszínvonal hasonló a megszállt területekéhez. Csakhogy Izraelnek hatalmában áll, hogy enklávékba zárva tartsa a palesztinokat, akiknek így alig volna lehetőségük kereskedni a külvilággal. Bármilyen magas kerítéseket építsen is Izrael, az eredmény szükségképpen csak a kétségbeesés és a radikalizmus erősödése lenne.
A status quo nyilvánvalóan lehetetlenné teszi a palesztinok számára azt, hogy kiteljesítsék gazdasági és egyéb potenciáljukat, miként egyre nehezíti az izraeliek számára is azt, hogy kihasználják a magukét. Prosperitásra volna szükség mindkét oldalon, mert egyedül ez segíthetne begyógyítani a háborús sebeket, s megteremteni a tartós békét. Izrael ehelyett most apránként elveszíti összes vagyonát ebben a mindent felőrlő háborúban.
