Oroszországban tökéletesen működik a szabad versenyes kapitalizmus, legalábbis ami a gyógyszerpiacot illeti. A nyugati versenytársaikhoz képest olcsón, ugyanakkor magas színvonalon termelő magyar gyógyszergyárak nem véletlenül tűzték ki célul, hogy néhány éven belül növeljék oroszországi gyártókapacitásaikat. A Richter tavaly nyitotta meg első termelőüzemét Moszkva mellett, s hasonló lépésre készül a másik tőzsdén jegyzett cég, az Egis is. (A francia Sanofi 100 százalékos tulajdonában lévő Chinoin orosz piaci tevékenysége ugyancsak jelentősnek mondható, de ez a cég, zárt társaságként, nem hozza nyilvánosságra forgalmi adatait.)
TEMPÓS NÖVEKEDÉS. Részesedésüket az orosz piacon a magyar szereplők 5 és 10 százalék közöttire becsülik; a Richter árbevételének 28, az Egisnek pedig 17 százaléka származott tavaly a FÁK-országokból. A piaci lehetőségeket jól mutatja, hogy Oroszországban a gyógyszerfogyasztás hagyományosan alacsony. Míg nálunk a fejenkénti felhasználás – évi 90 dollárral – megközelíti a német szintet, addig az orosz fogyasztás ennek nem egészen egyötöde, aminek a fizetőképességen kívül kulturális, mentalitásbeli okai is vannak. A 150 milliós országban tavaly 2,5 milliárd dollárt költöttek gyógyszerekre. A magyar gyártók úgy vélik, ez a piac – az orosz gazdaság növekedésével párhuzamosan, de annál gyorsabb ütemben – évi 15 százalékkal nőhet. Várakozásaik szerint saját értékesítéseik ennél nagyobb mértékben bővülhet; Marosffy László, az Egis gazdasági igazgatója szerint három-négy éven belül, erős marketinggel akár évi 25 százalékos felfutás is elképzelhető.
A várakozások nem alaptalanok, hiszen tavaly az Egis és a Richter Oroszországba, illetve a FÁK-országokba irányuló kivitele megközelítette az 1998-as orosz válság előtti szintet. A Richter esetében ez csaknem 25 milliárd forintos, azaz 86 millió dolláros, míg az Egisnél 29 millió dolláros exportot jelentett az elmúlt évben. A növekedés mértéke az előbbi cégnél 19 százalékos, míg az utóbbinál meghaladja az 50 százalékot.
Kérdés, a gyógyszeripari cégek miként tudták megőrizni a FÁK-piacokat, miközben a legtöbb hagyományos magyar exporttermék kiszorult onnét, de legalábbis értékesítési nehézségekkel küzd e régióban. “A Szovjetunió megszűnéséig egyetlen állami nagykereskedő cég bonyolította le a hatalmas ország teljes gyógyszerimportját, amely az akkori fogyasztás felét tette ki” – tájékoztat Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója. A behozatal szinte teljes mértékben a volt szocialista országokból származott: Magyarország mellett Lengyelország, Bulgária és Jugoszlávia voltak jelentős exportőrök. Az orosz ipar szinte csak nagy volumenben előállítható alapgyógyszereket – antibiotikumokat, vitaminokat – gyártott, a többi orvosság beszerzését a KGST-n belüli szakosodással oldották meg. Gyógyszergyártásra elsősorban hazánk specializálódott.
A piaci jelenlét megőrzésének tényezői • A hazai gyártók több évtizedes múltra visszatekintő sikeres szereplése a volt szovjet piacon
• A Szovjetunió megszűnését követően
a magyar gyártók gyorsan reagáltak, s azonnal felvették a kapcsolatot az újonnan létrejött nagykereskedő cégekkel
• A megnövekedett vevői kockázatot sikerült konszignációs raktárak hálózatával mérsékelni, így a kiszállítások mindvégig folyamatosak lehettek
• A magyar szerek ismertek és elismertek a hatóságok, az orvosok és a betegek körében
• Az ottani támogatási rendszer hiánya miatt a közepes árfekvésű magyar orvosságok szinte egyedüli alternatívái a drága nyugati importnak
RUGALMASAN. Az állami nagykereskedelmi monopólium 1992-es megszűnését követően pillanatok alatt rengeteg olyan magáncég alakult, mely gyógyszerek nagykereskedelmével (is) foglalkozott. Bogsch Erik és Marosffy László cégeik mai oroszországi sikereit egyaránt azzal magyarázzák, hogy abban az időszakban nem haboztak felvenni a kapcsolatot az újonnan alakult társaságokkal. A siker kulcsa a gyors reagálás volt. Emellett az új kapcsolatrendszer kialakítása során támaszkodhattak az oroszországi gyógyszerforgalmat lebonyolító külkereskedelmi cég, a Medimpex szakembergárdájára, akiket nagyrészt átvettek a gyártók állományába. Ugyanakkor orosz oldalról az új magáncégek nem feltétlenül az egykori állami vállalat alkalmazottaiból rekrutálódtak. Mint Bogsch Erik felidézte, egyik partnerük például, akivel a mai napig kapcsolatban állnak, eredetileg borokat importált Magyarországról, de végül a gyógyszerekben nagyobb üzleti le-hetőséget látott.
A másik sikertényező a gyógyszerek ismertsége volt. Ahogy Marosffy László fogalmazott, ezeket a készítményeket a hatóságok, az orvosok és a betegek egyaránt jól ismerték, a magyar gyógyszer fogalommá vált. A szinte ismeretlen vevők fizetési kockázatát mindkét gyár konszignációs raktárak létesítésével hidalta át, így a kiszállítások folyamatosak voltak, a vevőknek pedig csak akkor kellett fizetniük, amikor átvették az árut. Így bizonyos mértékig előfinanszírozták a vásárlókat, de a nemfizetés kockázata is csökkent. Eleinte ezek a konszignációs raktárak az egész országot behálózták. Az Egis az 1998-as válság előtt 20 ilyet tartott fönn, ma viszont mindössze egyet üzemeltet. A pénzügyi válság megtisztította a piacot, ugyanakkor a stabilizáció sokkal gyorsabban végbement, mint azt a szakértők várták: a gyógyszerfogyasztás 2001-re visszaállt a válság előtti szintre.
TÁMOGATÁS NÉLKÜL. A magyar gyártók termékeinek versenyhelyzetét nagymértékben erősíti az is, hogy Oroszországban a rendszerváltás óta nem működik gyógyszertámogatás. Az önkormányzatok folyósítanak ugyan bizonyos mértékű szubvenciót, ez azonban nem hasonlít a nálunk megszokott, döntően százalékos alapon meghatározott normatív támogatáshoz. Már csak azért sem, mert ennek kedvezményezettjei szinte kizárólag nyugdíjasok lehetnek (a kórházi ellátás azonban Oroszországban is ingyenes). Így az aktív korúak és gyermekeik teljes piaci árat fizetnek a szükséges orvosságokért, akár hazai, akár import termékekről van szó. Érthető, hogy a nyugati gyártók – többnyire originális, azaz szabadalmi oltalommal védett – medicináit csak egy nagyon szűk réteg engedheti meg magának. Az orosz gyógyszeripar pedig továbbra is szinte csak antibiotikumokat és vitaminokat gyárt. Az orvosok és betegek körében egyaránt ismert magyar szerek közepes árfekvésűek, és sok esetben szinte egyetlen alternatívái a méregdrága nyugati importnak. Márpedig támogatások nélkül a fogyasztók sokkal érzékenyebben reagálnak az árkülönbségre.
Ma már az Egisnél és a Richternél is úgy vélik, előbb-utóbb Oroszországban is sor kerül valamiféle gyógyszerár-támogatási szisztéma kialakítására. Feltételezik, hogy ez elsősorban a közepes árfekvésű, jó minőségű és Oroszországban gyártott orvosságokat preferálja majd. Így nem meglepő, hogy piaci jelenlétének biztosítása érdekében mindkét cég megkezdte kinti gyártókapacitásainak kiépítését. A Richter a tavaly átadott gyár folyamatos bővítését tekinti célnak. Az Egis pedig már bejelentette, hogy a közeljövőben fő tulajdonosával, az elsősorban originális készítményeket forgalmazó francia Servier-vel közösen kívánnak gyárat építeni.
