Magyarország győzött

a 2002. évi parlamenti választásokon. A győzelem mindenekelőtt abban áll, hogy nem került be az országgyűlésbe a MIÉP, s ezzel a következő ciklus magyar törvényhozásában nem lesz szélsőséges párt.#<# Végképp lekerült továbbá a színről Torgyán József, aki az elmúlt évtizedben ugyan szélsőségektől mentesen, de nagy hatékonysággal ásta alá a parlamenti demokrácia alapértékeit. A választások éjszakája megmutatta, hogy már van két államférfiúi (politikailag korrekten: államszemélyi) kvalitásokat is felmutatni képes politikusunk: Orbán Viktor, a leköszönő miniszterelnök, továbbá Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke. Mindketten méltósággal és a jövőbe tekintve tudták beismerni: elvesztették a választásokat, mert nem képesek kormányt alakítani. Nem játszottak rá a jobboldalon oly népszerű vágyakra – nem emlegettek csalást, nem vonták kétségbe a választások legitimitását. Gratuláltak a győztesnek és emelt fővel ülnek át a hatalomból az ellenzékbe. Győztes az ország, mert a választási eredmények nyomán mindkét párttömörülésben jótékony erjedés indulhat be: a jobboldalon megerősödhetnek a középre húzó erők, élükön az MDF-fel. Győztes, mert a két nagy rendszerváltó párt – az MDF és az SZDSZ – nem tűnt el, sőt a matematikai súlyuknál nagyobb szerepet játszva szólnak bele a nagypolitikába. Győztes azért is, mert halaszthatatlanná válik a szocialista párt megújulása: az MSZP vidéken és a fiatalok körében kifejezetten gyöngén szerepelt, az egykori káderek pedig a kemény magon kívül kevés támogatásra számíthatnak. Győztes az ország azért is, mert körvonalazódik egy harmadik államférfiú, Medgyessy Péter arcéle is. A leendő miniszterelnöknek azonban még sokat kell tennie azért, hogy a sors által most felkínált – s paraszthajszálnyi előnnyel elért – lehetőséget ki is tudja használni. Deák Ferenc alázatával ki kell munkálnia a magyar társadalom XXI. századi új kiegyezését. Mindazok a reformok ugyanis, amelyeket a leendő Medgyessy-kormánynak végre kell hajtania (egészségügy, agrárpolitika, önkormányzati finanszírozás), széles nemzeti konszenzuson kell, hogy alapuljanak. Immár nem is tud másképpen történni ez, mert a leendő kormány parlamenti többsége lényegében csak a bölcs választási törvénynek köszönhetően létezik. Reméljük, Orbán komolyan gondolta, amit a választások éjszakáján mondott: ellenzékben minden olyan javaslatot támogatni fognak, amelyek a polgárok érdekeit szolgálják. E reformok jelesül a polgárok érdekeit szolgálják. Aggodalomra okot adónak tartjuk, hogy az Orbán-kormány által elindított jóléti intézkedések, valamint a kampányban elhangzott ígéretek megvalósulásuk esetén veszélyeztetik az államháztartás kényes egyensúlyát. Az osztogatást ésszerű keretek között kell tartani. A gazdasági növekedés kínálta mozgásteret inkább az infrastrukturális fejlesztésekre és a már említett reformokra kell fordítani. Hatalmas és kényes munka vár az új kormányra, ha csak arra gondolunk, hogy az érintett cégek üzleti érdekeinek sérelme nélkül kell átvennie a kontrollt néhány állami nagyvállalat felett. Ilyen a kvázi-privatizációs szervezetté torzult Magyar Fejlesztési Bank, ilyen az átláthatatlanul burjánzó tevékenységet magára vállaló Magyar Posta-Postabank konglomeráció, vagy a strukturális reformjával továbbra is késlekedő MÁV. Nagy kérdés, mit lehet kezdeni a Vegyépszer Rt.-hez törvénysértően irányított autópálya-építési megrendelésekkel, s általában, hogyan lehet visszaszerezni a közbeszerzési eljárások hitelét. Megoldásra váró feladat, hogy a Széchenyi Tervre keresztelt központosított “suskusból” miként lehet kihámozni és továbbfejleszteni az eredeti elképzelést, tudnillik a kis- és középvállalkozói szektor támogatását. A megoldandó ügyek sora folytatható, közös jellemzőjük, hogy előítéletektől mentes szemléletet, nagy körültekintést és óvatosságot igényelnek. Létezik ugyanakkor egy terület, ahol bátrabb lépésekre is lehet gondolni: a magyar gazdaságnak újabb lendületet adhatna egy ambiciózus, átfogó adócsökkentés, amely ráadásul a reformok közül az egyetlen, amely rövid távon is látványos eredményt hozhat. Orbán Viktor tévedett, amikor azt állította, hogy a választások előtt Magyarország két világ határán állt. Két világ határán valójában Tonio Kröger állt. Thomas Mann alteregója a nyárspolgári élet és a szenvedélyes művészlét között őrlődött. Magyarország a szociáldemokrácia és a konzervativizmus között nem tud választani. Ezért a hét végi szavazatok üzenete világos: nincs máshol út, csak középen. És ez az igazi győzelem.