Befejeződött a posztkommunista átalakulás. Mára nemcsak körvonalaiban van előttünk az új magyar kapitalizmus, hanem benne élünk, mindennapjainkban újra meg újra fönntartjuk, újratermeljük és bővítjük ezt az új gazdasági rendszert. Természetesen különböző mértékben vagyunk részesei a működésének, hiszen eltérő erőforrások fölött rendelkezünk, döntési lehetőségeink és döntéseink súlya messze nem azonos.
A politikusok mellett a magyar gazdaságra és társadalomra leginkább ható szereplőcsoportot a gazdasági döntéshozók alkotják. Azok, akik tulajdonosként vagy menedzserként a vállalatok élén állnak, s akik felelősséggel tartoznak cégük döntéseiért.
A vállalatvezetők természetesen nem alkotnak egynemű társadalmi csoportot. Nem kell ahhoz tudományos vizsgálatot végeznünk, hogy tudjuk, mekkora különbség van befolyás, lehetőségek és életstílus és természetesen társadalmi háttér tekintetében a magyar gazdaság valamelyik “zászlóshajóját” irányító topmenedzser és egy gazdasági fejlődését tekintve lemaradó régióban működő családi vállalkozó között. De vajon mekkorák a különbségek a nagy cégek vezetői közt? Jelent-e, s ha igen, akkor mekkora különbséget az, hogy valaki egy “nyugati multi” élén tevékenykedik, illetve mondjuk saját, mára kisvállalkozásból regionális “multivá” nőtt cégét igazgatja? Vagy másként fogalmazva, mit tanácsolhatunk ma Magyarországon annak a fiatalnak, aki a gazdasági elitbe kívánja fölküzdeni magát? Mit kell tennie, s mit kellene “otthonról” hoznia? Egyáltalán mekkora esély van arra, hogy valaki a legnagyobb cégek vezetői közé kerüljön? Milyen következtetéseket tudunk levonni a magyar újkapitalizmus természetét illetően a gazdasági vezetők tanulmányozásából arra vonatkozóan, hogy kik “csinálják” tulajdonképpen ezt az újkapitalizmust? Erre és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ egy, a magyarországi nagy- és közepes méretű vállalatok vezetőinek körében végrehajtott kérdőíves adatgyűjtés eredményeit elemezve (a módszertant lásd a 27. oldalon).
A vizsgálatrólA kérdezőbiztosok 2001. március elseje és április 30-a között 492 magyarországi vállalkozást kerestek föl. Ezeket a Hoppenstedt Bonnier cég “Magyarország nagy- és középvállalatai 2000” című adatbázisából választották ki, úgy, hogy a teljes vizsgált vállalati populációt az 1999-ben 500 millió forintnál nagyobb árbevétellel rendelkezők alkották. A mintába kerültek között valamelyest több volt az alkalmazotti létszám szerint nagyobb középvállalat, mint a teljes vállalati populációban. A mintaválasztás szempontja a bevallott éves forgalom volt. A 2001-es fölmérés az 1992-es és 1997-es hasonló jellegű kutatás megismétlésének tekinthető. 1992-ben a 100 millió forintos, 1997-ben a 200 millió forintos árbevétel volt a kiválasztás alsó határa. A 2001-es minta 43,3 százalékának éves árbevétele 1 milliárd forint alatti volt, 42,2 százalék 1-5 milliárdot, míg 14,5 százalék 5 milliárd forint felett forgalmazott 1999-ben. A 492 vállalat 68,5 százaléka kft.-ként, 25,8 százaléka rt.-ként, 5,7 százaléka pedig más jogi formában működött a felmérés idején.
KIEGYENSÚLYOZOTTABBAN. A gazdasági elit kormegoszlása 1997 és 2001 között kiegyensúlyozottabbá vált. Míg 1997-ben a középkorosztályok (a 40-59 évesek) adták a gazdasági elit tagjainak több mint 80 százalékát, addig 2001-re részesedésük 72 százalék alá süllyedt. Kétszeresére nőtt a hatvanon felüliek aránya, ami az elitpozíciók stabilizálódásának jele és 3,5 százalékponttal nőtt a negyven alattiaké is, ami viszont a mobilitás részbeni növekedésére utal.
A nők aránya 1997-ben, a korábbinak több mint kétszeresére növekedve, 15,1 százalékos volt, mégpedig az új mobilitási csatornák megjelenésének következményeként. Ám 1997 és 2001 között arányuk 9,0 százalékra csökkent, ugyanakkor a vállalatok szervezeti típusa szerinti mobilitásuk iránya is változott. Míg korábban az önkormányzati tulajdonú vállatok kínálták a legjobb karrierlehetőséget, addig az idén a gazdasági elitbe tartozó nők jellegzetesen a magánalapítású cégek vezetőiként jelennek meg.
A vizsgálat egy másik demográfiai aspektusa, hogy nagyarányúvá vált a gazdasági elitpozíciók összeadódása az elithez tartozók családjain belül. A 2001-es mintában közel egyharmad azoknak a családoknak az aránya, ahol a kérdezett és a házastársa is a gazdasági elithez tartozik. Az esetek egy részében ez azt jelenti, hogy mindketten a család többségi tulajdonában levő vállalat vezetőiként dolgoznak, így nemcsak az elitpozíciók, hanem a tulajdonosi és menedzseri hatalom összekapcsolódása is sokkal nagyobb, mint 1997-ben vagy korábban volt. A demográfiai adatok a fentiek értelmében az elitpozíciók összegződéséről, az elit mint társadalmi csoport záródásáról, másrészt a fiatalok és a nők számára újabb karriercsatornák megnyílásáról tanúskodnak. A bezárulás és cserélődés egyaránt jelen van a gazdasági elit összetételének változásaiban.
A korstruktúra szerint a fiatalabbaknak is volt esélyük 1997 után az elitbe kerülésre. Azonban nem feltétlenül értékelhető az elit nyitottabbá válásaként az, hogy 2001-re a negyven év alattiak nagyobb arányban képviseltették magukat az elit tagjai között. Már 1992 és 1997 között is megfigyelhető volt a falusi születésűek súlyának csökkenése és ezzel párhuzamosan a budapestiek növekvő aránya. Ez a folyamat azóta tovább erősödött; a falusi születésűek 22,8 százalékos aránya nem változott ugyan, de a budapestieké 35,2 százalékról 40,0 százalékra nőtt.
A megkérdezett apja iskolai végzettségének megoszlása szerint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának 1992 és 1997 között megfigyelt növekedése – 28,0 százalékról 39,5-re -, ha csekélyebb mértékben is, de tovább folytatódott 2001-ig, amikor 41,0 százalékot ért el. Az elit cserélődése a fentiek értelmében egyre inkább a felsőbb osztályokból történik. Az első foglalkozások megoszlása azonban azt mutatja, hogy az elit majdnem harmada fizikai munkásként vagy irodai szakalkalmazottként kezdett dolgozni. Esetükben nem a származás, hanem más társadalmi tőkefajták tették lehetővé az elitbe kerülést. A lentről indulók aránya az ötven évnél idősebbek között jóval magasabb. Valószínűsíthetően egy részük 1988 előtti politikai tőkéjét használta fel az elitbe kerüléshez, míg egy másik csoport a kisvállalkozását tudta az 500 millió forintos éves árbevétel fölé növelni. A gazdasági elit semmiképpen sem vált tehát teljesen zárt társadalmi csoporttá, bár a fiatalabb generáció képviselői egyre inkább a felsőbb társadalmi rétegekből érkeznek az elitpozíciókba.
TŐKEKONVERZIÓ. A szociológiai elitvizsgálatok egyik kérdése sokáig az volt, hogy a kilencvenes évek előtt megszerzett politikai tőkét át lehetett-e váltani gazdaságivá, hogy a nyolcvanas évek politikai tőkéje milyen mértékben és módon segítette a gazdasági elitbe jutást. A politikai tőkét korábban is a volt MSZMP-tagsággal mértük. A volt MSZMP-tagok aránya a gazdasági elit tagjai között 1992 és 1997 között jelentősen csökkent – 66,1-ről 49,8 százalékra -, de továbbra is számottevő maradt. A 2001-es mintának pedig csupán 26,8 százaléka volt a kommunista párt tagja, illetve ennyien vállalták volt párttagságukat. Ez még akkor is az egykori MSZMP-tagok arányának erőteljes csökkenésére utal, ha nem tudjuk pontosan, mekkora az aránya a konzervatív kormányzás időszakában a volt párttagságukat elhallgatóknak. A volt kommunista párttagok aránya a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező apáktól származó, 50 év fölötti elittagok között sokkal magasabb a minta átlagánál. A korábbi kommunista párttagság tehát egyre kevésbé határozza meg az elitbe kerülést, illetve az elitpozíciók megszerzését.
Az idén fölkeresett vállalatokat, az 1997-es fölméréskor alkalmazott eljáráshoz hasonlóan, a meghatározó résszel rendelkező tulajdonosuk alapján csoportokba soroltuk: külföldi tulajdonban, állami-önkormányzati, vállalkozói, dolgozói-vezetői és kisrészvényes-szövetkezeti tulajdonban, illetve leányvállalati státusban levő cégeket különböztettünk meg.
Az ez évi mintában nagyobb volt a külföldi és a vállalkozói tulajdonban levő cégek aránya, míg csökkent az állami cégek, a leányvállalatok és a döntően kisrészvényes tulajdonban levő társaságok aránya. A dolgozói-vezetői tulajdonban levőké nem változott, ami jelentősen eltér a várakozásoktól.
A vállalati minta némileg “fiatalabb” lett ugyan, ám hangsúlyosnak ítéljük a vállalati populáció állandóságát is, hiszen a cégek java része (több mint 50 százalék) 1990 és 1993 között jött létre a mai formájában, hasonlóan az 1997-es fölmérésben érintett cégekhez. A vállalati populációban végbement nagy átalakulás a kilencvenes évek első felére datálható.
ArchetípusokA feltüntetett értékek az egyes életstílus-csoportok súlyát mutatják a 2001-es felmérésben szereplő cégek vezetői körében.
AZ ÜZLETASSZONY
Általában középkorú. Gyakran jár tornaterembe, szoláriumba, s a férfiakat jóval meghaladó mértékben keresi föl fodrászát. Sok magas státusú barátja van, de az átlagnál ritkábban jár velük össze. Idegen nyelveken alig beszél, s politikai nézetei a szocialistákhoz állnak közel. Csoportja alkotja az MSZP egyik legjelentősebb támogatói körét a gazdasági elitben.
A FIATAL HEDONISTA
Egyedül él, gyermeke nincs,vagy ha van, már nem lakik vele együtt. Szinte soha nem fordul meg koncertteremben, de sokat jár “szórakozni”, gyakran szerepel a sajtóban, sok politikus baráttal büszkélkedik. Karrierje a kilencvenes évek közepén kapott lendületet, gyakran úgy, hogy saját céget alapított, főleg kereskedelmi profillal. Leginkább egy idegen nyelven tárgyalóképes, pártszimpátia tekintetében vagy bizonytalan, vagy Fidesz-hívő.
A KÖZÉPKORÚ KONZERVATÍV
Gyakran jár étterembe, színházba és koncertre, ám ritkán szerepel a sajtóban. Kedvenc sportja a vitorlázás, a vívás, a tenisz. Ha a mozgást kevésbé kedveli, akkor gyakran bridzsel. Politikus ismerősökkel nem büszkélkedik, ha ismer is ilyeneket, inkább letagadja. Kényes a hírnevére, “jó családból” származik. Karrierje a rendszerváltozás előtt indult, több idegen nyelvet is beszél; 1990 után leginkább liberális orientáltságú.
