Súlyos helyzetben volt már tavaly szeptember 11. előtt is a légi közlekedési ipar, azt követően pedig még nagyobb bajba került. #<#Ez azonban nem elégséges indok a nagyvonalú kormányzati segítségnyújtásra, miként nincs megfelelő alap a recesszió és a terrortámadások által sújtott más ágazatok szövetségi támogatásához sem.
Szeptember elején a magas üzemanyagár és az utasok számának csökkenése már gyengítette a légitársaságok nyereségét, néhány vállalatot egyenesen a csőd felé terelve. A légi forgalomnak a merényletek után tapasztalt drasztikus visszaesése nagymértékben tovább rontotta ezt a rövid távú trendet. Szeptember 10. és 17. között a légitársaságok tőzsdei árfolyama 40 százalékkal zuhant, s azóta sem tért vissza a korábbi szintre.
A társaságok a merényletekre hivatkozva tetemes szövetségi támogatást kértek. A kongresszus nem is tétlenkedett. Szövetségi tisztviselők egy bizottsága felhatalmazást kapott arra, hogy 10 milliárd dollárnyi államilag támogatott hitelt osszon szét, s további 5 milliárdot különítettek el vissza nem térítendő segélyekre. A segítségnyújtás – összege esetleg még tovább nőhet – azonban nem helyes megoldás, mivel a gazdasági visszaesés és a merényletek költségeinek zömét a részvényeseknek, a hitelezőknek, az alkalmazottaknak és a beszállítóknak kellene viselniük.
ROSSZ PRECEDENS. Indokolt kompenzálni a légitársaságokat azokért a veszteségekért, amelyek a támadások utáni néhány napos légtérzárlat idején keletkeztek. Emellett a benyújtott törvénytervezet megfelelő védelmet nyújt nekik a gépeltérítések miatt megfogalmazható kártérítési igényekkel szemben. De a nagyobb támogatások helyett a gazdaság szempontjából sokkal jobb lenne lazítani bizonyos szabályozásokat, köztük azokat, amelyek a nemzetközi légiforgalmi fúziókra és a külföldi légitársaságok amerikai működésére vonatkoznak.
A légi közlekedés szövetségi kisegítése rossz precedenst teremt más ágazatok számára. Biztosítótársaságok, szállodák és más cégek ugyancsak állami támogatásért folyamodtak, s kérésük teljesítése mellett nem szól kevesebb érv, mint a légitársaságok szubvencionálása mellett.
Állami segítség nélkül persze valószínűleg több légitársaság is annyira megroggyant volna, hogy csődeljárás indul ellene, s ugyanilyen sorsra juthatna néhány szállodalánc és biztosító. De az erősebbek közülük tovább működnének a csődvédelem alatt, megszabadulnának adósságaiktól, és szilárdabbá tennék pénzügyi helyzetüket. A támogatások jobbára csak késleltetik azt, hogy a társaságok alkalmazkodjanak az utazás visszaeséséhez és a biztonsággal kapcsolatos fokozott aggályok egyéb hatásaihoz. Ráadásul a gyengébb cégek megmentése hátrányosan érinti az erősebbeket, amelyeknek így támogatott riválisokkal kell versenyezniük. A választók és az ágazati lobbisták részéről erőteljes nyomás alatt tevékenykedő állami tisztviselőknél az amerikai és nemzetközi piaci tényezők sokkal hatékonyabban tudják eldönteni, ki és milyen formában élje túl a nehéz időszakot.
A BIZTONSÁG ÁRA. A szövetségi kormány legyen felelős a szigorú repülőtéri biztonsági szabályok meghozataláért és betartásuk ellenőrzéséért, a finanszírozás és a megvalósítás azonban maradjon a repülőterekre és a légitársaságokra. A biztonság az utazási költség elemeinek egyike, amelyet végső soron az utasoknak kell állniuk, ugyanúgy, ahogyan a pilótákért, a repülőgépekért és az üzemanyagért is fizetnek.
A szigorúbb biztonsági intézkedések miatt az utasoknak többet kell várniuk a repülőtereken beszállás előtt. E várakozási idő költsége nem jelenik meg egyetlen vállalat mérlegében sem, mindazonáltal sokakat visszariaszthat a repüléstől. Az amerikai légitársaságoknál az utasok évi 800 millió útszakaszt tesznek meg, így amennyiben szakaszonként egy, vagy akár csak fél órával emelkedik a várakozási idő, az valószínűleg drasztikusan csökkenti a légi közlekedési keresletet.
Ha a légitársaságok a felelősek a biztonságért, a biztonsági alkalmazottak és az ellenőrző pontok számának növelésével és más változtatásokkal kell gondoskodniuk arról, hogy a szigorítások miatt a várakozási idő a lehető legkevésbé nőjön. A légitársaságok tisztában vannak az idő értékével: az első osztályon utazók és a törzsutasok esetében, akiknek az idő jobban számít, gyorsabban zajlik a beszállás előtti ellenőrzés. A légi közlekedés biztonságáról szóló képviselőházi törvénytervezet szerint egy útszakaszonként nem egész 3 dolláros felár elegendő volna az új biztonsági rend finanszírozásához. A legtöbb utas kétszer ennyit is hajlandó lenne fizetni azért, hogy fél órával kevesebbet kelljen sorban állnia.
