Magyarországon az elmúlt tizenkét évben aligha volt még egy olyan ügy, amit hosszú-hosszú időn keresztül annyi mellébeszélés és szándékos félretájékoztatás kísért volna, mint a vadászgép-beszerzés.#<# Különös, de még a Stockholmban november 23-án aláírt svéd-magyar szándéknyilatkozat után sem lett tisztább a kép, sőt a háttérben zajló magyar belpolitikai huzavonából egyesek arra következtethetnek, hogy a december 20-ra kitűzött határidőre esetleg mégsem születik meg a konkrét megállapodás.
ELMARADT PÁRBESZÉD. Sem a jelenlegi, sem a korábbi két kormány nem sokat tett azért, hogy a közvélemény ebben a nagy horderejű és rendkívül költséges ügyben tisztán lásson. Bár az elmúlt években többféle szakértői kör többféle tanulmányt is készített a magyar haderő egészének, ezen belül a légierő fejlesztésének távlatairól, ezeket a szélesebb szakmai és katonai közvélemény sem ismerhette meg, nem is beszélve az adófizetők százezreiről, akik végső soron az egész “cechet állják”. Vagyis a döntést, mint annyi más hasonló esetben Magyarországon, ezúttal sem előzte meg társadalmi párbeszéd.
A magyar társadalommal folytatott egyirányú kommunikációba eddig két egymást követő kormány is belebukott, és a jelek szerint a harmadik is folytatja elődei hagyományát. Miként a Széchenyi-terv bevezetését vagy éppen az autópálya-építést, úgy ezt a több százmilliárd forintos programot sem előzte meg széles társadalmi vita, egyszerűen “ott fent” eldöntötték, hogy a milliárdokat vadászgépekre költik, és nem mondjuk egészségügyi célokra, vagy éppen oktatásra. Nem véletlen, hogy a párbeszéd hiányát Simonyi András tette szóvá ezeken a hasábokon. A volt brüsszeli NATO-nagykövet számára különösen világos, mennyire nem NATO-kompatibilis az a módszer, ahogyan a Gripen-ügyet nálunk kezelik.
De nem lehet szó nélkül hagyni, amit a tekintélyes diplomata a Gripenek NATO-kompatibilitása – vagyis az atlanti szövetséggel történő katonai együttműködési képesség – kérdésében állít. Katonai-műszaki szempontból ugyanis majdhogynem a mesék birodalmába tartozik a Gripen-ellenzők gyakori állítása arról, hogy a gép nem képes teljesíteni a NATO-elvárásokat. Ez utóbbiak ugyanis jóval lazábbak, mint ahogy azt nálunk a közvélemény gyakorta gondolja. Egy nyugalmazott brit harci pilóta nemrégiben e sorok írójának elismerte, hogy a NATO a szabványosítás terén még tíz év múlva sem ér el odáig, ahol a megboldogult Varsói Szerződés húsz évvel ezelőtt tartott. (Ez persze nem azt jelenti, hogy bárki is visszasírná Kulikov marsallékat…) Például egy brit használatban lévő Tornado fegyverzete cseppet sem azonos egy hasonló márkájú, csak éppen a Luftwaffénél rendszeresített géppel, pedig ezt a harci repülőt a hetvenes években közösen fejlesztették ki a britek, a németek és az olaszok.
A JAS-39 Gripen ráadásul immár közös brit-svéd termék, amelybe olyan rendszereket építenek be, amelyeket a tisztelt vásárló megrendel. Vagyis olyan kommunikációs rendszert, olyan hullámsávú rádiókat és adatátviteli-rendszereket, olyan idegen/barát felismerő rendszert, amilyenre a NATO-tag Magyarországnak szüksége van. A Gripen esetében a fő fegyverzeteket az amerikai Raytheon cég szállítja, az Amraam és Sidewinder légiharc rakéták, a Maverick levegő-föld osztályú rakéták pedig pontosan megegyeznek azokkal, amelyeket a NATO-légierők F-16-osai is használnak. A Gripen beépített 27 milliméteres Mauser BK gépágyúja pedig tökéletesen azonos a brit, olasz és német Tornadók fegyverzetével.
Az atlanti szövetség eddigi egyetlen közös akciójában sem vártak mást el a résztvevőktől, mint hogy külön-külön, önállóan hajtsák végre a közösen kidolgozott feladatokat, közben pedig tudjanak egymással kommunikálni. Nem lesz ez másként, ha egyszer egy napon a magyarok a Gripenekkel kapcsolódnak be egy közös akcióba.
LEGJOBB A NYÍLPUSKA? Simonyi nagykövet állítása arról, hogy a svéd Gripen harci tapasztalatok hiányában – ellentétben a hetvenes években kifejlesztett F-16-ossal – nem alkalmas a közös NATO-akciókban való részvételre, körülbelül annyira komoly, mintha azt állítanánk: a nyílpuska sokkal jobb fegyver a géppisztolynál, mert sokkal régebben háborúztak vele. A fegyverek elsősorban nem önmaguktól jók vagy rosz-szak. Hatékonyságuk nagymértékben azoktól függ, akik alkalmazzák azokat. Ha pedig még sokáig reformálgatják a magyar légierőt – a minap megint távozott a légierő vezérkari főnöke -, lassan nem marad hozzáértő, elhivatott ember, aki a drága új gépekkel repülne, vagy a földön karbantartaná a masinákat. De azt még feltételezni is nevetséges, hogy – ez esetben – a svédek eleve korszerűtlen vagy alkalmatlan fegyver kifejlesztésébe ölték bele a saját adófizetőik koronamilliárdjait…