A KÖZÉPKORÚ SPORTOS
Úszik, vív, vitorlázik, s gyakran erősít kondicionáló gépeken. Sok elitbe tartozó barátja van, akikkel gyakran össze is jár. A kilencvenes években jutott első vállalatvezetői állásába. Idegen nyelvet nem nagyon beszél, apja iskolázottsága elmarad a menedzseri átlagtól; politikai véleménye inkább konzervatív.
AZ IDŐSEBB KONZERVATÍV
A legnagyobb cégek vezetői a hozzá hasonlók közül kerülnek ki, a legtekintélyesebb “káderlapok” tulajdonosai, tulajdonképpen a gazdaság valódi “kormányosai” ők. Társasági életet csak mérsékelten él, ha van ideje kimozdulni, akkor színházba, komolyzenei koncertre jár. Sportolni kevésbé szeret, csak a teniszpályára ugrik le néha. Karrierje első csúcsaira már 1990 előtt följutott. Családi háttere nagyon jó, több idegen nyelvet is beszél. Politikai nézetei stabilak, liberális gondolkodású.
AZ IDŐSEBB VIDÉKIES
A különböző menedzserbálok kedvelője, s minden olyan társasági eseményen ott van, ahol kapcsolatokat lehet építeni és jól lehet szórakozni. Néha lovagol, gyakran vadászik. 1990 előtt kezdte a vállalatvezetői létet, legtöbbször saját vállalkozásában. Szülei iskolázottsági szintje elmarad az átlagostól, nyelveket is alig beszél; többnyire jobboldali szavazó.
A magyar nagy- és középvállalati populációban végbement átalakulásnak három jelentősebb iránya volt: egyrészt a külföldiek által alapított új (zöldmezős) cégek, másrészt a hazai kisvállalkozások egy részének közepes és nagyméretűvé növekedése, harmadrészt pedig a korábban állami tulajdonban levő és privatizált vállalatok méretcsökkenése és eltűnése a fölsőbb céges szegmensekből. Az általunk 2001-ben fölkeresett és már négy évvel korábban is működő cégek 1996-os árbevétel-összetétele hasonló volt az 1997-es fölvételben szereplő mintáéval, miközben a forgalmuk tetemesen megnőtt.
A nagy- és középvállalati populáció átalakulásának új eleme a foglalkoztatottság alapján mért méretcsökkenés. Az 1997-es mintában a vállalatok közel fele 100 főnél többet foglalkoztató cég volt, a 2001-es mintában ez az arány alig egyharmados. Ráadásul időközben a minta vállalatai “középre húztak”, azaz a kisebbek foglalkoztatotti létszáma nőtt, a legnagyobbaké pedig csökkent, így például az 51-100 fővel dolgozók aránya megduplázódott.
Az ágazatok szerinti átalakulás legfontosabb jellemzője a kereskedelmi tevékenységgel foglalkozó cégek arányának megháromszorozódása. A vállalakozói tulajdonban levő társaságok immár közel 60 százalékának a fő profilja a kereskedelem, míg az állami cégek közül ugyanez csak 4 százalékról mondható el. Szignifikánsan csökkent a feldolgozóipari és az építőipari cégek aránya, aminek oka az előzmények nélkül létrejött hazai és külföldi, nagy forgalmú, de viszonylag kevés embert foglalkoztató kereskedelmi vállalkozások számának megugrása.
KIEGYENLÍTŐDÉS. Az árbevétel-alakulás és a tulajdonosi csoportok kapcsolatában a legszembetűnőbb változás a vállalkozói tulajdonban levő cégek méretének relatív növekedése: míg 1997-ben még több mint a felük a két alsó ötödben helyezkedett el, addig 2001-ben már a második és harmadik ötödben volt fölülreprezentált ez a vállalati csoport. A külföldi tulajdonban levők zöme továbbra is a legnagyobb cégek közt foglal helyet, míg az államiak inkább az árbevételi “középmezőnyben” helyezkednek el, szemben az 1997-es viszonylag kiegyenlített eloszlással. A dolgozói-vezetői és kisrészvényesi tulajdonban levők, valamint a leányvállalatok bevételi kvintilisek szerinti eloszlása nem változott lényegesen, a leginkább jellemző mozgás a kiegyenlítődés.
A gazdasági elit pártpreferenciái rendre különböztek az országos közvéleménytől. Míg 1990-ben és 1994-ben az 1997-es vizsgálatba került minta tagjai túlnyomórészt szocialista vagy liberális szimpatizánsok voltak, 1997-ben a Fidesz-MPP támogatottsága (13,2 százalék) már megközelítette az akkori két kormánypártét. Az MSZP és az SZDSZ nagy és stabil szavazóbázissal rendelkezett a gazdasági elit tagjai között 1990 és 1997 között. Az MSZP-t a nagy állami-önkormányzati vagy dolgozói tulajdonban levő vállalatok vezetői választották, az SZDSZ a hazai és magánalapítású, valamint a multinacionális cégek vezetői között volt népszerű. Viszont 1997-ben a későbbi – 1998-as – választások győztesét már a korábban a gazdasági elittagok pártpreferenciáiban egyeduralkodó MSZP-SZDSZ kettőshöz hasonló arányban választották a megkérdezettek. A privatizáció és a külföldi tőke beáramlásának következtében megnövekedő multinacionális szektor magyar állampolgárságú vezetői ugyanis csak részben voltak lojálisak azokhoz a pártokhoz, amelyek kormányzása alatt elitpozícióba jutottak. 1997-ig jelentős arányban a Fidesz szimpatizánsai között találtuk őket. Az 1997-ben nagy, pártválasztása szerint bizonytalan csoport (44,6 százalék) miatt is egyik kutatási kérdésünk volt, hogy 1997 és 2001 között történtek-e radikális elmozdulások a gazdasági elit pártpreferenciáiban.
Az elittagok pártválasztása jelenleg részint ugyanazt a megoszlást mutatja, mint négy esztendeje. A gazdasági elit változatlanul a Fidesz-MPP, MSZP, SZDSZ közül valamelyikre voksolt volna elsősorban 2001 tavaszán. A Fidesz 21,4, az MSZP 20,6 százalékot kapott volna e körben, ha akkor lettek volna a választások. Ez lényegében azonos támogatottságot jelez. Feltűnő azonban, hogy 1997-hez képest közel 10 százalékponttal kisebb a bizonytalan pártválasztók és a nem válaszolók együttes aránya (34,3 százalék), valamint hogy az MSZP-t és a Fideszt jóval többen választották, mint négy éve. Ez arra utal, hogy egy évvel a választások előtt (a fölvétel idejekor) sokkal határozottabbak a gazdasági elit pártpreferenciái, mint az utolsó választás előtt egy évvel, 1997-ben. Új jelenség, hogy míg a korábban megkérdezett mintákban senki sem választotta a MIÉP-et, 2001-ben a gazdasági elit tagjai között megjelentek a párt szimpatizánsai. Igaz ugyan, hogy mindössze 2 százalék választotta e pártot, ám ezen válaszadók fele következetes MIÉP hívő: a párt megalapítása óta mindig arra szavazott.
A pártok stabil szavazóbázisának (1990, 1994, 1998 és 2001 közül legalább háromszor ugyanazt a pártot választók) megoszlása szerint az SZDSZ-nek, a Fidesz-MDF-FKgP polgári blokknak és az MSZP-nek egyaránt nagy stabil szavazótábora van. Az SZDSZ-nek a mostani mintában 16,9, az MSZP-nek 19 a kormánykoalíció pártjainak 23,9 százalékos a stabil támogatottsága (lásd a táblázatot).
Nagyon fontos különbség, hogy a gazdasági elit vállalatainak tulajdonosi formái és a pártpreferenciái között nincs statisztikailag kimutatható kapcsolat. Ez egyrészt jelentős elmozdulás, másrészt arra utal, hogy az 1998-as választásokat követő politikai változások egyik következménye a gazdasági elit összetételét és pártpreferenciáit illetően az, hogy a kormánykoalíció ki tudta építeni saját hatalmi bázisát minden tulajdoni formában, ugyanakkor az MSZP és az SZDSZ súlya sem csökkent lényegesen.
Adatgyűjtésünk során azt is megkérdeztük a vállalatvezetőktől, hogy szabadidejüket mivel töltik, mit sportolnak, járnak-e színházba, s vannak-e híres ismerőseik. Célunk az volt, hogy a fogyasztási, szabadidős szokások alapján fölvázoljuk a mai magyar menedzserek típusait. Többféle elemzési eljárással is próbálkoztunk, s az adatelemzések nyomán hat csoportot különítettünk el egymástól. Ezek közül az egyik a nőké, rájuk a férfiakétól teljesen eltérő szabadidő-eltöltési, szórakozási, életstílusbeli sajátosságok a jellemzőek. A férfiak alkotta öt csoport a következő: a fiatal hedonista, a középkorú konzervatív, a középkorú sportos, az idősebb konzervatív és az idősebb vidékies (jellemzőiket lásd külön).
ESÉLYEK. Cikkünk elején azt a szándékunkat fogalmaztuk meg, hogy megpróbálunk irányt mutatni a karrierre vágyó ifjú embereknek, mi is kell ahhoz, hogy bekerülhessenek a gazdasági elitbe. Nos, úgy tűnik, a hölgyek esélyei továbbra is messze elmaradnak a férfiakétól, így őket, legalábbis adataink alapján, sok “jóval” nem kecsegtethetjük. A fiatal férfiaknak azt ajánljuk, hogy minél előbb válasszanak a menedzseri és a vállalkozói karrier között. Ha az előbbivel próbálkoznának, akkor vagy a nagy külföldi tulajdonú céghez vagy a nagy magyar állami tulajdonú vállalathoz érdemes igyekezniük. A vezetői pozíciókért folyó versenyben jó, ha több idegen nyelven is beszélnek, nem átallanak komolyzenei koncertekre járni és a színházi világban forgolódni. Ha a családi indíttatásukat nem megfelelőnek ítélik, akkor célszerű olyan civil szervezetekkel is kapcsolatba lépniük, amelyektől társadalmi erőforrásaik gyarapodását várhatják.
A másik kínálkozó karrierút az üzlettulajdonos vállalkozóé. Ide talán a topmenedzserénél kevesebb kulturális erőforrás szükségeltetik, viszont több kezdeményezőkészség, erőszakosság, jó kapcsolatrendszer. A “legkönnyebb” út a kereskedelmen keresztül vezet az elitbe, de ezeknek a vállalkozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell számolniuk a nagy szervezeti vezetők részéről.
Mindezek mellett nem gondoljuk könnyűnek a gazdasági karrierre vágyó ifjak helyzetét. A magyar nagy- és középvállalati populáció átalakulása 1997-et követően lezárult. A posztkommunista átmenet befejeződött, az elitcserélődés mértéke ma messze elmarad az 1990-es évek első felében tapasztalttól. A gazdasági elit cserélődése a nyugati gazdaságokra jellemző szinten stabilizálódott, s a jelentősebb emelkedési csatornák is nagyon hasonlóak a nyugati mintákhoz. Az új magyar kapitalizmus struktúrái létrejöttek, az új kapitalisták iránti kereslet lehanyatlott.
