Vörösmarty sorai ma bizonyára helytállóbbak, mint másfél évszázaddal ezelőtt: “Az ember fáj a földnek; oly sok / Harc – s békeév után.” #<#Ékes tudományos bizonyíték rá a tekintélyes washingtoni Worldwatch Institute által kiadott, A világ helyzete 2001 című jelentés, amely tíz tanulmányban tizenkét szakértő tollából siralmas képet vázol fel világunkról, amelyben élnünk rendeltetett. Glóbuszunkról tehát, még csak nem is elszomorító teljességében, ahol minden megtörténhet. Miként a szeptember 11-ei terrortámadás, válaszul pedig a terroristák elleni jogos, ám kiszámíthatatlan következményekkel járó háború.
Bolygónk az ezredfordulóra amúgy is sok tekintetben fordulóponthoz érkezett. Tanúi vagyunk az óriási és egyre növekvő egyenlőtlenségek közepette szerfelett gyorsan változó világ kialakulásának. Jóllehet a gazdasági fejlődés, a tudomány, a technika, a hírközlés vívmányai lehetővé tennék az emberi faj mind a hatmilliárd tagja anyagi szükségletének kielégítését, valamint az emberiség és a Föld ökológiai rendszerei között a fenntartható egyensúly helyreállítását, nem élünk ezekkel a lehetőségeinkkel. Mi több: az egymással szorosan összefüggő, egymást erősítő és nyomasztó társadalmi és környezeti problémák megoldatlansága reménytelen helyzetbe sodorja az emberiség számottevő hányadát. A világgazdaságot beárnyékoló óriási aránytalanságot jól jelzi, hogy “bolygónk lakóinak egyötöde, azaz 1,2 milliárd ember vészesen alultáplált és egy dollárnál is kevesebb napi jövedelemből tengődik”.
A széles körű vizsgálatokkal, megbízható adatokkal alá-támasztott olvas-mányos dolgozatok elemzik a Nagy Földanya ellen elkövetett vétkeink hosszú sorát, s mindazok beláthatatlan és többnyire visszafordíthatatlan vészes hatásait.
Mit tett, mit tesz a gazdag Nyugat a bajok orvoslására? A válasz kiábrándító. A szegény országoknak nyújtott kölcsönök súlyos adósságválságba torkollottak. Ennek okai messzire vezetnek, ámbár az is igaz, hogy a kölcsönöket felvevő országokban a kapott pénzek hatékony felhasználását a ragályos korrupció, a bizonytalan gazdaságpolitika és még sok más is nehezítette. Azonban a kölcsönöket nyújtó gazdagok – éppúgy, mint a nagy nem-zetközi szervezetek – sem jártak el, enyhén szólva, megfelelő körültekintéssel a kölcsönök és segélyek folyósításánál. Ezért is megérett a je-lenlegi támogatási rendszer a gyökeres átalakításra, méghozzá oly módon, hogy a hitelezők ne támasszanak irreális feltételeket, egyúttal nagyobb részt vállaljanak a kockázatok költségeiben.
Jelenleg (még) “tovább folytatódik egész erdők kiirtása, folyók kiszárítása, az evolúció fájának kivágása, a tengerek szintjének emelése, az éghajlat átalakítása. A veszteség pedig emberben és természeti környezetben egyre nő, minthogy a nyomás alatt álló környezeti és szociális rendszerek egymást táplálják”. Hol van a tűréshatár? Mikor és hol szakad el a cérna? Nem tudjuk. Mint ahogy eddig nem találtunk megoldást a régi dilemmára sem: hogyan vegyük rá az önző embert, hogy a közös jó érdekében cselekedjék? Amíg ugyanis bolygónk és lakosainak egészsége és jóléte iránti felelősség egyenlőtlenül oszlik meg a gazdag és szegény országok között, sok jót nem várhatunk. Ezért is szükség volna az Észak és Dél közötti szoros partneri viszonyra, valamint a mostanság sokat átkozott globalizációs stratégiák felülvizsgálatára.
Hát talán ezt is megéljük, hiszen a mi felelősségünk: milyen világot hagyunk gyermekeinkre, unokáinkra. Radnóti Miklós soraival: “Ember vigyázz,… / Éld e rossz világot / és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, / hogy más legyen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
