Érlelődik bennem a gyanú: színjáték volt az egész. Amerikai kiképzőtáborokban és nyugati tanfolyamokon edzett néhány iszlám hitű kaszkadőr rosszul sikerült mutatványa, a Bush-kormány szeptember 11-ére időzített fekete show-ja.#<# Az amerikaiak, ugyebár, falják a katasztrófafilmeket.
Ha valakiben kétségek merülnének fel a két hónappal ezelőtti események ilyetén interpretációjával kapcsolatban, bizonyítékokkal is előállok. Itt van máris minden politikus álma, a népszerűség. Márpedig Bush elnök ma jóval népszerűbb, mint kormányzása első kilenc hónapjában bármikor. Felmérések szerint az Egyesült Államok vezetőjéről a lakosság még soha nem volt olyan jó véleménnyel, mint éppen mostanság, a World Trade Center lerombolása után Afganisztánra mért válaszcsapás napjaiban. Akinek pedig ez sem elég ahhoz, hogy megbizonyosodjon, Amerikának valójában jól jött a háború, annak álljanak itt a hadigazdaság konjunktúraélénkítő jellegéről szóló száraz számítások. A hadikiadások minden egyes dollárja 60-70 centtel növeli a GDP-t – véli egy, a szavainak utóéletéért persze nem felelős harvardi közgazdász.
Nem Abszurdisztánból kölcsönöztem a fenti gondolatmenet, egyes elemeit, vagy éppen az egészet a szélsőséges pártokon kívül számos nyitott gondolkodású értelmiségi is magáévá tette. Az előbbi nem meglepő, az utóbbi annál inkább.
KAPÓRA JÖTT? Ki ne hallotta vagy olvasta volna az utóbbi hetekben, hogy az afganisztáni háború a “hadiipari lobbi nyomására” kezdődött el, vagy, hogy az Egyesült Államok “erőt demonstrál” a térségben, hogy “rátenyereljen” a közel-keleti térség olajkészleteire. Sokan egyenesen a recesszióba süllyedt amerikai gazdaság talpra állásának zálogát látják az afganisztáni hadműveletekben. Eszerint a már szeptember 11-e előtt is akadozó konjunktúrának tulajdonképpen “kapóra jön”, hogy a Bush-kormány a hadikiadások növelésével beavatkozik a piac működésébe, hiszen a kínálat élénkítése pótlólagos erőforrásokat von be a gazdaságba. A sok “pozitívum” után már csak egy lépés, hogy az Egyesült Államok maga is “benne volt” a merényletekben.
A fenti sémákban gondolkodók elfelejtik, hogy a még nem egészen egy esztendeje regnáló republikánusok egészen más programmal szálltak be a tavalyi választási harcba és nyerték meg – minimális többséggel – a voksolást, mint amit szeptember 11-e után megvalósítani kényszerülnek. A republikánus kabinetnek korábban esze ágában sem volt olyan neokeynesiánus politikát hirdetnie, mint amire az állami beavatkozás fáradhatatlan harcosai most világszerte előszeretettel hivatkoznak. A GDP 1,5 százalékára rúgó kínálatösztönző program a válságelhárító vészforgatókönyvekből elevenedett meg, alkalmazása ellentmond a republikánus kormányzat gazdaságfilozófiájának. Az amerikai gazdasági törvénycsomag egyik fontos eleme, az adócsökkentés ugyan már korábban is szerepelt a washingtoni kormány arzenáljában, ez azonban jelenlegi formájában éppen a kínálatösztönző lépéseket és az állami intervenciót ellensúlyozza.
TÖBB A VESZTES. A mértékadó elemzők egybehangzóan állítják: az amerikai gazdaság a terrortámadás miatt került a korábbinál is nehezebb helyzetbe. A Morgan Stanley például a merényletek miatt csökkentette 1,3 százalékról 0,9 százalékra az idei és 2,7 százalékról 1,0 százalékra a 2002-es GDP-növekedési előrejelzését. Drasztikusan visszaesett több szolgáltatás forgalma és eredménye, a támadások és a terrorista fenyegetés miatt fekete évek elé néz a légi közlekedés, a biztosítási szektor, a filmipar, a turizmus – hogy csak néhányat említsünk. E hatásoknak legfeljebb a töredékét ellensúlyozhatja a válaszcsapás miatt beindult hadiipari konjunktúra.
Külpolitikájában is mást valósít meg a Bush-kormányzat, mint azt korábban ígérte. A bezárkózó, izolacionista jegyeket mutató törekvések az események hatására mára expanzív politikává változtak. Szeptember 11-e előtt feltűnő volt, hogy a Clinton-kormányzat tettrekészsége után Bush igyekezett távol tartani magát a közel-keleti tűzfészektől. Ma viszont ezt már nem teheti meg, a terrorizmus elleni minél szélesebb összefogás érdekében aktivizálnia kell magát az arab-izraeli konfliktus kezelésében is. A bezárkózó, unilaterális amerikai külpolitikának a terrortámadás véget vetett.
Mindemellett az afganisztáni hadműveletek elhúzódása és eredménytelensége (?) joggal ébreszthet komoly kételyeket sokakban. Az erről szóló vita azonban csak addig termékeny, amíg – összeesküvés-elméletek gyártása helyett – a háború okainak és következményeinek helyes sorrendje megmarad.
