Gazdaság

Mc’Donalds Magyarországi Étterem Hálózat Kft. – Kijelölt pályán

Minden új belépő tudja, hogy egy-két hónap vagy egy év múlva milyen beosztásba kerülhet a McDonald's-nál, ha jól dolgozik. Ebben rejlik a lánc vonzereje.

Fontos a biztos fizetés, a bejelentett munkahely, de a legvonzóbb a jövőkép, a pénz csak a harmadik szempont – állítja Treiber Miklós, a McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. humán erőforrás igazgatója.

Mc’Donalds Magyarországi Étterem Hálózat Kft. – Kijelölt pályán 1Minden egyes McDonald’s-dolgozó – az is, aki később a központba, például a pénzügyi osztályra kerül – étteremi gyakorlattal kezd. Az új kolléga az alapkiképzés során az első hónapokban minden egyes éttermi munkafolyamatot megtanul és begyakorol, s az erre szolgáló belső kézikönyvek, előírások alapján előre tervezetten, sőt számon kérhetően halad felfelé a ranglétrán. Az előmenetelhez különösebb előképzettség sem kell, olyan alapos, speciális az oktatás és folyamatos a tréning. A hússütőből, kasszásból így lehet két-három hónap múlva tréner, oktató, majd később akár vezető. Az országban jelenleg 80 egységet üzemeltető lánc ugyanis folyamatosan terjeszkedik, szükség van az utánpótlásra, kasszásokra, étteremvezetőkre, és a McDonald’s standardok szerint speciálisan képzett munkatársakat nem találni a munkaerőpiacon.

Treiber Miklós szerint az új belépők számára nagy vonzerő a jutalmazási rendszer is. A teljesítményértékeléssel elérhető pontokat, a McDonald’s Money-t különböző kedvezményekre, akár külföldi jutalomutazásra is beválthatják a dolgozók. A munkahelyi légkört tovább javítja, hogy a munkatársak véleményét, észrevételeit és a rendszeres elégedettségi felmérések tapasztalatait felhasználja a központ. Az alapoktól induló képzési rendszer előnye, hogy a vezetők személyes élményeik alapján tudják, mely íróasztal mellett született ötleteket, változtatásokat lehet megvalósítani az éttermekben, illetve melyeket nem.

VÍGAN VANNAK. Jó a társaság és a hangulat, s nem csupán a munka során, hanem a közös szabadidős programokon is. Ehhez az is hozzájárul, hogy a hazai dolgozók zöme fiatal, közülük több mint hatszázan diák munkavállalók. “Ezeket az előnyöket együtt többre értékelik a dolgozók, mint a nagy fizetést és a McDonald’sot választják akkor is, ha máshol esetleg többet kereshetnének” – állítja Treiber Miklós. Látszatra ellentmond ennek, hogy a hússütőknél 50-60 százalékos a fluktuáció. Treiber szerint azonban éppen a sok fiatal munkatárs miatt alakul így az elvándorlás. Sokan a középiskola után állnak be, majd egy-két év múlva a sikeres egyetemi felvételi után szögre akasztják a kötényt, hogy esetleg később, részmunkaidős diákként térjenek viszsza. A vezetőknél azonban csak 10 százalék az elvándorlás. A vezetői gárdát bővíti például Bőhm György, aki a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen végzett és szeptemberben lépett be. A “gyorstalpaló” kiképzés keretében jelenleg az óbudai gyorsétteremben dolgozik. Ő is elsősorban a karrierlehetőségek miatt választotta a McDonald’sot, mint olyan multinacionális céget, ahol biztos és gyors az előrejutás, és külföldi munkalehetőség is kecsegtet.

“Szerettem a Mekiben dolgozni, jó csapat volt” – ismeri el az egyik fővárosi étterem volt ifjú alkalmazottja, aki nemrég jobban fizető és nem annyira embert próbáló állást talált. A munka ugyanis fárasztó a gyorsétteremben, ráadásul három műszakos. Hajtás van és emellett állandóan képeznie kell magát a dolgozónak, ha előrébb akar jutni. Ezzel szerinte nem arányos a fizetés, bár jó a társaság. A cégnél a vidám sárga-piros színek ellenére katonás a fegyelem. Jelmondatok és belső tacepaók, falra függesztett felhívások hirdetik az elérendő célokat, szólítanak fel még nagyobb teljesítményre. A cégnél maradókat azonban a nehézségekért kárpótolják a lehetőségek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik