A British Museum régóta húzódó anyagi gondjai mostanra olyan súlyossá váltak, hogy csökkenteni kell az alkalmazottak és a nyitvatartási órák számát is. #<#A brit főváros egyik legfőbb turisztikai látványosságaként számon tartott intézmény vezetői a szeptember 11-i katasztrófát jelölték meg a bevételek drasztikus visszaesésének okaként. A múzeum szóvivője a BBC-nek nyilatkozva elmondta: tartozásaik mára 5 millió fontra rúgnak. Szerinte a hiányok alapvető oka az, hogy a kormány alulfinanszírozza a múzeumot. A kiutalt évi 36 millió font ugyanis csak azokban az években elegendő, amikor minden optimálisan alakul. A jövőre fennállásának 250. évfordulóját ünneplő intézmény nem kér pénzt a látogatóktól a belépésért, de évente átlagosan 9 millió fontra tesz szert adományokból és emléktárgyak eladásából. Ez utóbbi bevételi forrást érintette érzékenyen az ikertornyok ledőlése kapcsán kialakult alacsonyabb utazási és múzeumlátogatási kedv. A British Museum frissen kinevezett gazdasági vezetője, Lord Charles Powell szerint ez eddig egymillió fontnyi bevételkieséshez vezetett. Tavaly a múzeum látogatóinak több mint fele a tengerentúlról érkezett, 17 százalékuk az Egyesült Államokból. A múzeum vezetői sérelmezték, hogy miközben a királyság többi múzeumát a kormány összesen 26 millió fonttal dotálta, kárpótlásként az ingyenességért, a British Museum – bár a nehéz helyzetben is úgy döntött, nem szed belépti díjat – nem élvez ilyen címen támogatást. Mindezek mellett több, évek óta húzódó karbantartási és bővítési munkálatot is tavaly végeztek el, ez is „elvitt” egymillió fontot. Az anyagi problémák enyhítésére egyelőre több tárlat nyitvatartási idejét csökkentették, s néhány dolgozótól is megválnak. A gazdasági vezetés április végéig kapott időt a válságterv kidolgozására és a kiadások drasztikus csökkentésére.
- 12:45 Kettészakadt az ország időjárása: 18 fokos különbség alakult ki
- 12:29 Soha nem szabadulhat a tamási rém, aki megásatta a sírját Máriával, majd később lemészárolta a gyermekei előtt
- 12:29 Végleg szakított versenyzőjével a Forma-1-es csapat
- 12:20 Orbán és Magyar is reagált arra, hogy kitűzték a választás időpontját
- 12:02 Kiderült, mikor kerül adásba a Stohl András-féle Nagy Ő
- 11:57 Két nő is szexuális zaklatással vádolja Julio Iglesiast
- 11:35 A köztársasági elnök kitűzte a 2026-os választás időpontját
- 11:27 Apple-felhasználók, figyelem: a Google Gemini fogja felokosítani Sirit
- 11:20 Mező Misi az apjáról: Ha úgy tartotta kedve, amikor hazajött bepiálva, előkerült a nadrágszíj, és ami belefért, bántott bennünket
- 11:19 Vatikán lett a Parlamentből egy filmforgatás miatt, de nem tudni, mennyiért
- 11:16 Kárpótolja a kormány a Bászna Gabona Zrt. csődjének károsultjait
- 11:14 Mangó Gabriella: Orvosként azért imádkozom, csak nehogy kórházba kerüljek
- 11:11 Szőlő utca: „Zsolti bácsi” létezésére nincs bizonyíték
- 11:06 Sokkal több mentést végeztek, több helyen az áram- és a vízszolgáltatás is szünetelt az extrém időjárás miatt
- 11:03 Áttörést ért el a kínai mesterséges Nap a korlátlan energia terén
- 09:09 Kiderült, hogy mekkora volt az infláció 2025-ben
- 06:50 A Dunántúl jelentős részére riasztást adtak ki ónos eső miatt
- 06:30 Horrorisztikus felvételen, ahogy egy cápa rátámad a nőre szabadtüdős merülés közben
- 06:24 Az Egyesült Államok felszólította az állampolgárait, hogy hagyják el Iránt
- 07:53 HVG: már 12 évvel ezelőtt tudott a kormány arról, hogy a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója aggályos kapcsolatban áll több kiskorúval
- 10:26 Így néz ki az űrből a behavazódott Magyarország
- 09:22 Kedd hajnalban elmaradt Bochkor Gáborék rádióműsora
- 08:35 Fokozódó drogszigor, egyszerűbb boltbezárás
- 11:14 Mangó Gabriella: Orvosként azért imádkozom, csak nehogy kórházba kerüljek
- 09:20 A Budai Váralagút is feltűnik a Stranger Things záróepizódjában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
