Munkavállalói javadalmazási formák és közterheik – Jövedelmező labirintus

Egy részvénytársaság névre szóló, osztalékelsőbbségi részvényeket bocsátott ki saját vállalkozásainak vezető munkatársai számára. Önmagában ebben még semmi különöset nem találtak volna az adóellenőrök. A meglepetés akkor érte őket, amikor aprólékos munkájuk révén kiderült, hogy az rt. nem volt rest beiktatni több céget – a “valósághű rendezés érdekében” még egy brókercéget is – annak érdekében, hogy a láncolatszerű értékesítés végén a kedvezményezettek jóval a névérték alatt juthassanak az értékpapírokhoz. A revizorok persze színleltnek minősítették az ügyletet, amelynek valójában semmi más célja nem volt, mint a menedzsment részére adott természetbeni juttatás adó- és járulékterheinek mérséklése. Ilyen és hasonló esetekben nyilvánvaló, hogy az adott – egyébként többnyire rendkívül bonyolult – konstrukció célja az adókikerülés.

Ezeket az ügyleteket általában színleltnek minősíti az adóhatóság, s bár a szerződést – mondván, hogy tiszteletben tartja a felek polgári törvénykönyvben rögzített szerződési szabadságát – nem kifogásolja, az adójogi konzekvenciákat könyörtelenül megállapítja.

Az adó- és járuléktörvények – a munkabérénél kisebb közteher mellett – persze számos legális lehetőséget is kínálnak a cégeknek a munkavállalók anyagi elismerésére, ösztönzésére. A képzett munkaerő viszonylag bőséges kínálata ellenére a vállalkozások egyre nagyobb hányada próbálja – különösen a számára értékes, hűséges – alkalmazottait, menedzsereit többféle módon “magához láncolni”. Gyakori az önkéntes-pénztári befizetés, vagy értékpapírok legváltozatosabb formában történő nyújtása, mint ahogy természetbeni juttatásként is egyre értékesebb vagyontárgyakat adnak.

TEHERPRÓBA. A jutalmazás konkrét formáját mindig az dönti el, hogy a munkaadó mit akar azzal elérni: azt, hogy rögtön jövedelemmé konvertálható legyen, vagy azt, hogy hosszú távra teremtsen anyagi biztonságot, esetleg érdekeltté tegye a dolgozót a cég értékének növekedésében. Ilyen esetben nyilvánvalóan az sem mindegy, hogy a bérjövedelmet kiegészítő speciális juttatásnak milyen közterhe van. “Ugyanakkor fontos feltétel, hogy ezeknek az ügyleteknek semmi esetre sem lehet a célja, csupán a következménye bizonyos juttatásokra eső közterhek csökkentése” – hangsúlyozza Oszkó Péter, az Oppenheim és Társai Freshfields Bruckhaus Deringer Ügyvédi Iroda adócsoportjának vezetője. Ellenkező esetben ugyanis megnő az ügylet adókockázata, vagyis könnyen maga után vonhatja az adóhatóság részéről a “jogellenes” minősítést. Éppen ezért azt tanácsolja az adószakértő, hogy a munkabértől eltérő javadalmazás juttatása esetén alaposan kidolgozott, jól indokolható emberi erőforrás gazdálkodási célt jelöljenek meg. Az óvatosság már csak azért is indokolt, mert az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) az átfogó ellenőrzések keretében – a költségvetés bevételi érdekeit szem előtt tartva – tüzetesen vizsgálja a hazai munkaerőpiacon szokásos javadalmazási formákat. A nyáron például a Pénzügyminisztérium (PM) kérésére az ÁB-Aegon egyik biztosítási konstrukcióját vették nagyító alá, mondván: a tárca gyanúja szerint többmilliárdos járulékbevételtől esik el ezen szerződések miatt az államkassza (Figyelő, 2001/29. szám).

MI A CÉL? Mint az APEH ellenőrzési főosztályának vezetőjétől, Ferenczy Judittól megtudtuk, azt, hogy egy adott konstrukció valódi és kizárólagos célja az adóelkerülés, a revízió a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, az összes körülmény figyelembevételével állapítja meg. Az egyéb juttatások munkabér-, illetve prémiumkiváltó jellegét bizonyíthatja például, hogy mindegyiknek azonosak a feltételei, de a színlelt ügyletekre az is gyakran jellemző, hogy nem életszerűek. Több cégnél előfordul, hogy lényegében két szerződést – egy munkavállalóit, illetve egy vállalkozásit vagy megbízásit – kötnek ugyanazzal a magánszeméllyel, s persze mindkét szerződés ugyanarra a tevékenységre irányul. Egy rt. például munkaviszony keretében minimálbérért alkalmazta marketingigazgatóját, miközben létezett köztük egy megbízási szerződés is, amely viszont már havi 1 millió forintról, plusz teljes költségtérítésről szólt – derült ki az egyik APEH-vizsgálat során. A revízió arra a megállapításra jutott, hogy a két szerződés tartalma lényegében azonos, a megbízással valójában egy leplezett munkaviszony jött létre, s csak azért kötötték meg, hogy jelentős mértékű adót és járulékot spóroljanak meg.

A jutalmazás legrégibb, mondhatni legkonzervatívabb és adózási szempontból a legbiztonságosabb módszere a jutalom és a prémium, amelyek bérjellegű juttatásként a munkabérrel azonos, igen magas közterhet vonnak maguk után. A biztonságnak tehát ára van: csak a töredéke – egészen pontosan alig több mint 40 százaléka – üti a munkavállaló markát annak az összegnek, amennyibe a munkáltatónak a teljes jutalmazás a közterhekkel együtt kerül. Így aztán nem csoda, hogy – amennyiben a feltételek adottak – a vállalkozások inkább egyéb, költségkímélőbb juttatások felé fordulnak. Bármilyen egyéb juttatás esetén azonban arról nem szabad elfelejtkezni, hogy az nem leplezhet munkabért, tehát a munkaszerződésben garantált 13. havi fizetést nem lehet természetbeni juttatásként például állampapírban átadni a dolgozónak. Miként tilos az is, hogy a munkabért egyéb jövedelem jogcímen biztosítsák az alkalmazottnak. Ilyenkor ugyanis a vállalkozó a 31 százalékos tb-járulék helyett “megússza” a 11 százalékos egészségügyi hozzájárulással. “Ugyanakkor az is igaz, hogy nehéz helyzetben van az APEH, amikor azt kell bizonyítania, hogy a rendszeres bérjövedelemmel rendelkező dolgozónak például természetbeni juttatásként adott értékpapír is a rendszeres munkabér része volt” – mutat rá Oszkó Péter. De az is tény, hogy természetbeni juttatásként bármilyen vagyontárgy csak akkor adható, ha az a munkaszerződésben vállalt kötelezettségen felüli teljesítményt ellentételez, amire persze lehet indokot találni.

TERMÉSZETBEN. Az adószakértő szerint egyébként a természetbeni juttatás egyszeri jutalmazási formaként ideális, amikor is mindig egy konkrét elért teljesítményt jutalmaznak. Ráadásul közterhei is “elviselhetőbbek”, mint a bérjellegű juttatásoké: ha a munkáltató ugyanannyi költséget fordít jutalom kifizetésre, mint természetbeni juttatásra, akkor az utóbbi esetben a dolgozónak “nettóban” mintegy 20 százalékkal több marad. Így aztán nem véletlen, hogy a természetbeni juttatások különböző típusai – üdülési támogatás, tárgyjutalmak (például leselejtezett számítógép), értékpapírok, olyan tanfolyamok költségeinek megfizetése, amelyek nem tartoznak a munkáltató tevékenységi körébe – egyre elterjedtebbek egyszeri jutalmazásra.

A dolgozókkal való hosszabb távú törődést leginkább különböző biztosítások kötésével igyekeznek bizonyítani a cégek. Ezek közül is az egyik legkedveltebb – merthogy havonta a minimálbér összegéig adómentes – az önkéntes biztosítási pénztárba történő befizetés. A cég által a dolgozó javára kötött kockázati élet- és balesetbiztosítások is az adómentes kategóriába tartoznak, de csak szigorú feltételek mellett. Abban az esetben viszont, ha a biztosítási összeget azonnal jövedelemmé tudja konvertálni a dolgozó, akkor már az összevont adóalapra jutó közterhet kell megfizetni. A helyzetet nehezíti, s így az adókockázatot növeli, hogy jelenleg egyetlen jogszabály sem definiálja: valójában mik is az ismérvei a kockázati élet- és balesetbiztosításoknak.

A teljesítményösztönzés, jutalmazás egyre gyakoribb módja, hogy különböző értékpapírokkal honorálják a jó munkát. Az ily módon történő javadalmazásnak többféle változata létezik, attól függően, hogy éppen milyen erőforrás-gazdálkodási célt jelöltek meg: a dolgozót a cég eredményességének a növelésében akarják-e érdekeltté tenni, vagy esetleg tulajdonosi tudatát kívánják erősíteni.

CSELEK. A munkabérnél többnyire kedvezőbb közteher-fizetési kötelezettség okán a legális változatok mellett gyakran jogellenesen próbáltak meg egyes vállalkozások értékpapírokat adni alkalmazottaiknak. Különösen a 20 százalékos árfolyamnyereség-adó “mozgatta meg” sokak fantáziáját: az utóbbi években bonyolultabbnál bonyolultabb konstrukciókat dolgoztak ki, ám mindegyiknek az volt a lényege, hogy a hatalmas közteher alatt roskadozó munkabér helyett csak 20 százalék adót kelljen fizetni. Az APEH persze az ilyen típusú ügyletek mindegyikét jogellenesnek tartja. Így például annál a részvénytársaságnál is adóhiányt állapított meg – s persze adóbírsággal is sújtotta a céget -, amelyik havonta jelentős összegeket juttatott árfolyamnyereség címen MRP-tag dolgozóinak. A cég adminisztrációjából ugyanis egyértelműen kiderült, hogy az valójában vagy munkabér, vagy szabadságmegváltás, vagy prémium volt. De persze olyanok is akadnak, akik még a 20 százalék adót is igyekeznek megspórolni. Így tett például az a kft., amelynek taggyűlése osztalékfizetésről határozott, ám a tagok az osztalékot – kamat ellenében – hosszú távra a cég rendelkezésére bocsátották, viszont a 20 százalék forrásadót “elfelejtették” megfizetni.