George W. Bush elnöknek egyre nehezebb lesz elhitetnie a választóival és a külvilággal, hogy a szabad piac híve. Az elnök, aki a republikánus tradícióknak megfelelően megválasztása előtt és után is azt hangsúlyozta, hogy hisz a piaci mechanizmusok erejében és megveti az állam túlzott beavatkozását a gazdaságba (“Csak a halott testemen keresztül valósulhat meg az adóemelés” – mondta másfél éve), most egymás után hoz a közszféra gazdasági és politikai szerepét növelő intézkedéseket. Ezek egy része a szeptember 11-i terrorista merényletekre adott válasszal, a hadikiadások és a belbiztonsági költségek növekedésével, egy másik része pedig a könyvvizsgálói anomáliák elleni szabályozási változásokkal áll összefüggésben. Az acélimportra a múlt héten kivetett büntetővámok azonban – amelyek mértéke 8-tól 30 százalékig terjed – nem tartoznak egyik kategóriába sem.
A már korábban napvilágot látott híreknek megfelelően – ha az előzetesen várt 40 százaléknál valamivel alacsonyabb mértékben is -, az amerikai kormányzat engedett a rendkívül erős acéllobbi nyomásának, és a múlt héten, március 20-i hatállyal, alaposan megemelte az acéltermékek vámját. Négy hónappal azután, hogy – egy minden eddiginél szabadabb árucserét tűzve zászlajára – megindult a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) dohai fordulója, az Egyesült Államok kereskedelmi partnerei – az Európai Uniótól Brazílián keresztül Japánig, Oroszországtól Kínán át Ausztráliáig – valóságos egységfrontba tömörültek az amerikai döntéssel szemben. A legélesebben Pascal Lamy, az EU kereskedelmi ügyekért felelős főbiztosa fogalmazott: “A világ acélpiaca nem a Vadnyugat, ahol a felek azt csinálnak, amit akarnak. A világkereskedelem működését szabályok garantálják.” Robert Zoellick, az Egyesült Államok kereskedelmi miniszterének replikája sem maradhatott el: “Az elmúlt 50 évben az Európai Unióban 50 milliárd dollárral támogatták az acélipart.”
BEVÉTELKIESÉS. A kárvallott országok cégei sok millió dolláros bevételtől esnek majd el, az unióból az Egyesült Államokba irányuló acélkivitel drámaian, becslések szerint 3,6 millió tonnával csökkenhet. A döntést – több más, “piacpárti” orgánum mellett – keményen bíráló Financial Times azonban azt is megjegyzi, hogy az unió acéltermelésének a kieső hányad mindössze 1,5 százalékát teszi ki. A cégekre közvetlenül csak mérsékelt mértékben hat az amerikai vámkivetés, az árakat azonban tovább nyomhatja lefelé.
Már eddig is óriási túlkapacitások jellemezték szinte minden fejlett ország acéliparát. A világ évi mintegy 840 millió tonnás nyersacél-termelésénél hosszú ideje jóval visszafogottabb volt a kereslet is, holott az összes kapacitás még a fenti mennyiségnél is 150-200 millió tonnával nagyobb. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy az acéltermékek ára tavaly átlagosan 40 százalékkal csökkent. A kapacitások lefaragásában viszont a válsághelyzet ellenére mindeddig csupán részeredményeket sikerült elérni – úgy tűnik, ezen ágazat lobbija túlzottan jól működik a fejlett világban.
Az unió várható válaszlépéseiPANASZ A WTO-NÁL.
Az unió első lépésként a WTO-hoz fordul, abban a reményben, hogy az nyilvánítsa jogtalannak az amerikai döntést. A különböző WTO-fórumok 2000-óta eddig már öt alkalommal ítélték el az Egyesült Államokat.
EGYSÉGFRONT. Az unió szorosan egyeztet azokkal az országokkal (Kínával, Japánnal, Dél-Koreával és Brazíliával), amelyeket a leginkább sújtanak az amerikai szankciók.
ÖNVÉDELEM. Az EU intézkedéseket foganatosít, annak kockázatát mérsékelendő, hogy az Egyesült Államokba irányuló acélexport ne az unió felé vegye az irányt.
KOMPENZÁCIÓS IGÉNY. A WTO szabályaival összhangban az unió felkéri az Egyesült Államokat, hogy kompenzálja az EU-t a vámokért. Brüsszel ugyanakkor nem kapcsolja össze az acélügyet más kereskedelmi vitákkal. Forrás: Bruxinfo
Az EU – március 12-én, lapzártánk után – konkrét válaszlépésekkel reagál az amerikai büntetővámokra, és olyan intézkedéseket hoz, amelyekkel megakadályozhatja a az amerikai piacról kiszorult gyártók európai importjának megugrását (lásd külön). Megfigyelők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a WTO-eljárás gyors döntéssel semmiképpen sem kecsegtet; a cégek legalább egy évig a múlt héten megváltozott feltételekkel kereskedhetnek az Egyesült Államokkal.
A világviszonylatban apró, 2 millió tonnás termelésű magyar acélipar – amelynek mintegy fele az exportra, a kivitel háromnegyede pedig az EU-ba megy – többszörösen hátrányos helyzetben van az amerikai döntés nyomán. Igaz, Magyarország egy szempontból szerencsés: nálunk több acéltermék fogy, mint amennyit termelünk, így kapacitásaink csökkentését sem kellett vállalnunk az OECD tavalyi találkozóján, ahol 2003 és 2010 között 50 millió tonnás mérséklésről állapodtak meg a tagországok. Elemzők szerint az Egyesült Államok és Európa között dúló kereskedelmi háború csak azért nem teríti le véglegesen a magyar acélipart, mert a tengerentúli intézkedést célzottan az uniós importra (azaz a hengerelt acélra, a fehér és szénacélra) szabták. Meg nem erősített hírek szerint az unió nem kívánja a közép- és kelet-európai országokat külön kategóriába sorolni, ha majd az amerikai büntetővámokra adandó válaszlépésekről dönt.
A kereskedelmi háborútól függetlenül a pár évvel korábbinak töredékére zsugorodott magyar acélipar mély belső válsággal is küzd: tőkehiánnyal, elavult termelőeszközökkel és viszonylag magas gyártási költségekkel próbál felszínen maradni. Ezt jól mutatják a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) adatai, melyek szerint a tavalyi acélfelhasználásnak immár 59 százalékát kellett importból fedezni.
SÚLYOS CSAPÁS. Nincs rózsás helyzetben a hazai termelés kétharmadát adó cégóriás, a Dunaferr-csoport sem. A társaságnál az új fejlemények ellenére a ma is az Európai Vas- és Acélipari Szövetség (Eurofer) még tavaly decemberben indított dömpingvád-eljárása okozza a legnagyobb fejfájást (Figyelő, 2002/2. szám). Ez 2003 elejére fejeződhet be, s végső esetben az EU büntetővámmal sújthatja a dunaújvárosi gyártót. Ha ez bekövetkezik, az igen súlyos csapást mér a Dunaferr exportjára, hiszen a vasmű kivitelében 78 százalékkal részesednek az uniós országok vásárlásai.
Ha ezt sikerül is elkerülnie a Dunaferrnek, akkor még mindig meg kell küzdenie a világméretű védővám-vita piacra gyakorolt hatásával. Igaz, mind a Dunaferr, mind a MVAE vezető munkatársai azt hangoztatják: az EU tervei szerint csak a jelenlegi mennyiség feletti kiszállításokat sújtanák védővámokkal, így a dunaújvárosi cég pozíciója nem romlana jelentősen. Egy másik – uniós forrásból szintén meg nem erősített – értesülés szerint a magyar kivitelre kvótát szabnának, amelyet az utóbbi három év átlagában határoznának meg.
A védőintézkedések azonban tovább nyomhatják lefelé az árakat, így ha hosszabb távon fennmarad a most bevezetett amerikai vám, akkor Magyarország is belekeveredhet a kereskedelmi világháborúba. Ekkor – véli Tardy Mihály, az MVAE műszaki igazgatóhelyettese – az unión kívüli országokkal szembeni magyar piacvédelmi intézkedések menthetik meg a hazai acélgyártókat. Igaz, ezzel mindenképpen meg kell várni az EU és Amerika vitájának kimenetelét.
A Dunaferrnél mindenesetre már a kiadáscsökkentést tervezgetik. A vállalatnál 2002-re a tavalyihoz képest 10-15 százalékkal is csökkentenék a termelés költségét. Nem kizárt, hogy a megváltozott körülmények miatt a közeljövőben új üzleti tervet dolgoznak ki.