Nomen est omen: tudat alatt talán ez is szerepet játszott abban, hogy Takács József a Victoria nevet adta vállalkozásának. Mindenesetre mindkét – feleségével közös – cége piacvezető lett a becsüsképzésben, illetve az ezüstékszer-kereskedelemben, s úgy néz ki, hogy az idén már a húsz hónapja vásárolt, akkor a csőd szélén álló országos ékszerbolt-hálózatuk is nyereségesre fordul.
“Számomra Takács annak a vállalkozónak a tipikus példája, aki sikereit a maga erejéből, nagy szorgalommal, tisztességes úton érte el. Rendkívüli módon odafigyel arra, hogy amibe belefog, azt jól csinálja, nem véletlenül jelentek már meg olyan álláshirdetések is, amelyekben kikötötték, hogy victoriás végzettségűeket keresnek” – jellemzi az üzletembert Oberfrank Ferenc drágakőszakértő, a Gemstyle Bt. tulajdonosa, akivel együtt kezdték a tanfolyamszervezést az egyetemen.
Doktorátusa van, ki gondolná ennek ismeretében, hogy a középiskolát estin végezte el. Nem politikai üldöztetés miatt, hanem azért, mert amikor hetedik elemis korában fel kellett tüntetnie egy kérdőíven, hogy hol szeretne tovább tanulni, a vésnöki szakma mellett döntött. Szülei az idő tájt ismerkedtek meg Bartha Lajossal, az akkori idők egyik leghíresebb ötvösmesterével, aki a vésnökség helyett azt javasolta, hogy ötvösnek tanuljon, mert ez a mesterség vagy harminc szakmát ölel fel. “Mégsem ezzel győzött meg, hanem azzal, hogy hozzátette: a drágakövekkel is az ötvösök foglalkoznak” – emlékszik vissza az üzletember.
TAKÁCS JÓZSEF 48 éves, 1971-ben végzett ötvös-szakmunkásként, s a következő évben érettségizett a dolgozók gimnáziumában. 1975-ben tett mestervizsgát, ugyanabban az esztendőben felvételt nyert az ELTE TTK ásványtan szakának nappali tagozatára, ahol 1980-ban szerzett geológus-mineralógus oklevelet. Ezt követően a Magyar Tudományos Akadémia Geokémiai Kutatóintézetében helyezkedett el tudományos segédmunkatársként. Onnan az ELTE Ásványtani Tanszékére került ösztöndíjasként, s 1984-ben doktori címet szerzett. 1991-ben feleségével megalapította a Victoria Gem Bt.-t, amelyet négy évre rá kft.-vé alakítottak. 1993-tól egy évet a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban dolgozott főosztályvezetőként, állása megszűnte óta kizárólag vállalkozásaiból él. 1999-ben párjával létrehozták a Victoria Trade Kft.-t is a profilok szétválasztása érdekében.
Alapítása, 1994 óta elnöke a Magyar Nemesfémesek Országos Szövetségének. Három gyermeke van: Orsolya 18, Dávid 16, Gábor 5 éves.
A DRÁGAKŐ VONZÁSÁBAN. Az általános iskola után Bartha Lajos mellett végezte a szakmunkásképzőt, s egyik első munkájaként – 15 évesen – részt vett a koronaékszerek másolatának a Magyar Nemzeti Múzeum számára való elkészítésében; a mester a jogar csúcsán lévő rózsa mintájának hajtogatását és forrasztását bízta rá. Az iskola befejeztével két évig ott maradt nála segédnek. Jól induló ötvös pályájának azonban véget vetett, hogy ugyanebben az évben az egyetemre is felvették. Ott főként az ásványtan rejtelmeit sajátította el, mert a drágakövek is ide tartoznak. A diploma után tudományos pályán maradt, s a nyolcvanas évek második felében az egyetem keretein belül kollégájával, Oberfrank Ferenccel elkezdtek drágakő-meghatározó tanfolyamokat szervezni. “Ekkorra lejárt a Tudományos Minősítő Bizottságtól elnyert ösztöndíjam, nem tudtak volna velem mit kezdeni, s a tanfolyamokkal Münchausen báróként saját hajamnál fogva fenn tudtam magam tartani a víz tetején, azaz hoztam azt a bevételt, amellyel fenntarthatták az állásomat. Ráadásul a tandíjakból az oktatáshoz szükséges műszerek beszerzésére is futotta” – meséli Takács József.
