Közbeszerzési tapasztalatok – Az olcsóság mítosza

Kedves Tit! E sorok vivője tud összeadni, kivonni és hallgatni. Nevezd ki! Barátod Bill – e rövidke levelet több mint száz évvel ezelőtt egy amerikai demokrata politikus írta befolyásos barátjának, s nem véletlenül idézi egy névtelenséget kérő győri cég első embere. “Minden a kapcsolatokon múlik” – mondja. Szerinte pontosan ki lehet olvasni egy pályázatból, ha azt testre szabják. Háborog, de nem indít jogorvoslati eljárást, mert nem volna bölcs dolog. Ha akadékoskodik, máskor sem hozzák ki győztesnek – fogalmazza meg sok pályázó cég közös panaszát, amelyek mind legalább reménykednek, hogy később nekik is jut megrendelés a közpénzekből.

Az állami közbeszerzés a költségvetési pénzek elköltésének tekintélyes hányadát, a GDP kb. 5 százalékát teszi ki. Bírálói szerint persze ez az arány lehetne nagyobb is. A múlt évben 607 milliárd forint áramlott ki az államkasszából a gazdaságba.

NAGYKAPUK. A recesszió miatt pedig még inkább felértékelődtek a biztos boltot jelentő állami megrendelések. Sőt, új üzletágként megjelentek a piacon a közbeszerzések lebonyolítására szakosodott cégek. Szolgáltatásaikat mindkét oldalnak kínálják: az ajánlattevőknek nem kell bíbelődniük pályázati anyagok megírásával, az ajánlatkérők pedig bízhatnak abban, hogy a szakmai és piacismerettel rendelkező tanácsadó cég megtalálja helyettük a legelőnyösebb feltételeket (magas szakmai minőséget és reális árat) garantáló eladót, szolgáltatót vagy beruházót.

Mindenki elégedett lehetne, ha érvényesülne a törvényalkotó eredeti célja, s a közpénzeket tiszta versenyben, esélyegyenlőséget biztosítva, átlátható és racionális módon költenék el. Csakhogy ezek a szép elvek sok esetben papíron maradnak. A törvény többszöri szigorítása ellenére is maradtak kiskapuk – a kormány számára is! -, amelyeket az érintettek időnként ki is használnak. A kabinet rögtön azzal, hogy az igazán jelentős állami beruházásokat a közbeszerzési törvény hatálya alá nem tartozó Magyar Fejlesztési Bank (MFB), vagy más állami cég “közbeiktatásával” valósítja meg.

“Nyilvánvalóan nem hat jól a közmorálra, ha a kormány önhatalmúlag von ki költségvetési pénzeket a közbeszerzési eljárás alól” – hangsúlyozza Tunyogi László, a Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadói Rt. tanácsadási igazgatója, a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezetője. Tunyogi elismeri, hogy a törvény valamelyest szigorodott, de úgy véli, csupán a kiskapukat csukták be, a nagyokat továbbra is nyitva hagyták. Csak azok számára vezettek be valóban a verseny tisztaságát szolgáló kötöttségeket, akik eddig is alkalmazták a közbeszerzést.

LEBUKÁSVESZÉLY. Tavaly egyébként 607 milliárd forintot költöttek el közbeszerzési keretében, ám ugyancsak több százmilliárd forintnyi beruházás kezdődött el ilyen eljárás mellőzésével. A kormányzati oldal – s maga Orbán Viktor kormányfő – úgy érvel, hogy a közbeszerzés nem lehet cél, csak eszköz. Ezen érvelés szerint korábban a nagy állami beruházásokkor kihullottak a rostán a hazai cégek, háttérbe szorult a nemzeti érdek. Külföldiek kapták a megrendeléseket, azok pedig kivitték a hasznot az országból. A csatlakozásig fel kell készíteni a magyar vállalkozásokat a versenyre.

Ha már uniós tagok lennénk, az autópálya-építés ügye biztosan az Európai Bíróságon landol – állítják jogi szakértők, mivel közösségi direktíva, hogy az 5 millió eurót meghaladó állami beruházásokat kötelező uniós közbeszerzési eljárás keretében megvalósítani. Ha az Európai Bizottság tudomást szerez arról, hogy valamely ország nem hajlandó betartani az előírást, pert indíthat az Európai Bíróságon.

A közbeszerzési törvény egyik gyenge pontja tehát, hogy a mindenkori kormány tetszőlegesen vonhat ki jogszabályi felhatalmazás alapján milliárdokat a közbeszerzési eljárásból. A versenyt kizárva jutnak adóforintok különböző cégekhez, s utólag már nehéz bizonyítani, hogy vajon a lehető legmagasabb színvonalon, s reális áron valósul-e meg a beruházás. Ám akkor sincs garancia a közpénzek racionális elköltésére, ha az a közbeszerzés beiktatásával történik. Az olcsóság mítoszát maguk az érintettek is megkérdőjelezik. Az egyik kormánypárti politikus, nevezetesen Deutsch Tamás egyenesen azt állítja: a közbeszerzés drágítja a beruházásokat.

A kistelepüléseken – némi túlzással -, ha szükség van két kisbuszra, s éppen van pénz a kasszában, a műszaki csoport két nap alatt megveszi. Nem pazarolják az időt pályázatok kiírásával. Lebukástól sem kell tartaniuk, különösen, ha a beszerzés a vezetők tudtával történik. Sem a külső, sem a belső kontroll nem működik kellően, az Állami Számvevőszék is csak utólag, ráadásul szúrópróbaszerűen ellenőrzi a költségvetési szervek gazdálkodását.

