Gyakran vágtázom a Váci úton átutazóként, de több mint húsz éven át ez volt a legközvetlenebb régióm, a belső Angyalföld és az Újlipótváros.#<# A Lehel térre (akkoriban Élmunkás tér) jártunk a piacra vásárolni, a neoromán templomba Istennel szót váltani. (Építész barátaim megvetésével dacolva én szerettem ezt az 1931-ben épült, valóban tűrhetetlenül historizáló hamisítványt: de nekem az ötvenes években, amikor nem lehetett utazni Itáliába eredeti román templomokat nézni, jó volt ez is.) Igazi kofapiac volt a Lehel, az ősidőkben a Dunán kofahajó hozta az árut és az árusokat ide. Mostanában pedig, ahogy néhányszor elsuhantam az egykori piac hűlt helye mellett, a vidám építészeti mókát konstatálva az volt a futó benyomásom, hogy egy monumentálisan elrajzolt, harsányan kiszínezett kofahajót toltak be ide a térre. Itt terpeszkedik egy vicces kofahajó, a részben komor, részben lepusztult, vagy éppen méltóságteljes nagyképűséggel proccoló főváros közepén szemtelenkedik harsányan, de tehetségesen. Jókedvűen fügét mutat nekünk, és rosszkedvű arcunkba röhög egy szokatlan épület. Valamelyik nap végre megálltam, hogy közelebbről szemügyre vegyem. Itt fogok ebédelni a piacon!
Nekem tetszik ez a nyugtalan bohóckodás. Itt az eklektika nem kényszer, amikor az építésznek nem jut eszébe más, csak különböző elemek egymásra halmozása. Itt az eklektika tudatosan vállalt, játékos eszme, az építészeti masszívum ellebegtetése, vidám graszszálás az anyag lehetőségeivel. Minden hullámzik, csavarodik, minden csupa görbeség meg ívelés, az épület lendületességét tovább hangsúlyozza a sárgák, fehérek, kékek és pirosok kavalkádja. Még a zászlótartó rúd is csálén áll, de épp így teremt egyensúlyt. Az aszimmetria kigondolt szimmetriája tartja össze az egészet.
Odabent jó a járás, piaci ösztönöket követ (ez nagyon fontos). A hatalmas tartószerkezet akár egy acélerdő: szép, és a biztonság érzetét kelti. Rengeteg hentes fogad a belépésnél, egy vágómarha elájulna ennyi hús láttán. De egy bangladesi is. Csellengek. Lírai hangulat fog el a cégtáblák olvastán, Zsálya biopatika, Ottó papa vegyesboltja, Tojásos Mari, Tejes Katica, Sárkányfű Gyógynövény, Ofi kocsmája. Padok, székek, itt üldögélni lehet. Az üvegliftben fölmegyek a tetőre: egyetlen hatalmas parkoló szinte az egész tetőfelület. Itt is színes üvegtéglák törik meg a betonsivatagot.
Menet közben persze ettem itt is, ott is, kis sült kolbászt, kis ropogós libatepertőt, vecsési káposztát. (Lángost nem találtam! Súlyos eset egy piacon!) Meglátok egy magokat és szárított gyümölcsöket áruló standot. Kell egy kis édesség a sok zsíros után. Épp mondanám, miket kérek, amikor a fiatalember eltűnik, és nem is jön elő vagy tíz percen át. Végre unottan beslattyog, rám se néz. Nyitva van? – kérdem én. Nem látja? – böki oda ő. Kezdem mondani, mit kérek. Kézzel kezdi szedni a zacskóba. Kanállal rakja, ne a kezével, ott a kanál! – mondom. Ordítozni kezd, hogy mit képzelek magamról. Kicsit én is ordítok, aztán faképnél hagyom. Kár. De a másik fertályon meglátok egy ugyanilyen standot. Hasonló korú fiatalember, udvarias, szakszerű. Mégis van aszalt körtém, ananászom, papayám. Nézem a cégtáblát: hiszen ez ugyanaz a Kristály Kft.! Ez itt a 602-es áruda, a másik meg a 401-es. Érdekes: ott most sincs senki, itt pedig tolonganak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
