Gazdaság

Megtorpant a Nokia – Hulló csillag

Elmaradt az ígért növekedés, ami alááshatja a Nokia hitelét.

Egy évvel ezelőtt még olyan csábító volt a látomás: európaiak serege böngészi a mobilján a világhálót, a boltok polcain pedig eközben egy nagysebességű, “adatbarát” új készülékgeneráció csak arra vár, hogy ebben a rendelkezésükre álljon. Ezzel az álommal senki sem azonosult lelkesebben, mint Jorma Ollila, a világ legnagyobb és legnyereségesebb mobiltelefon-gyártójának, a finn Nokiának az elnöke.

Megtorpant a Nokia – Hulló csillag 1PIACI SOKK. Csakhogy a vállalat június közepén váratlan profitjelentéssel sokkolta a befektetőit: e szerint a második negyedéves eladások csupán az előre jelzett ütem felével, alig 10 százalékkal emelkednek. Az ezt követő eladási hullám hatására egyetlen nap alatt 31 milliárd dollárt zuhant a Nokia piaci kapitalizációja. A hirtelen borús hangulatúvá vált Ollila szerint a romló eredményekért a gazdasági bizonytalanság, a folyamatban lévő technológiaváltás és a szolgáltatók kevésbé agresszív marketingstratégiája a felelős. A mobiltelefonok iránti lanyha keresletre hivatkozva ezer alkalmazottat bocsátanak el.

Magyarán: Európa gazdasága rosszabb bőrben van, mint várták, és a Nokia – vagy legközvetlenebb riválisa, a svéd Ericsson, illetve a hozzájuk hasonló cégek – nagy reménysége, a mobil-adatátvitel egyelőre csalóka délibábnak bizonyul. A “csodaszolgáltatásokat” ígérő hálózatok legkorábban az idén nyáron kerülnek üzemkész állapotba. A készülékek késnek. Eközben Európában ma már alig akad olyan potenciális vásárló, aki ne vett volna már régen hagyományos digitális mobiltelefont.

Ollila bejelentéséig a részvényguruk azt hitték, hogy miközben az Ericssont vagy a Motorolát súlyos gondok gyötrik, a Nokia képes az árral szemben úszni. Egészen a legutóbbi időkig a Nokia 550 milliós globális mobiltelefon-piacot jósolt erre az évre, amiből a finn vállalat 40 százalékkal részesedne. Ma a Nokia a keresletet már csak 405 millióra taksálja. A Merrill Lynch & Co. elemzői viszont inkább 390 millióról beszélnek.

Megtorpant a Nokia – Hulló csillag 2A Nokia azt állítja, korábbi optimizmusát az első negyedév folyamataira alapozta, és nem számított arra, hogy Amerika gazdasági gondjai ilyen hamar elérik Európát. “Csakhogy az előrejelzéseket feledő pálfordulat e magyarázat ellenére aláássa a Nokia hitelét” – véli Mark Davies Jones, a londoni Schroder Salomon Smith Barney távközlési berendezések piacát kutató részlegének igazgatója. A mobil világháló gyengélkedésének egyébiránt a Nokia késlekedése is az oka. A következő, úgynevezett “két és feledik” generációs (2,5G) készülékek egyre késnek. Emiatt a Vodafone-hoz hasonló megrendelőknek hiába áll a rendelkezésére már kiépített, nagysebességű hálózat, alig tudnak a vevőiknek készüléket ajánlani. Elemzők szerint a Nokia nyeresége az idén 12 százalékkal csökken, és – 26 milliárd dolláros forgalom mellett – “csupán” 4,3 milliárd dollárt tesz majd ki.

A piaci környezet is egyre kevésbé ad okot a derűlátásra. Az európai piac egyre telítettebb, ráadásul számos, tetemes adósságot felhalmozó európai szolgáltató radikálisan visszafogta azokat az ártámogatási akciókat, amelyek eddig lendületben tartották a készülékeladásokat. Áprilisban még a világ első számú szolgáltatója, a Vodafone is a támogatások leállításáról döntött. Az európai kereslet csökkenése pedig azzal jár, hogy a Nokia egyre fokozottabban függ az olyan “filléres” piacoktól, mint Kína vagy Egyiptom.

Megtorpant a Nokia – Hulló csillag 3A forgalmának közel háromnegyedét mobiltelefonok eladásából realizáló Nokia nagyon számított arra, hogy jelenlegi vásárlói a gyorsabb internet-hozzáférés érdekében mielőbb fejlettebb készülékekre cserélik le eddigi telefonjaikat, hogy így még hatékonyabban élhessenek a repülőjegy-rendeléstől az autós navigációig terjedő szolgáltatásokkal. Ám ahogyan az európai távközlési cégek egymás után arra kényszerülnek, hogy visszafogják “két és feledik”, illetve harmadik generációs hálózataik fejlesztését, az ebből fakadó késlekedés a minap még fortyogó piac egészét is lehűti.

BEISMERÉS. Ez pedig rossz hír a Nokiának, amely távközlési infrastrukturális üzletágának fejlesztésével remélte ellensúlyozni az akadozó készülékeladásokat. A cég az elmúlt egy évben összesen mintegy 4 milliárd dollárt ajánlott fel több súlyosan eladósodott mobilszolgáltatónak, és ezáltal lendületesen növelte piaci részesedését az infrastruktúra terén. Most viszont a Nokia beismerte, hogy infrastrukturális eladásai legföljebb abban az ütemben képesek erősödni, ahogyan a piac növekszik, és ez a hír ugyancsak sokkolta a befektetőket.

Termelése egy részét a Nokia olcsóbb országokba, például Mexikóba és Kínába költözteti, egyúttal mostantól várhatóan szűkebben méri a szolgáltatóknak nyújtott hiteleket. Valójában azonban egyetlen dolog segíthet rajta: az, ha végre elérhetővé teszi mindazt a varázslatot, amit a mobil internet terén ígért. Kizárólag ezen az úton ragyoghat fel ismét e finn csodacég csillaga.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik