Rózsadomb. Gyerekkorom és ifjúságom szép vadona. #<#Igaz, e szép vadonban megélt idők jó részében elterpeszkedett a háború, 1944 pokla, 1945 meggyötört, riadt ébredése, az új pokol kezdete Rákosi hatalomátvételekor, majd 1951-ben jött a kitelepítés, a kiűzetés a gyermekkor édenkertjéből. És ezzel el is repült örökre a komplikáltan gyönyörű tizenöt év a rózsadombi paradicsomban, de ez a tizenöt év maga a végtelen idő, amilyen végtelenség csupán gyerek- és ifjúkorban létezik. A Rózsadomb dajkáló közegem mindörökre. Bár ismerem a szélesebb társadalom ellenszenvét, mely mindig körülvette. Amikor úri rezervátum volt, akkor, amikor káderdűlő lett, akkor is, és most is, amikor az újburzsoázia odavonult. De én, kiűzetvén egykor e paradicsomból, így is olthatatlanul szeretlek, Rózsadomb!
Létezik egy félreismerhetetlen rózsadombi stílus és tartás, mely ma is, társadalmilag felolvasztva az időben, leginkább a két háború közötti úri világ modorát őrzi. Valami jávorpálos snájdigság, szeleczkyzitás úrilányosság. Ez a diszkrét sznobizmus a proletárdiktatúrás évtizedekben felértékelődött, mivelhogy hiánycikké vált. Az eredeti rózsadombi tartásban nincs semmi parvenű orrfintorgás, annál sokkal magabiztosabb. Tudja, hogy szalonképességben etalon, tehát nincs szüksége hangsúlyozott bizonygatásra.
Bizonyos lokalitások felismerték és feltámasztották e sajátos couleur local-t. Mint például a Vadrózsa, melyben az a találmány, hogy pont olyan, amilyen egy rózsadombi villa, úgy is viselkedik, míg te otthonosan rózsadombi vagy benne. És ilyen a nemrég nyílt Bourbon Garden. Belépéskor úgy érzed, kicsit feszes sznobizmusban lesz részed, de aztán kiderül, hogy csupán beköltöztél egy stílusos rózsadombi villába, ahol jól érzed magad. Tágas, remek kert, csupa-fény télikert, az emeleten különterem impozáns terasszal, a főhelyiségben roppant akvárium bugyog a lábad alatt. Alulról bámulnak a halak, szoknyás nők előnyben, némely halfiú szája tátva marad. Az illúzió kedvéért még imbolyogsz is, hiszen vízen jársz, mint Örkény eufóriás írója, aki éppen befejezte drámáját. De enni is lehet. Nagyon jól. A szakmában hírneves konyhafőnök, Pancza József étlapja elképesztő, már verbálisan is. Nincs olyan étel, mely ne volna rendhagyó különlegesség, újszerű kombináció, mintha egy konyhai sakk-nagymester variálná a sütni-főznivaló anyagokat, a legmeglepőbb társításokat prezentálva. Alig lehet választani, minden tételre gusztusod támad. A tízféle finomság-potpourriból álló előtál után, majd a zellerággal, sült garnélával dúsított fantasztikus selymes ráknyárs Provence-i ragúval című étek mellett döntöttem. Nem rosszul, enyhén szólva, mert a valóság még a retorikájánál is jobbnak bizonyult. Belekóstoltam párom tányérjából egy öt fűszerben pácolt kacsába is, narancsos rosé mártással: szokatlan-izgalmas és harmonikus egyszersmind. Végül szerintem a gesztenyés somlói gúla miatt dőlt össze az életélvező késő-római birodalom.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