Ám a fővárosban sem kevesebb a szabálytalanság. Nem ritkán ismeretségi alapon kötnek szerződéseket, így fordulhatott elő, hogy laboratóriumi vegyszereket, élelmiszert, különféle szolgáltatásokat a piaci árnál 20-50 százalékkal drágábban vásároltak meg.

HOZZÁÉRTŐ PROFIK. “A közbeszerzés mára önálló szakterületté nőtte ki magát, s valóban komplex műszaki, gazdasági és jogi ismereteket igényel. A legtöbb állami intézmény azonban nem engedheti meg magának, hogy e célra alkalmazottakat tartson, különösen akkor nem, ha évente legfeljebb két-három pályázatot ír ki. Inkább külső tanácsadó cégeket keresnek meg, amelyek kellő tudás birtokában, a felelősséget is átvállalva helyettük végzik a közbeszerzéseket” – mondja Lantos András, az OKFON Közbeszerzési és Szolgáltatási Rt. elnöke. A tanácsadói piac élvonalába tartozó cég két vezetője és munkatársai is az államigazgatásból érkeztek, s rangos állami intézményeknek, köztük több minisztériumnak is “dolgoznak”. Lantos András korábban a Belügyminisztérium Országos Közbeszerzési Főigazgatóságának volt a főigazgatója. Több mint ötszáz közbeszerzési eljárás lebonyolításával a háta mögött állítja: a közbeszerzés szabályozása nem más, mint a gazdasági demokrácia érvényesülése. Versenyt generáló szerepe van, ezért szükségességét hiba volna megkérdőjelezni.

A lebonyolítás – különösen, ha külső szakértő bevonásával történik – valóban pénzbe kerül, s akkor éri meg, ha nagyobb a hozadéka, mint amennyit maga a közbeszerzési eljárás “elvisz”- fogalmaz Morvayné Vígh Katalin, a Gazdasági Versenyhivatal vizsgáló vezető főtanácsosa, aki egyben a Közbeszerzések Tanácsának is tagja. Az EU vonatkozó direktívái és az uniós nemzeti szabályok ismeretében állítja: a magyar közbeszerzési törvény nem rosszabb és nem jobb, mint a tagállamoké.

Már az EU is felismerte, hogy lazítani kell a merev szabályokon, a jognak követnie kell a piac fejlődését. Hiszen az elektronika, a távközlés, a számítástechnika, s az ezekhez kötődő iparágak akár néhány hónap alatt is átrendeződhetnek. A piac megismerése érdekében az uniós országokban a készülő direktíva nagyobb teret enged a tárgyalásos közbeszerzési eljárásnak. Az ajánlatkérő eszerint előbb meghívja az adott piacon tevékenykedő cégeket, hogy tájékozódjon a változásokról, s csak utána ír ki pályázatot.

Nálunk azonban a tárgyalásos formát eleve fenntartással fogadják: a korrupció melegágyának tekintik. S nem véletlenül! Magyarországon ugyanis a tárgyalásos közbeszerzés nem a piac megismerését szolgálja elsősorban, hanem azt, hogy a megrendelő az általa előzetesen kiválasztott céggel szerződjön. Sok esetben a versenyeztetés kikerülésére alkalmazzák. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy néha éppen a tárgyalásos közbeszerzések révén sikerül gyakran a megrendelőnek 20-25 százalékos árkedvezményt kiharcolnia, míg erre nyílt pályáztatás esetén nincs módja.

TITKOS PAKTUMOK. Ezzel együtt mégis a nyílt eljárást tartják idehaza a demokrácia zálogának. Pedig ilyenkor sem garantált, hogy a közpénzeket valóban tiszta módon használják fel, gyakran kilóg a lóláb már a pályázat közzétételekor. Onnan lehet felismerni a “gyanús pályázatokat”, hogy a teljesítés szempontjából irreleváns szűkítő feltételeket tartalmaz, amiknek nyilvánvalóan csak a “kiválasztottak” tudnak megfelelni. A Transparency International felmérése szerint Magyarországon a közbeszerzés keretében elköltött adóforintok mintegy 5 százaléka, azaz körülbelül 30 milliárd forint válik kenőpénzzé. Ez azonban nem bizonyítható adatokkal, szubjektív értékítéleten alapul.

Bejelentés ugyanis korrupció kapcsán nemigen érkezik a hivatalokhoz. De még ha érkezne is, akkor is nehéz lenne bizonyítani. Igen durva hibát kell véteniük a feleknek, vagy nagyon jó szimat kell a leleplezésükhöz.

Az összejátszás egyik formáját éppen a törvénymódosítás révén lehet a jövőben kiszűrni. Korábban a közbeszerzési eljárás a szerződéskötéssel lezárult, ám a felek menet közben módosíthatták a megállapodást. Megváltoztathatták a szerződés értékét, az alvállalkozók részesedését, számát, sőt a teljesítés idejét is. A lefolytatott közbeszerzési eljárás ernyője alatt tehát rejtett kontraktusok sokasága bújt meg.

Szerződésmódosítgatásra a jövőben nem lesz lehetőség, mivel annak tartalma nyilvános, sőt a versenyből kirostált ellenérdekű fél a megvalósulást is nyomon követheti.

Az ajánlattevők sem mindig fehér bárányok. A versenyhivatal a pályázók oldalán is gyanít nemkívánatos jelenségeket, bár erre vonatkozó bejelentés csak ritkán érkezik hozzájuk. A cégek felosztják maguk között a közbeszerzési piacot. Előre megbeszélik, ki melyik megrendelést viszi el, vagy egymás alvállalkozói lesznek. “Sokkal több lehet a konkrét eset, hiszen az EU-ban is a kartellügyek nagyobb része közbeszerzési versenytárgyalások kapcsán derül ki. S miért lennénk mi mások?”- kérdezi a versenyhivatali főtanácsos.