Mivel 1990-ben megjelent egy rendelet, amely előírta, hogy a műtárggyal, ékszerrel foglalkozó kereskedések legalább egy alkalmazottjának legyen szakirányú képesítése, a Kisosz becsüsképző tanfolyamokat indított. A későbbi cégalapítót is meghívták a szövetségtől vendég-előadónak. A hallgatóságot három csoportra osztották, s külön termekben párhuzamosan mindegyiküknek más-más tárgyat tanítottak, s az órák végeztével a résztvevők tanárt cseréltek. Az első alkalommal Takács József megkezdve az anyag ismertetését a második csoportjának, csodálkozva látta, hogy jóval többen vannak, mint húsz perccel korábban, az előző előadásán. Az újabb cserét követően pedig már alig fértek be az érdeklődők a terembe. Kiderült, hogy a jelenlévőknek annyira tetszett az előadása, hogy sokan kétszer-háromszor végighallgatták egymás után.
Ezen felbuzdulva, a következő évben kérte a kisiparosok szakmai szervezetét, hogy emeljék meg az óradíját. Nemleges választ kapott, s ekkor úgy döntött, hogy önállóan belevág a tanfolyamszervezésbe. Már az általa meghirdetett első kurzusra vagy százan jelentkeztek, a műtárgykereskedők krémje nála szerzett bizonyítványt. “Olyan lebilincselően magyarázott, hogy megszerettük a drágaköves szakmát. Leleményességéről sokat elárul, hogy amikor fiatal kutatóként egy télen kis Polskival nagy nehezen kiutazott Németországba, előadást tartani az opálról, az általa használt kezdetleges egyetemi eszközökkel is ugyanúgy be tudta mutatni a rácsszerkezetet, mintha a legmodernebb műszerek álltak volna a rendelkezésére” – emlékszik vissza Nagyházi Csaba galériatulajdonos.
A kurzuskínálatot fokozatosan bővítették, s a kereskedők rendszerint az alkalmazottaikat is a Victoriához íratták be, a gyakorlati képzés egy része ma már az ő galériájukban zajlik. Kezdetben a felkért oktatók beültek egymás óráira, ebből derült ki, hogy sikerült olyan tananyagot összeállítaniuk, amely így egyben sehol nem található meg. “Igyekezett a legjobb szakemberekből kialakítani az oktatói gárdát, akiket ma is jól megfizet. Engedte, hogy például a festménybecsüs tanárok maguk állítsák össze a tanrendet, nem szólt ebbe bele” – hangzik az elismerés Bellák Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa szájából.
TÖBB LÁBON. Egyre több gyűjtő vagy pusztán csak érdeklődő is kezdte látogatni a cég tanfolyamait, itt élő külföldiek, de a környező országok állampolgárai is. Ennek ellenére a házaspár azzal számolt, hogy a képzések iránt viszonylag rövid idő elteltével csökkenni fog az igény, hiszen hazánk nem válhat “az egymillió becsüs országává”. “E megfontolásból indítottuk el az ékszer-nagykereskedést, s azért az ezüstöt választottuk profilnak, mert ehhez kevesebb pénz kellett” – idézi fel az akkori időket a cégvezető. Az elképzelés bejött, az ezüstékszer-nagykereskedés az egyik legnagyobb piaci szereplővé nőtte ki magát a kategóriájában. Ugyanakkor azt tapasztalták, hogy a viszonteladók zöme konzervatív, nem mindent vásárolnak meg tőlük, olyan áruféleségeket utasítanak vissza, amelyek iránt pedig lenne kereslet. Ezért kiskereskedést is nyitottak, majd további két boltot is megvásároltak.
Egy alkalommal az egyik bank felkérte Takács Józsefet, hogy szakértőként mérje fel a csőd szélén álló Intergold Kft. értékét, mert el szeretné adni. Mivel a szakember tartott a nagykereskedelmi piac visszaesésétől, úgy ítélte meg, hogy hosszú távon biztonságot jelentene, ha maguk vásárolnák meg az arany ékszerekkel is foglalkozó, húsz boltból álló országos hálózatot, amely az idén már nyereséget hoz.
“Embert próbáló feladat volt” – jegyzi meg az üzletember, aki nemrég ismét bővítette a cég profilját: luxusékszerek és -órák forgalmazásába kezdtek, s több világmárkával már sikerült is megállapodniuk a kizárólagos forgalmazásról.
